hírek

2010. november 2. kedd

Nyilatkozat – a boldoggá avatás és az elégtétel

Az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozás 21. esztendejében, 2010. október 30-án az igaz hitű reformátusok is osztoztak a Római Katolikus Egyház istenes örömében, amikor is Nagyváradon – saját egyházuk rendje szerint – boldoggá avatták néhai Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Történelmi fontosságú esemény, hogy ezáltal a katolikus egyház a legmagasabb fokon szolgáltatott elégtételt és igazságot a román nacionálkommunista diktatúra egyik jeles főpapi áldozatának, szabad utat nyitva ezáltal a kommunizmus bűntettei leleplezése, valamint az erkölcsi és politikai igazságtétel megkésett folyamatának. Remélnünk lehet, hogy a boldog váradi püspök sorában mások következnek – köztük Márton Áron, Erdély nagy püspöke –, és hogy a román görög katolikus egyház mártíriuma is méltó elismerést nyer. Arról sem mondhatunk le, hogy Szoboszlay Aladár plébánoshoz és perének tagjaihoz hasonlóan, a szintén halálra ítélt Sass Kálmán volt érmihályfalvi lelkipásztornak és perbéli társainak, valamint a totalitárius vörös diktatúra többi – megszámlálhatatlan – áldozatának is előbb-utóbb igazságot fognak szolgáltatni.

2010. október 27. szerda

A csángó ügy közös európai ügy

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke a pusztinai csángók egy csoportját, valamint a Moldvai Csángó-Magyarok Szövetségének vezetőit látta vendégül az Európai Parlament brüsszeli székhelyén. Kedden, 2010. október 26-án többek között nyilvános közmeghallgatás keretén belül ismertették a csángómagyarság helyzetét.

Megnyitóbeszédében Tőkés László EP alelnök arról a kulturális genocídiumról beszélt, amely a világ több országában élő kisebbségeket sújtja, és amely a közösség nyelvi és kulturális identitásának eltűnését eredményezheti. A több évtizedes asszimilációs politika következtében a nyelvvesztés tragikus méretűvé vált. A csángó-magyarok sem a templomban, sem az iskolában nem használhatják szabadon anyanyelvüket, az elnyomatás az „önkéntes asszimiláció” megjelenését eredményezte.

2010. október 21. csütörtök

Tőkés László levele Angela Merkelhez

Mint ismeretes, Angela Merkel német kancellár 2010. október 12-én Kolozsvárra látogatott, hogy ott a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) díszdoktorrá avassák. Látogatását megelőzően Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke levélben kereste meg a német kancellár külpolitikai főtanácsadóját, Cristoph Heusgent, azzal a szándékkal, hogy figyelmeztesse a BBTE hamis multikulturalitására, illetve emlékeztesse a Kancellárasszonyt a volt erdélyi magyar tudományegyetem erőszakos felszámolására, pontosabban a kommunista párt döntése nyomán a Babeş Egyetemmel való „egybeolvasztására”. A levél – bő hetes késéssel – valahogyan kiszivárgott a román sajtóba, jelenleg futótűzszerűen terjed mintegy bizonyítékaképpen Tőkés László „szélsőséges sovinizmusának”. Épp ezért a korrekt tájékoztatás jegyében a magyar sajtó számára is közzétesszük a lényeget.

2010. október 19. kedd

„AZ IGAZNAK EMLÉKEZETE ÁLDOTT” - Főhajtás Toró Tibor emléke előtt

A történelmi Erdély újkori, Apor Péter-i metamorfózisában a rendkívüli veszteségek miatt érzett fájdalom lesújtó érzésével vettük hírül Toró Tibor akadémikus, az erdélyi csillagok világából a mindenség univerzumába emelkedett székely atomfizikus halálát.

Nagy elődje és ismerve szeretett mintaképe, az Erdély egén üstökösként előtte járó Bolyai János nyomdokába lépve, immáron Ő is elköltözött az áldott emlékezetű igazak világló Pantheonjába.

2010. október 19. kedd

A kettős jubileumra

Az 1989-es sorsfordító esztendőt követően, ezelőtt húsz évvel a Sulyok István Református Főiskola alapítása Anyaszentegyházunk nemzeti elkötelezettsége és népszolgálati hagyományai jegyében történt. Ezt követően, 1998 júniusában, egy sodró erejű ökumenikus nagygyűlés keretében, kockázatos egyoldalúsággal – a Sulyok Főiskola jogutódjaként – „kiáltottuk ki” a Partiumi Keresztény Egyetem megalakulását.

Isten velünk volt, és megáldotta fáradozásainkat. Az opportunista „helyzetkövető” politikával szemben „helyzetteremtő” politikánk ismét eredményesnek bizonyult – és ezelőtt tíz évvel létrejött Egyetemünk.

Intézményalapítási törekvésünk, a Partiumi Keresztény Egyetem története – kezdettől fogva – abból a felismerésből indult ki, hogy: az erdélyi magyar nemzetrész számára az anyanyelvű felsőoktatás valósággal létkérdés. „Az óvodától az egyetemig” – így hangzott kisebbségi oktatáspolitikánk jelszó-tömörségű programja, és ennek az átfogó célkitűzésnek jelentette felsőfokú kiteljesítését az egyetem, mely a mindenkori oktatási-tudományos hivatásán túlmenően nemzetpolitikai szempontból is stratégiai fontosságú szerepet tölt be. Rendeltetése az, hogy Erdélyben és Partiumban élő magyar közösségünk számára biztosítsa az esélyegyenlőséget az oktatás területén, és az, hogy – a magas színvonalú tudományosság követelményeinek megfelelően – magyar kistársadalmunk számára önálló értelmiséget és szakembereket képezzen. Ezáltal ugyanakkor az egyetem kulturális missziót is végez, hiszen saját kultúráját bármely közösség csakis saját anyanyelvén képes átadni. Lévén, hogy egy közösség első számú meghatározója a saját kultúrája, amennyiben ennek átörökítésére nem képes, ezáltal puszta megmaradása kerül veszélybe.

Tovább szélesítve a kört, azt is mondhatjuk, hogy a kulturális sokszínűséget, a kultúrák közötti párbeszédet és a kisebbségek védelmét szorgalmazó Európában az egyetemalapítással „korparancsnak” tettünk eleget. Trianoni megközelítésben viszont – annak „gyógyításaképpen” – múltból örökölt hátrányos megkülönböztetésünk leküzdése terén tettünk nagy előrelépést, egy egységes Kárpát-medencei felsőoktatási tér kialakításának gondolatmenetében járulva hozzá a határok fölötti nemzetegyesítés politikájához.

Európai térben ez az irányvétel a magyar uniót az Európai Unióval társítja: nem más nemzetek ellenében, hanem saját nemzetünk érdekében – 21. századi felemelkedésünk reményében.

Nagyvárad, 2010. október 19.

Tőkés László
a Partiumi Keresztény Egyetem
elnöke
2010. október 19. kedd

Köszöntő beszéd Schmitt Pál államfő nagyváradi látogatása alkalmából

„Nekünk súlyos adósságunk halmozódott fel a határon túl élő magyar nemzettársaink felé.  2004. december 5-ének szégyenfoltja tisztításra várt” – jelentette ki a Professzorok Batthyány Körének  rendezvényén Orbán Viktor miniszterelnök, a magyar állampolgárság határon túlra való kiterjesztéséről szóló törvény elfogadása kapcsán.

Kilenc évtizeddel a Trianoni diktátum és hetven esztendővel a II. Bécsi döntés után, valamint közel fél évszázadig tartó nacionál-kommunista diktatúra babiloni fogságát követően, ugyanennek az adósságnak a törlesztését jelentette a nemzeti összetartozásról szóló törvény kimondása, mely által „nyomasztó lelki terhet tettünk le a saját és a nemzet válláról” – állapította meg „a Nemzet miniszterelnöke”.

2010. október 19. kedd

Szándéknyilatkozat az Erdélyi Magyar Felsőoktatási Stratégia megalkotásáról

Annak tudatában, hogy a kisebbségi lét meghatározó fontosságú tartópillére az anyanyelven történő oktatás, és ennek értelmében az erdélyi magyarság számára az anyanyelven szerveződő egyetem létkérdés – a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyakarattal magukénak vallják a nemzeti közösségünket megillető, önálló egyetemi rendszer kiépítésének küldetését.

2010. október 12. kedd

Vallásszabadság Európa szomszédságában

Vallásszabadság Európa szomszédságában: Mi a szerepe a vallási szereplőknek és az Európai Külügyi Szolgálatnak?” címmel rendezett közös szervezésű konferenciát 2010. október 11-én az Európai Katolikus Püspökkari Konferencia brüsszeli képviselete (COMECE), a Konrad Adenauer Alapítvány és a Német Protestáns Egyház (EKD) brüsszeli képviseleti irodája, az Európai Parlament brüsszeli épületében. A rendezvény az „Iszlám, Kereszténység és Európa” sorozat negyedik kiadása.

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke megnyitó beszédében az egyházi vezetők felelősségét hangsúlyozta a demokrácia, a békés együttélés és a polgári társadalom megvalósításában. Ha „békében, biztonságban és szabadságban kívánunk emberhez méltó életet magunknak, akkor ezt csak a mások emberi méltóságának és jogainak, lelkiismereti és vallásszabadságának az elismerése és biztosítása által valósíthatjuk meg” – mondta európai képviselőnk.

2010. október 8. péntek

Európai-magyar cigánystratégia

2010. október 8-án, pénteken Európai-magyar cigánystratégia címmel sajtótájékoztatót tartott Tőkés László európai parlamenti képviselő, EP-alelnök és Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, az európai cigányságot érintő kérdések témakörében, Tőkés László budapesti irodájában.  A sajtótájékoztató Nemes Csaba irodavezető moderálásával zajlott le.

2010. október 3. vasárnap

Az EMNT Nyilatkozata a magyarországi önkormányzati választások alkalmából

Húsz évvel a rendszerváltozás elkezdése után, 2010. június 4-én a Magyar Országgyűlés végre lezárta a súlyos örökséggel terhes XX. századot – és a Nemzeti Összetartozásról, valamint a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló, korszakos jelentőségű törvények elfogadásával a nemzet számára a XXI. század ténylegesen elkezdődött.

A Fidesz-KDNP szövetség által felállított Nemzeti Együttműködés Kormánya a képviseleti demokrácia történetében soha nem látott, több mint kétharmados támogatottsággal látott munkához. A „szavazófülkék forradalmát” és a választók bizalmát Orbán Viktor miniszterelnök új kormánya, valamint a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója az elmúlt négy hónapban megfeszített munkával hálálta meg: eleddig soha nem tapasztalt tenniakarással kezdtek hozzá a romeltakarításhoz, gyökeres változásokat alapozva meg mind a közigazgatásban, mind pedig a nemzetpolitikában. Nem kevesebbre vállalkoztak, mint arra, hogy a „merjünk kicsik lenni” kisebbségi minimalizmusát meghaladva, a posztkommunista szocialista-liberális kormányzat által eladósított, Európa sereghajtójává züllesztett Magyarországot talpra állítsák, és – ami még ennél is nehezebb – a történelmi mélypontra süllyedt magyarság hitét, önbecsülését, erkölcsi tartását és egy közös európai jövő iránti bizalmát visszaadják.

összesen: 2010 db | 10 db/oldal

első vissza 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 következő utolsó

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010