2022. október 12. szerda
Send this article Print this article

Látogatás a PKED nagytarnai gólyatáborában

Az idei egyetemi tanévnyitót megelőzően, 2022. szeptember 28. és október 1. között rendezték meg a Szatmár megyei Nagytarnán, a román–ukrán határ mellett a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének (PKED) gólyatáborát. Ezen a PKE 50 elsőéves hallgatója és 19 felsőbb éves szervező vett részt.



 A tábor második napjának egyik kiemelkedő programpontja volt a Nagyváradról érkezett meghívottakkal való találkozó: Tőkés László egyetemalapító püspök, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke, valamint Tolnay István ny. egyetemi tanár, a PUPA alelnöke kereste fel a gólyákat és kollégáikat. A vendégeket a PKE diákszervezetének elnöke, Jakab Ferenc Mózes Olivér köszöntötte, majd szólásra kérte őket.
A püspök felidézte számukra az egyetem múltját és azokat a történelmi pillanatokat, amelyek meghatározók voltak a Partiumi Keresztény Egyetem jogelődjének, a Sulyok István Református Főiskolának a megalapításakor. Az elsőévesek megtudhatták, hogy ez a főiskola volt az első teljesen magyaroknak szóló egyetem a Partium térségében, melyet a román állam sajnos a kezdetektől nem támogatott. Miként az abból kinőtt, a rendszerváltás után szintén első romániai magyar egyetemet, a PKE-t sem. Ennek létrejötte a magyar történelmi egyházak érdeme, fennállása pedig a magyar állam támogatásának köszönhető. Elhangzott: felekezettől függetlenül bárkit szívesen látnak a hallgatók között, hisz céljuk a magyarság összefogása, a magyar ifjúság oktatása, értelmiségünk számbeli gyarapítása.
Érdekességképpen azt is megtudták a hallgatók, hogy Romániában a PKE-n indult először szociálismunkás-képzés, mely akkor meglehetősen népszerű szaknak bizonyult, és még a román nyelvű felsőoktatási képzések előtt jelent meg.




Szó esett még más szakok és képzések megindításának folyamatáról, nehézségeiről, a román állam által előírt bonyolult akkreditációról, a különböző sikerekről és kudarcokról. Tőkés László több személyes élményét is megosztotta a gólyákkal az elmúlt több mint három évtizedből. Tolnay István a hely szellemének jegyében Szatmár egyháztörténelméből és magyarságtörténetéből is szolgált egynémely adalékokkal, már csak azért is, mert a diákok az iskolában elég keveset tanulnak ezekről.
A kérdésekre rendjén a gólyák csöppet bátortalanul, ámde érdeklődve vetettek fel témákat, a vendégek készségesen válaszoltak meg mindent, a gólyák pedig utólag kellemes meglepetésként írták le a találkozást a neves meghívottakkal. Megtisztelve érezték magukat, hogy beszélhettek velük és örömmel fogadták köszöntésüket – fogalmazta meg végszóként a PKED elnöke.


 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010