hírek
2021. november 16. kedd
Interjú a Magyar Hírlapban
A Budapesten megjelenő Magyar Hírlap mai, 2021. november 16-i számában interjú jelent meg Tőkés Lászlóval Egyházaink feladata kiállni nemzetünkért címmel, Deme Dániel tollából. Az interjú az alábbiakban olvasható.
2021. november 11. csütörtök
Megbeszélés a külügyminisztériumban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbízásából Sztáray Péter, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára november 3-án a minisztériumban fogadta Tőkés Lászlót és Izsák Balázst, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács elnökeit.
2021. november 3. szerda
Tőkés László brassói igehirdetése
2021. október 10-én a brassói magyar evangélikus-lutheránus templomban ünnepi istentisztelet keretében osztották ki az idei Zajzoni Rab István-díjakat. A vasárnap délelőtti alkalomra meghívott igehirdető és egyben az egyik díjazott Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke volt. Az itt és ekkor elhangzott prédikáció szerkesztett szövegét az alábbiakban tesszük közzé.
2021. november 2. kedd
Csöndes, öntudatos emlékezés egy felszámolt magyar temetőre
Imádkozni gyűltek össze a hívek az egykori nagyváradi Olaszi temetőben hétfőn kora este az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által immár mintegy másfél évtizede rendre megszervezett hagyományos megemlékezésen.
2021. október 26. kedd
Bagdy Emőke átvette Kisvárdán a Tőkés László Alapítvány idei díját
„Bagdy Emőke a maga területén ugyanazt a szolgálatot végzi, amit mi, lelkipásztorok. A hitet és a szakmai szolgálatot szerves összefüggésben éli meg és gyakorolja, a munkája során a boldogságkeresés útján nap mint nap elvezeti az embereket Istenhez” – mondotta a kisvárdai díjátadón Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
2021. október 24. vasárnap
Tőkés László Mezőtúron mondott ünnepi beszédet
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 65. évfordulóján a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúr városa is megrendezte a hagyományos megemlékező ünneplést.
2021. október 17. vasárnap
Újraválasztották Csomortányi Istvánt az EMNP elnökének – Tőkés László üzenete a küldöttgyűléshez
A koronavírus-járvány súlyosbodására való tekintettel hét különböző helyszínen egyidőben (Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Csíksomlyón és Homoródfürdőn) online, élő kapcsolás formájában tartotta meg 9. Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt.
2021. október 12. kedd
Zajzoni Rab István-díjat kapott Brassóban Tőkés László
2021. október 10-én a brassói magyar evangélikus-lutheránus templomban ünnepi istentisztelet keretében osztották ki az idei Zajzoni Rab István-díjakat. A névadó csángó költő, író, szerkesztő 1832-ben született a hétfalusi Zajzonban, fiatalon hunyt el Brassóban, 1862-ben.
2021. október 11. hétfő