hírek
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
Az Erdélyi Magyar Szövetség Bihar megyei szervezete a nagyváradi városházán tartotta meg 2025-ös évértékelő és évzáró gyűlését december 20-án, amelyre meghívták a partnerszervezetek – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Egyesület és a Szent László Egyesület –vezetőit, képviselőit is. A találkozón kiértékelték az elmúlt időszak eseményeit és eredményeit, felmérték a polgári közösség előtt álló feladatokat és kihívásokat.
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 12-én helyezték örök nyugalomra Rimaszombatban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház emeritus püspökét, Erdélyi Gézát, akik december 4-én, életének 89. évében szólított magához teremtő ura. A gyászszertartáson több ország egyházi és politikai életének a vezetői is részt vettek, köztük Magyarország miniszterelnöke is. A helyi református templomban tartott gyászszertartásos a megboldogult kívánságát teljesítve Tőkés László volt királyhágómelléki püspök hirdette a vigasztalás igéit, az alábbiak szerint.
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
Kezd hagyománnyá válni a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola történelemtanárának, Csorba Krisztiánnak ama kezdeményezése, hogy rendhagyó történelemórát szervezzen a nyolcadikosok számára az 1989-es romániai forradalom és rendszerváltozás évfordulóján. Idén is meghívta a városban élő Tőkés Lászlót, a temesvári antikommunista népfölkelés kulcsemberét, hogy röviden vázolja, mi is volt 1989 előtt Romániában és miért kellett szembeszállni az akkori hatalommal.
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a „December 15. – a román–magyar szolidaritás napja” Egyesület emlékező konferenciát rendezett december 13-án Temesváron, az Új Ezredév Református Központban.
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a „December 15. – a román–magyar szolidaritás napja” Egyesület emlékező konferenciát szervez december 13-án, szombaton 11 és 17 óra között Temesváron, a gyárvárosi Új Ezredév Református Központ konferenciatermében (a Iulian Grozescu és Splaiul Morarilor utcák sarkán).
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
Tőkés László összegyűjtött írásainak első kötetét mutatták be december 2-án este Budapesten, a Ráday Ház dísztermében, illusztris közreműködők és érdeklődök részvételével.
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában adta át a Nemzeti Emlék-Őr Díjakat a Nemzeti Örökség Intézete november 21-én.
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
Amint arról a romániai magyar sajtóban is olvashattunk, az ukrajnai Csernovic (Cernăuți) régióban működő román tannyelvű középiskolák döntő többségét 2027. szeptember 1-től – az elfogadott oktatási reform keretében – megszüntetik az ukrán hatóságok, végzetes veszélybe sodorva ezáltal a régió hagyományosan román tannyelvű iskolahálózatát, súlyosan megsértve az ukrajnai románság anyanyelvi oktatásához való jogát.
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán
Isten iránti hálaadással érkeztem Lakitelekre, ahol a nemzeti panteonban mellszobra felállításával méltó módon adózunk néhai Hegedűs Loránt rendszerváltó dunamelléki püspök, egyetemalapító zsinati elnök, jeles teológiai tudós emlékének és maradandó művének.
2025. október 25. szombat





















