»
2022. október 4. kedd
Főkonzuli látogatás és egyetemi tanévnyitó Nagyváradon
Grezsa Csaba, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja bemutatkozó látogatást tett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökénél, Tőkés László püspöknél a nagyváradi elnöki irodában. Erre az adott alkalmat, hogy mindkettőjüket meghívták a Partium Keresztény Egyetem délelőtti tanévnyitó ünnepélyére, amelyre az intézmény székhelyéül szolgáló volt református kultúrpalota dísztermében került sor 2022. október 4-én.A tanévnyitót megelőző megbeszélésen a hivatalát augusztusban átvett új kolozsvári főkonzul és az EMNT elnöke áttekintette az erdélyi magyarság általános, azon belül pedig a felsőoktatás helyzetét, különös tekintettel a PKE előtt álló kihívásokra és lehetőségekre. Mint közismert, az első akkreditált romániai magyar magánegyetemet a Pro Universitate Partium Alapítvány hozta létre egyházi háttérrel 1999–2000-ben, azóta magyar állami támogatással működik. A PUPA és az egyetem kezdeményezője és elnöke a Királyhágómelléki Református Egyházkerület akkori püspöke, Tőkés László volt.
Szóba kerültek a honosítással kapcsolatos egyes kérdések is. Grezsa Csaba elismerően emelte ki, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács demokráciaközpontjai bő tíz éve hathatós segítséget nyújtanak a magyarországi intézményeknek és az erdélyi magyaroknak az állampolgárság megszerzésében.
A megbeszélés után a püspök és főkonzul munkatársaikkal, köztük Szilágyi Zsolt kabinetvezetővel és Demeter Stefánia Katalin konzullal, együtt sétáltak át a szomszédba, az egyetemi tanévnyitóra. hírek
2024. szeptember 20. péntek
Tanévnyitó a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen
2024. szeptember 16. hétfő
A szeretetről és a hitről egy szomorú temesvári évfordulón
2024. szeptember 11. szerda
Temesvári igehirdetés és megemlékezés vasárnap
2024. szeptember 2. hétfő
Könyv a Szent István-díj történetéről
2024. szeptember 2. hétfő
Tőkés László portréja Berlinben
2024. augusztus 13. kedd
Átadták a 2024-es Szent István-díjat
2024. július 31. szerda
Baráti találkozó
2024. július 28. vasárnap
Nemzetünk és Európa védelmében
2024. július 8. hétfő
Dobos Imre búcsúztatása
2024. július 8. hétfő
A Wittner Mária-emléktárlat a Szent László Napokon