»
2011. augusztus 22.
2011. augusztus 22. hétfő
Kolozsvári Magyar Napok: értékteremtés és hagyományőrzés
A kincses Kolozsvár szépségét, gazdagságát, kulturális, nemzeti és vallási sokszínűségét bemutató Magyar Napok szembefordul azzal az értéktagadó szellemmel, amely a várost jellemezte a kommunista időszakban és az azt követő Funar-korszakban – jelentette ki Tőkés László EP-alelnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a szülővárosában szervezett egyhetes kulturális rendezvénysorozat zárónapján. A volt királyhágómelléki püspök vasárnap délután részt vett a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes rendezésében sorra kerülő XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó gáláján, mely nyolc ország háromszázötven, és hat Kolozs és Szilágy megyei település mintegy száznyolcvan hagyományőrző fiatalját gyűjtötte egybe. A fontos identitásmegőrző esemény gálaestje a több száz népviseletbe öltözött néptáncos seregszemléjével kezdődött, a Béke téri Diákházban. A különböző nemzeti kisebbségeket képviselő fiatalok színes kavalkádja előtt elsőként Tőkés László szólalt fel, aki beszédében a kommunizmus, illetve a nacionalista kizárólagosságon alapuló Funar-korszak értéktagadó és értékromboló időszakát állította szembe Kolozsvár jelenével. Mint mondta, egykoron nem véletlenül illették a „kincses” jelzővel a Szamos-parti várost, mint ahogy Nagyváradot sem emlegették hiába a „boldog” városként. Valamikor valóban kincses volt Kolozsvár, boldog volt Várad, gazdag volt Erdély, melyet az értékek sokszínű gazdagsága jellemzett. Ezt kívánja bemutatni a második alkalommal sorra kerülő Kolozsvári Magyar Napok, illetve az ennek keretében megszervezett XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó is.
„Ma már ismét jó kolozsvárinak, erdélyinek lenni, úgy ahogy jó magyarnak, románnak, vagy bármilyen más nemzetiségűnek. Nem mindig volt ez így, emlékezzünk csak vissza a Ceauşescu-kor homogenizációs politikájára, mely próbálta kiiktatni a kisebbségi kultúrát, Erdély már említett gazdagságát. Tanúi voltunk mi, az idősebb nemzedék a nacionalista kizárólagosság korszakának, vagy a kommunista értéktagadás és értékrombolás időszakának” – mondta az erdélyi képviselő. Hozzátette: rendkívül fontos, hogy ezeket a tapasztalatokat a fiataloknak is átadják az idősebbek, annak érdekében, hogy soha ne merüljön feledésbe az, hogy hova vezet a kultúra teljes tagadása. Még ma is érezzük ennek a hatását, magyarázta, utalva ezzel azokra az elmúlt hónapokban történt botrányos ügyekre, melyek nemcsak a kolozsvári, hanem az egész erdélyi magyarságot sértették. A Mátyás-szobor tábla-ügye, a Kétágú templom melletti óriási építkezés, vagy a Házsongárdi temető rombolásának vonatkozásában az EP-képviselő elmondta: „a rosszra nem rosszal, hanem jóval igyekszünk válaszolni”. Ahogy a Szentírás is tartja: jóval győzd le a gonoszt.
Végezetül Tőkés László Szent István király szellemiségét elevenítette fel, aki egy olyan befogadó államot alapított meg, melyben a jövevényeknek, a más nemzetek fiainak is helye van. Büszkék lehetünk erre a példaértékű örökségre. „Mi nem csak tanulunk Európától, hanem példát is mutatunk Európának” – zárta szavait az EP alelnöke.
A néptánctalálkozón tiszteletét tette Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is, aki beszédében rámutatott arra, hogy a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein tapasztalható nagy érdeklődés arra enged következtetni, hogy a Mátyás király szülővárosában élő magyarságnak igénye van a magas kultúrára.
Goldschmied József társszervező, az Égtájak Egyesület képviselője egy jelképes ajándékot nyújtott át a kolozsvári házigazdáknak, majd a meghívott népi együttesek mutatkoztak be a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek.
Alig ért véget a gálaest, már több ezerre volt tehető a Kolozsvár főterén felállított színpad előtt gyülekező érdeklődők száma. Mielőtt a Kolozsvári Magyar Napok zárókoncertjének meghívottjai, a 100 Tagú Cigányzenekar tagjai a színpadra léptek a magyar és a román himnusz is felcsendült, majd Schmitt Pál magyar köztársasági elnök, Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, valamint Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke, később pedig Tőkés László EP-alelnök mondott beszédet.
A magyar államfő beszédében Kolozsvár multikulturalitásáról szólt elismerően, ugyanakkor arra bíztatta a jelenlévő magyarokat, hogy éljenek a lehetőséggel és igényeljék a magyar állampolgárságot. Schmitt Pál elmondta: bizakodással tölti el, amit kolozsvári útja során tapasztalt, és hiszi, „szeretni tudjuk, ami a miénk és becsülni, tiszteletben tartani, ami a másé”.
Tőkés László EP-alelnök lényegretörő köszöntőjében arra hívta fel a több ezres hallgatóság figyelmét, hogy közeleg a romániai népszámlálás. Az EMNT-elnök arra bátorította az egybegyűlteket, hogy a következő népszámláláskor félelem nélkül vállalják magyar mivoltukat.
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció