hírek

2010. december 9. csütörtök

Néppárti delegáció Isztambulban

Folyó év december 8–9-én, az Európai Parlament Néppárti Frakciójának küldöttsége látogatott Isztambulba, az Unió és az Ortodox Egyház közötti kapcsolatok keretében, ezek építése és erősítése céljából.
A hattagú delegáció első útja Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkához vezetett, aki december 8-án egyháza székhelyén, a történelmi érseki palotában fogadta európai parlamenti vendégeit.

2010. december 7. kedd

Erdélyi újságírók az EP-ben

Tőkés László EP-képviselő meghívására az idei év utolsó brüsszeli munkahetén erdélyi újságírók küldöttsége tett munkalátogatást az Európai Parlamentben. Az Erdélyi Napló, a Reggeli Újság, a Háromszék és a Székely Hírmondó újságírói mellett meghívást kapott Bakk-Dávid Tímea, a Transindex hírportál szerkesztője is, annak elismeréseképpen, hogy éppen nemrégen nyerte el a 2010. Európai Év Újságírója romániai díját.

2010. december 7. kedd

„Legyen a ti beszédetek: igen igen, nem nem”

Tőkés László előző püspök, volt temesvári lelkipásztor, az egyházi törvényesség tiszteletben tartása iránti elkötelezettséggel, valamint az Anyaszentegyház kommunista elnyomás alóli felszabadulásának szellemében mindvégig szorosan nyomon követte az idei egyházkerületi választások folyamatát, és következetesen kifejezte álláspontját a menet közben elkövetett szabálytalanságok és törvényellenes vagy erkölcsileg elfogadhatatlan fejlemények és határozatok ügyében.

2010. december 5. vasárnap

Tőkés László levele a miskolciakhoz december 5-re

Szabó Sándor lelkész, újonnan választott miskolci önkormányzati képviselő Advent előtt azzal kereste meg Tőkés László EP-alelnököt, hogy örvendetesnek tartaná, ha a nemzeti megújhodás jeleként Miskolcon idén a hargitai fenyvesekből származó fa állhatna a város főterén.

2010. december 5. vasárnap

Autonómiát, politikai érdekképviseletet, nemzeti közösséget

Határozat az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásáról

Mi, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Küldöttgyűlése,

azon meggyőződés által vezérelve, hogy népünk számára az önmegvalósítás és a teljes értékű emberi élet kerete a nemzet, mint megtartó és értékadó közösség,

2010. december 5. vasárnap

Mádl Ferenc köszöntője Székelyudvarhelyre, 2010. december 4-re

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves egybegyűltek!
Sok szeretettel köszöntöm mindnyájukat a karácsonyi várakozás, a korai sötétség napjainak egyikén. Sajnos, személyesen nem lehetek jelen a mai nap rendezvényein, de lélekben Önök közt vagyok.

2010. december 5. vasárnap

Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnökének üzenete

"A lehetetlent is szabad lesz remélni! Meglátod, hogy milyen érdekes lesz élni."
Sütő András
2010. december 5. vasárnap

Erdélyi Magyar Néppárt alakul

Székelyudvarhelyen, 2010. december 4-én tartotta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Országos Küldöttgyűlését. A 210 küldöttből jelen lévő 205 területi képviselőt, az EMNT szakbizottságainak elnökeit, valamint a tizenöt tagú Elnökséget többek között levélben köszöntötte Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke is.

2010. december 1. szerda

Magyarnak lenni jó!

Felhívás népünk megszámlálásra és önazonosságunk vállalására

Az egyesülő Európában újbóli történelmi lehetőség és erkölcsi korparancs, hogy magyarságunk végre magára találjon, és millenáris örökségének folytatásaképpen talpra álljon – remélt jövője érdekében. Biztató jelnek számító keretként tekinthetünk arra a Nemzeti Összetartozásra, melynek Napját a Magyar Országgyűlés nemrégen nyilvánította ki, és 2010. június 4-én, első ízben tartotta meg. Éppen ideje volt a szólásnak és a kiállásnak, melynek rendjén a magyar nemzet – jelképes módon – végérvényesen lezárta a vészterhes XX. századot, és – Trianon gyógyításaképpen – belevághatott a XXI. századba, melynek során részévé válhat a Nemzetek Európájának.

2010. december 1. szerda

Nyilatkozat december 1-jén

„Lemossuk a gyalázatot” (Petőfi Sándor)

Civilizált európai nemzet módjára, a mai napon – december elsején – mindenekelőtt hadd fejezzük ki őszinte jókívánságainkat a szomszédos románságnak, nemzeti ünnepük alkalmából.

Feltétlen jószándékunk és szolidaritásunk sem feledtetheti azonban, hogy az ő örömünnepük számunkra: gyásznap – hiszen kilencven esztendővel ezelőtt Nagyrománia ősi magyar hazánk tragikus szétdarabolása révén jött létre. Éppen ezért igen sajnálatosnak tartjuk, hogy a temesvári forradalom (1989) tüzében fogant, szabad Románia, a hagyományos nemzetállami nacionalizmus jegyében olyan napot választott nemzeti ünnepéül, melynek örömében és ünneplésében mi, erdélyi magyarok a – többségi – román Testvéreinkkel nem osztozhatunk.

összesen: 2006 db | 10 db/oldal

első vissza 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 következő utolsó

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010