2022. október 3. hétfő
Send this article Print this article

Történész kapta a Szent István-díjat Esztergomban

Szakály Sándor történész professzor kapta az idei Szent István-díjat, melyet a hagyományokhoz híven az esztergomi várban adtak át – adta hírül a Komárom-Esztergom megyei hírportál, a Kemma.hu.



Évek óta országos jelentőségű a Szent István-díj átadása, melyen minden alkalommal a jobboldal prominens politikusai, illetve nemzeti keresztény értelmiségiek, tudósok, intézményvezetők, művészek, sportolók vesznek részt. Az ünnepség a korábbiaknál talán még inkább ünnepélyes volt, hiszen ezúttal adták át huszadik alkalommal a Bihari Antal, a Körzeti Televízió tulajdonos-vezetője által alapított elismerést.
A magyar jobboldali társadalmi elit jellegzetes találkozójának is mondható díjátadóra többek között meghívót kapott Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Harrach Péter volt családügyi miniszter, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Kókai Krisztina és Balla András akadémikusok, Debreceni István rendőrezredes, Farkas Bertalan űrhajós, Tőkés László püspök, valamint a korábbi Szent István-díjasok.




Boross Péter volt miniszterelnök egyebek mellett így méltatta Szakály Sándor történész, professzor munkásságát: „A haza iránti hűségnek és odaadásnak egy jellemző mozdulata volt Szakály Sándor részéről a Veritas Történetkutató Intézet megszervezése és működtetése, mert ez az az intézmény, amelyik egyértelműen sűrítve kifejezi azt, hogy az igazság hirdetése nemzeterősítő erő.”
A 2001-ben létrehozott Szent István-díj Közhasznú Alapítvány célja az alapítói beköszönés szerint: „a Szent István-díj odaítélése olyan honfitársunknak, aki az összmagyarság érdekében jelentős tevékenységet fejt ki. Az alapítvány segíti továbbá az összmagyarság kulturális életének egyetemes kibontakozását, fontos szerepet vállal kulturális örökségünk védelmében. Az alapítvány központja Esztergom, Magyarország első fővárosa, amely három évszázadon át Európa egyik legjelentősebb városa, kereskedelmi központja volt. Ezer év óta kulturális központ, a katolikus egyház magyarországi központja, az ország prímás-érsekének székhelye. A 2000–2001. évi millenniumi ünnepségek ismét Esztergomra irányították a figyelmet. A szent korona, amely a magyar állam ezeréves létének és nemzetközi elismerésének jelképe, ezer évvel ezelőtt Esztergomban kezdte meg világra szóló tevékenységét, és újra a városba látogatott hazánk legfőbb közjogi méltóságainak kíséretében, 56 év után felépült a Dunán a Mária Valéria híd, a népek testvériségének elősegítésére. A 21. század kezdetére megindult Esztergom ereiben a vérkeringés, s a Szent István-díj alapítvány ezt a lendületes kezdetet szeretné segíteni a díj évenkénti ünnepélyes odaítélésével, melyhez az ön szellemi és anyagi segítségét is várjuk.”
A díjat jelképező Szent István-emlékszobor harminc centiméter magas, bronzból készült és márványtalapzaton áll, Melocco Miklós szobrászművész alkotása. Szent Istvánt ábrázolja, amint két kezével magasba emeli a keresztet nemzete előtt, és hirdeti: „Így minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, melly ha megvész: / Róma ledűl, és rabigába görbed.” (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz, II.)



Az Esztergomban szombaton jelen lévő Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke rögtön Orbán Viktor miniszterelnök, az első díjazott (2001) után kapta meg másodikként 2002-ben a díjat, együtt Duray Miklós felvidéki politikussal.
A helyi közösség érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett, a Szent István-díj átadását segítő és az összmagyarságért végzett munkájáért Szent István-emlékérmet kapott a Holop-család. Felmenői képviseletében Holop Melindának Erős Gábor országgyűlési képviselő és Brandhuber Ádám, a Pilisi Parkerdő Zrt. társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója adta át az elismerést, melyet további díjak átadása is követett a grandiózus ünnepen. Így például emlékérmet kapott Kondor Katalin rádiós szerkesztő, a Magyar Rádió volt elnöke. Az eseményen közreműködtek: Prokopp Mária professzor, a Szent István-díj alapítványa kuratóriumának tagja, Boráros Imre színművész, Petrás Mária, népdalénekes, László Attila énekes, a Szent Erzsébet Katolikus Iskola énekkara Vereckei Attila vezetésével, valamint Bihari Antal alapító, a díj átadója.

    



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010