Temesvár rehabilitálása

Tőkés László püspök, EP-képviselő Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökével közösen 2009. december 18-án sajtótájékoztatót tartott Temesváron, a Református Templompalota Újvárossy Ernő Gyülekezeti Termében.

Toró T. Tibor a temesvári emlékhét főszervezőjeként rövid mérleget vont az eddigi eseményekről. A legláthatóbb jelei a 20. évfordulónak a Tőkés László által kapott díjak sorozata – fogalmazott Toró, majd kronológiai sorrendben felsorolta ezeket: Truman-Reagan Szabadságérem, amelyet az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa által alapított a Forradalom Áldozatinak Emlékhelye Alapítvány adott át Washingtonban 2009. június 16-án. A forradalmi emlékév következő elismerése a magyarországi Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat által novemberben átadott Bocskai-díj volt. A forradalom kezdeteként is nyilvántartott napon, december 15-én adta át a temesvári Operában szervezett Gálaesten Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos a Traian Băsescu román államfő által adományozott Románia Csillaga Érdemrendet. December 16-án az Európai Néppárt ünnepi ülésén Joseph Daul frakcióvezető Tőkés László EP-képviselőt a Robert Schuman-díjjal tüntette ki. Végezetül, 2009. december 17-én, a budapesti Terror Házában Tőkés László Gabriel Andreescuval közösen vehette át a XXI. Szazadi Intézet idén alapított Petőfi-díját a közép-európai népek szabadságáért.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Határozati Állásfoglalása a temesvári népfelkelés és forradalom 20. évfordulóján

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa Isten iránti hálával és köszönettel emlékezik meg a húsz évvel ezelőtt megtörtént forradalmi eseményről, amely Temesváron, a belvárosi református egyházközségben robbant ki. Tőkés László lelkipásztor és családja, a gyülekezet presbitériuma és az egyházközség tagjainak a kommunista diktatúrával szembeni küzdelme rövid időn belül tömegeket mozgósított és késztetett ellenállásra. A felekezeti és nemzeti hovatartozás elveszítette jelentőségét, a tömeg és a keresztény egyház egyazon célból – és Isten nevében – szövetkező közösséggé vált. Sok temesvári megélte azokban a napokban, hogy az otthontalanságra nyomorított egyház mégsem hazátlan, mert otthona van Istennél, a mennyben, és ez a tény mindenek felé emelő erővel párosul. Megélték az erőtlenségben jelentkező kegyelem csodáját. Bizonyossá lett, hogy az egyház ereje Temesváron sem a földi erők forrásából származott, hanem Isten láthatatlan erejéből, amit a gyülekezet éppen földi gyengeségének mélypontján tapasztalt meg. „És ezt mondta nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék én bennem.” (2 Kor. 12, 9)

Tőkés és Andreescu vehették át a Petőfi-díjat

Tőkés László és Gabriel Andreescu kapta a Terror Háza Múzeumot is működtető Közép és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány idén alapított Petőfi-díját.

A Terror Házában tartott ünnepségen Schmitt Mária hősnek nevezte a romániai forradalom két szimbolikus alakját, olyan történelmi személyiségeknek, akik eredményesen harcoltak a közép európai népek szabadságáért. Románia budapesti nagykövete hazája nevében mondott köszönetet Tőkésnek és Andreescunak, hogy 20 évvel ezelőtt, a romániai forradalom idején példát mutattak tisztességből és emberségből.

Gabriel Andreescu laudatiója Tőkés László tiszteletére a Petőfi-díj átadásakor

Budapest, Terror Háza, 2009. december 17

LAUDÁCIÓ: TŐKÉS LÁSZLÓ

A Petőfi-díj átadása alkalmat kínál, hogy ünnepeljünk: egy embert és egy jelképet. Kiváltságnak érzem, hogy én mondhatom ki azokat a szavakat, amelyek megrajzolják Tőkés Lászlónak, a lelkésznek, a későbbi püspöknek, a jelenlegi európai parlamenti képviselőnek a lényegi arcképét.

Nagyon sokak számára Tőkés László az az ember, akinek a bátorságából hősiességüket merítették előbb hívei, majd a temesváriak, aztán azok, akik megfutamították a kommunista vezetőket, hogy helikopterre szállván elinduljanak a történelem által nekik kijelölt cél felé. Nem a pillanat bátorsága ez. Fiatalságától kezdve szembeszállt az önkényességgel. A ’80-as évek közepén a rendszer már úgy intézte, hogy minél Isten háta mögöttibb helyekre kerüljön. Ellenállt a ceauşista szervek nyomásának az egész 1989-es évben, amikor az elnyomóknak szembesülniük kellett azzal, hogy a református gyülekezet szolidarizál lelki vezetőjével. A temesvári papilakbeli 1989-es ellenállás csak a végpont, nem a kezdet.

De ami megmagyarázza, és kiteljesíti Tőkés László bátorságát, az a méltóságérzet. Példát mutatott méltóságból a nacionál-kommunizmus nehéz időszakában. És kifejezésre juttatta, mint nem sokan mások, a Ceauşescu-rezsimet követő, nem kevésbé kínzó esztendők során. Voltak évek, amikor a magyar közösséget ért sértések és fenyegetések nemcsak a magyarok, hanem a becsületes románok számára is visszataszító, elviselhetetlen formákat öltöttek. Tőkés László püspök akkori fellépése, nyilatkozatai visszaadták sárba tiport közössége biztonságát. Román közszereplő értelmiségiek és politikusok vádolták Tőkés Lászlót kimondott szavainak és az eseményekről alkotott ítéletének radikalizmusa miatt, sőt ezt tette a magyar politikusok némelyike is. Hangsúlyozni szeretném: igen fontos a sértett méltóság összefüggésében értelmezni határozottságát bizonyos helyzetekben.

Úgy megértjük azt is, hogy miért lehet Tőkés László a szó legszorosabb értelmében az igazság embere. Nem azért, mert mindig és mindenben igaza van, hiszen ez senkire nem áll. Hanem azért, mert életet lehel az igazság lényegébe, azaz az igazság iránti kegyességbe. Tőkés Lászlóról bizton tudható, hogy ha meg van győződve valamiről, azt kimondja, még a legsúlyosabb körülmények között is. És bizton tudható, hogy nem fogja az ellenkezőjét mondani annak, amiben hisz, bármilyen előnye származnék is abból.

Az európai képviselő Tőkés László emlékeztet bennünket, hogy nem létezik igazság addig, amíg a világ elfelejti vagy átlépi a kommunizmus gaztetteit. Hogyan felejthetné el ő, az igaz ember, hűséges Újvárossy Ernőjét, akit megfélemlítésben tartott és zaklatott a Securitate, hogy aztán eltűnjön és holtan bukkanjanak rá? Senki nem hallotta bosszút emlegetni Tőkés Lászlót és bajtársait a múlttal vívott harcban. De nem lehet ráépíteni egy jóvá nem tett igazságtalanságra egy tiszta, erkölcsös világot. Őurasága 2009-ben olyan polgári összefogást kezdeményezett az Európai Parlament égisze alatt, amely nem csupán a kommunizmus mindmáig be nem teljesedett jelképes elítélésére lenne képes, hanem ennek gyakorlati következményeit is elérné. Tőkés László egyike azoknak, akik biztosítják az erkölcsi nyugalmunkat, hogy a világ nem hagyja feledésbe veszni a szenvedésnek, a kegyetlenségnek és az ember kigúnyolásának eme rendszerét.

Tőkés László közösségének, általában a magyaroknak és ezen belül az erdélyi magyaroknak a képviselője. Egy neveltetés, egy kultúra, egy civilizáció képviselője. De jelképévé lett a román forradalomnak is. Egy adott pillanatban egyesített két közösséget, elérvén, hogy együtt nyerjenek bátorságot szabaddá válni. A Terror Háza által ma átadott Petőfi-díj azt üzeni, hogy Tőkés László nem csupán a sajátos önazonosság értékeit kifejező történelmi személyiség, hanem az, aki ezen értékeket egyetemes értelmezéssel egyesíti.

Budapest, 2009. december 17.

Gabriel Andreescu

Tőkés László laudációja Gabriel Andreescu tiszteletére a Petőfi-díj átadásakor

Budapest, Terror Háza, 2009. december 17

LAUDÁCIÓ
Gabriel Andreescu neves emberjogi harcos tiszteletére

Gabriel Andreescu talán egyike az utolsó igazi értelmiségieknek, a szó legnemesebb értelmében. Eltűnőben lévő embertípus, aki nem fél kimondani mindazt, amit igaznak gondol, és van bátorsága ahhoz is, hogy saját állításait kritikusan felülvizsgálja.

Gondolkodik.

Párbeszédekbe bocsátkozik.

Így válik egykori disszidensből napjainkra neves emberjogi és kisebbségvédő harcossá, olyan román közíróvá, aki ugyan fizikusi végzettséggel rendelkezik, de mégis a nemzeti kisebbségek témakörében végzi tudományos tevékenységét. Aki a Ziua napilap publicistájaként ugyanolyan eredményes munkát végez, mint a bukaresti Politikatudományi és Államigazgatási Nemzeti Iskola (SNSPA) Politikatudományi Intézetének professzoraként. Buzăui születésű emberként, Molnár Gusztáv erdélyi filozófussal társszerzőségben ír könyvet „az erdélyi kérdésről”. Rendszeres résztvevője a Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek, de nem elvakult hungarofil – hibáinkat is látja és láttatja.

A „Romániai Üldözöttek Emlékezete” Nemzeti Intézet Tudományos Tanácsának tagja, csakúgy miként az Altera és a Helsinki Bizottság Tanácsadó Testületének is. Számos romániai alapítvány és egyesület alapítója.

Gabriel Andreescu közéleti és tudományos munkásságát talán az eleven, élő fogalommal jellemezhetnénk a legtalálóbban. Prózája életteli, mivel ő meg is éli, amit gondol: a holt betűk Gabriel Andreescu személyén átszűrődve nyernek életet.

A Társadalmi Dialógusért Csoport egyik, 1992-es kerekasztal-beszélgetésére visszaemlékezve idézi Richard Rorty neves filozófust: „Az emberi jogok szenvedélyt és bátorságot igényelnek, nem rációt és elméletet.”

Ez a szenvedély és bátorság élteti az egész tevékenységét. És ez a „szenvedély” nem más, mint ahogyan egy másik jelentős filozófus, Leo Strauss fogalmazza meg még 1956-ban a politikai filozófiára vonatkozóan, de esetünkben is érvényes módon: a tiszta észreflexiót valami egészen szenvedélyes alapozza meg: az igazság szeretete.

Az igazságnak ez a fajta szeretete határozza meg Gabriel Andreescu alapállását és egész mentalitását. Nem fél őszintén szembenézni a múlttal, ami most, a romániai rendszerváltozás 20. évfordulóján mindnyájunk számára követendő példa.

Kényelmetlen igazságokat mond ki, példának okáért közös országunk, Románia etnopolitikai történetének hátteréről. Idézzünk kissé hosszabban az „Orosz Rulett. Románok és magyarok 1990–2000” című, az ezredfordulón megjelent tematikus naplójából: „A homogenizáló mentalitás megcsorbította az etnikai sokféleséget és előítéleteket vitt a román lakosság gondolkodásába, tisztánlátásába és magatartásába. A román demokrácia modelljeként felidézett két világháború közötti időszak egésze a multietnicitás elleni támadás volt. Legyen bár szó az adminisztratív politikáról, vagy akár a sztárértelmiség műveiről – mint például Nae Ionescu írásai esetében, akit azért említek, mivel a műfaj paradigmáját képviseli –, valamennyi tagadni próbálta a multikulturális szellemet. A 60-as évektől kiteljesedő nemzeti kommunizmus nem tett mást, mint hogy mindezt – három évtizeden át –kiegészítette annak a gondolkodásnak a vulgaritásával és agressziójával, amelyet az ellenőrzés és az egységesség határozott meg.”

Az igazság kimondása egyben lehetőség arra is, hogy a társadalmi valóságainkon változtassunk. Ha feltérképezzük közös problémáinkat, ha nem hazudjuk mítosszá történelmünket, ha kérlelhetetlen szigorral gondoljuk végig a logikai láncolatokat – akkor „rendezhetjük végre közös dolgainkat”. Ma, amikor az egységesülő Európa egyik alapértékeként a „multikulturalitást” és a többnyelvűséget helyezzük előtérbe, Gabriel Andreescu, a román közélet markáns személyisége Magyarországon, a bűnös múltat megidéző budapesti Terror Házában Petőfi-díjat vesz át.

Ez Európa. A díj névadója ezért az Európáért áldozta életét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vérbefojtásakor.

Ez a mi örökségünk: az igazság szeretete és a szabadság szeretete.

Az elhallgatásból és a feledtetés fogságából kiszabaduló Temesvár üzenete ugyanez. Ezt az üzenetet mondja tovább halk szóval, a kimondott igaz szó erejével, töretlen következetességgel: Gabriel Andreescu.

Budapest, 2009. december 17.

Tőkés László
EP-képviselő

Robert Schuman-díjjal tüntette ki az Európai Néppárt Tőkés László európai parlamenti képviselőt

A kommunizmus európai bukásának huszadik évfordulóján Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának elnöke ünnepélyes keretek között Robert Schuman-díjjal tüntette ki Tőkés László EP-képviselőt a frakció strasbourgi ülésén a Nicolae Ceauşescu kommunista diktatúráját megdöntő, 1989-es romániai forradalomban játszott döntő szerepének elismeréséül.

1989. december 16-án népfelkelés robbant ki Temesváron. Tőkés László lelkészi állásából való elmozdítása és a temesvári paplakból való hatósági kilakoltatása elleni tiltakozás vezetett el az 1989-es romániai forradalom kirobbanásához. A véres, több mint ezer áldozatot követelő forradalom eredményeként Nicolae Ceauşescu megbukott, és Romániában véget ért a kommunista diktatúra. Temesvár népe volt a romániai forradalom szikrája. Az elkövetkező napokban ezrek egyesítették erőiket országszerte az akkori világ egyik legbrutálisabb kommunista rezsimje ellen.

A díjat átadó Joseph Daul Tőkés László történelmi szerepét méltatta Románia kommunista uralom alóli felszabadításában. „Európa újjáegyesítését olyan bátor és határozott emberek tették lehetővé, amilyen Ön. Az Önhöz hasonló emberek jelképezik legjobban azt a humanista társadalomszemléletet, amelyet az Európai Néppárti Frakció eszményül választott, és következetesen képvisel az Európai Atyák idejétől napjainkig. Szívem mélyéből mondok Önnek köszönetet, Románia népe és Európa nevében.”

A Schuman-díjjal azokat tüntetik ki, akik kiemelkedő módon cselekszenek az európai integrációért, a demokráciáért és az emberi jogokért. Tőkés László megtiszteltetésként fogadta a rangos kitüntetést.

A díj átvételekor Tőkés László a következőket mondotta: „Megtiszteltetésnek és kiváltságnak érzem, hogy átvehetem a Robert Schuman-díjat, éppen ma, amikor az kegyetlen kommunista diktatúra romániai bukásának huszadik évfordulójára emlékezünk, arra, hogy a nép összefogása megdöntötte a rendszert. Kivételes jelentőséggel bír az a körülmény, hogy a forradalom éppen Temesváron tört ki, egy olyan városban, ahol mintegy tíz nemzeti közösség és ugyanannyi vallási felekezet él együtt a kölcsönös megértés és tisztelet szellemében. A nemzetiségileg és vallásilag sokféle közösség tagjai a közös ellenség, a »Kárpátok Géniusza« ellen egyesítették erőiket. Az akkori események varázslatos légkörét – »Temesvár szellemét« – az egység a sokféleségben szellemiségének előfutáraként tartjuk számon, melyben mindannyian hiszünk a mai Európában.”

A Schuman-díj megelőző kitüntetettjei között megtalálható Elena Bonner-Sakharov, II. János Pál pápa, Jean Claude Junker, Valéry Giscard d’Estaing és Michel Barnier.

Strasbourg, 2009. december 16.

Az Európai Néppárt Európai Parlamenti
Frakciójának Közleménye

Joseph Daul beszéde a Schuman-díj átadásán

2009. december 16., szerda, 18.30

Tisztelt kollégám, kedves Tőkés László!
Tisztelt kollégák és kolléganők,
Kedves barátaim!

Rendkívüli megtiszteltetés, ugyanakkor nagy öröm számomra, hogy ma átadhatom kollégánknak, Tőkés László püspök úrnak az Európai Parlament ENP-frakciójának Robert Schuman-díját.

Kollégánknak és barátunknak, Tőkés Lászlónak méltán kijár ez a díj, amellyel már 1953 óta kitüntetik azokat a személyiségeket, akik mind közszereplésükkel, mind egyéni szerepvállalásukkal kiemelkedően cselekszenek a béke, Európa építése és a humanista értékek ügyének érdekében.

Az 1952. április 1-én született Tőkés László elkötelezett politikus.

Ugyanakkor a romániai, pontosabban az erdélyi református egyház püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alapító tagja és elnöke.

Megannyi funkció, amellyel megtisztelték, és amelyeket a mindannyiunk által elismert szenvedéllyel és igazságérzettel lát el.

De ma este történelmi szerepét szeretném különösképpen hangsúlyozni. És amikor azt mondom, történelmi, azokról a tettekről kívánok szólni, amelyek fennmaradnak a történelemkönyvekben, és elsősorban arról a szerepről, amelyet Tőkés László játszott Románia kommunista iga alóli felszabadulásában.

Édesapja példáját követve kollégánk erősen bírálta a Ceauşescu-rezsimet.

Dés város lelkészeként közreműködött egy magyar nyelvű újság szerkesztésében, és egyik cikkében arról írt, hogy Romániában nem tartják tiszteletben az emberi jogokat. Ennek következtében a szomorú emlékű titkosrendőrség, a Securitate sorozatos megfélemlítési próbálkozásainak volt kitéve.

Ellenállásáról abban az időben tudomást szerzett az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának Külpolitikai Bizottsága is, ő pedig folytatta a bírálatot Temesvárott is, prédikációiban a romániai falurombolásról beszélt, a magyar közösség ellen irányuló területrendezési politikáról.

Tőkés László prédikációi mindig a magyarok és a románok elengedhetetlen szolidaritására szólítottak.

1988 nyarán ellenállási kampányt szervezett a romániai falurombolás ellen, újra maga ellen fordítva a Securitate dühét.

Társunk nem tört meg a titkosrendőrség egyre erősebb nyomása alatt. 1988. március 31-én elrendelték, hogy ne tartson több istentiszteletet Temesváron, de hívei támogatásával a lelkész megtagadta a parancs végrehajtását.

Otthonában elvették az áramot, de hívei segítségével – akik közül többeket letartóztattak, sőt egyiküket holtan találták szeptember 14-én – a lelkipásztor kitartott. Megfélemlítésként édesapját is letartóztatták.

1989. decembre 15-én – hosszadalmas jogi eljárás következtében – megszületett a döntés a lelkész áthelyezéséről. Hívei azonban őrséget szerveztek a papilak köré, és megakadályozták, hogy a Securitate emberei behatoljanak a lakásba.

Élő lánc ölelte körül a parókiát, és a rendőrség nem tudott bemenni. Az esetleges megtorlást megelőzendő, kollégánk kérte a tömeget, hogy vonuljon vissza, de a sokaság nem mozdult.

Áldott állapotban lévő felesége, bár beteg volt, az orvosi javallat dacára megtagadta, hogy elhagyja otthonát.

A tömeg pedig egyre nőtt, hiába intette óvatosságra az embereket Tőkés László. És akkor megérkezett a város polgármestere, egy ultimátummal: a tömeg 17 óráig vonuljon vissza.

Képzeljék el az egységes, kompakt tömeget, amint vallásos énekeket énekel, majd olyanokat, amelyeket 1947-ben betiltottak.

A magyarok tiltakozása a románok tiltakozásává lett. „Le Ceauşescuval!”, „Le a kommunizmussal!” – kiabálták az emberek.

Aztán a sokaság elhagyta a negyedet, ahol Tőkés László otthona állt, s elindult a városközpont és a helyi kommunista pártszékház felé.

Amikor a rendőrség használni kezdte a vízágyúkat, a tömeg kezet tett rájuk és a folyóba dobta azokat. Kitört a felkelés.

A megmozdulások két napon át folytatódtak. December 17-én a katonák a tömegbe lőttek, december 16-23. között 73 halálos áldozatuk volt, aztán még húsz, mielőtt Ceauşescu megszökött volna.

December 18-án temesvári munkások tízezrei vették át a kezdeményezést, tüntettek, és 20-án a városon teljesen úrrá lett a felkelés.

Ez a felkelés terjedt aztán szét az egész országban, és – mint köztudott – a diktátor Ceauşescu bukásához vezett.

Íme, kedves kollégák és kolléganők, Tőkés László barátunk történetének egy igen szűkre szabott vázlata. 1990-ben református püspökké lett, 2004-ben újraválasztották.

László 2007-ben, nyomban országa EU-csatlakozását követően, európai képviselő lett.

Mint mondottam, rendkívüli életút ez, amely fennmarad majd a történelemkönyvekben, és amely megtisztelő Európa és politikai családunk számára.

Kérem, tapsolják meg kollégánkat, akinek most átnyújtom az ENP frakció Schuman-díját.

Tőkés László beszéde a Schuman-díj átvételekor

„Megtiszteltetésnek és kiváltságnak érzem, hogy átvehetem a Robert Schuman-díjat, éppen ma, amikor a kegyetlen kommunista diktatúra romániai bukásának huszadik évfordulójára emlékezünk, arra, hogy a nép összefogása megdöntötte a rendszert.

Kivételes jelentőséggel bír az a körülmény, hogy a forradalom éppen Temesváron tört ki, egy olyan városban, ahol mintegy tíz nemzeti közösség és ugyanannyi vallási felekezet él együtt a kölcsönös megértés és tisztelet szellemében.

Annak dacára, hogy a Ceauşescu-rezsim egymás ellen fordította azokat, akik különböztek egymástól, különösképpen pedig a románokat a magyarok ellen, és a második világháború óta németellenes érzelmeket szított, 1989. december 15-én a város egész közössége csatlakozott a templomunkat körülvevő magyarokhoz és két napon át (december 15-én és 16-án) hajnaltól késő estig a szolidaritás élő láncát vonta templomunk köré, elűzve ekként a Securitate embereit, akik hónapok óta zaklatták és terrorizálták családomat és egyházközségünk tagjait.

Mindmáig úgy érzem és hiszem, hogy csoda történt Temesváron. Köszönettel tartozom az Úrnak, amiért csodálatos módon lépett fel oldalunkon egyenlőtlen harcunkban, miképpen egykoron, amikor Dávid került szembe Góliáttal.

A nemzetiségileg és vallásilag sokféle közösség tagjai a közös ellenség, a »Kárpátok Géniusza« ellen egyesítették erőiket. Az akkori események varázslatos légkörét – »Temesvár szellemét« – az egység a sokféleségben szellemiségének előfutáraként tartjuk számon, melyben mindannyian hiszünk a mai Európában.

Néhány óra leforgása alatt templomom az ország első szabad „területévé” vált, ahogyan december 20-án Temesvár is Románia első szabad városa lett. Néhány napon belül a felkelés átterjedt az egész országra, és december 22-én Bukarest is a diktátor ellen fordult, akinek menekülnie kellett. Ily módon hét nap alatt megdőlt az utolsó sztálinista diktatúra, a dominó-effektus részeként teljesítve ki a berlini fal leomlását. Románia szabaddá vált.

Temesvár népe, azé a városé, ahol 1989-ben a magyar református egyház lelkészeként szolgáltam, bátran fellázadt az elnyomás, emberi méltóságuk és alapvető jogaik oly sok éve tartó lábbal tiprása ellen. Sokan életüket vesztették azért, hogy mi ma demokratikus társadalmat építhessünk.

Ahogyan Tunne Kelam képivselőtársam szokta mondani: a kommunizmus tartópillérei a félelem és az erőszak. Mi, Temesváron nem a magunk erejéből voltunk bátrak: az Úr és a hit segítségével sikerült legyőznünk félelmünket. Ahogyan akkoriban mondtuk, áttörtük „a hallgatás falát”, amely a félelem légkörét övezte.

Ajánlom ezt a díjat a hősök és mártírok emlékének, mert áldozatukkal a demokrácián, a törvény uralmán és az emberi jogok tiszteletben tartásán alapuló egyesült Európához járultak hozzá, amelyben ma élünk.”

Köszönettel tartozom Istennek és Egyházamnak, amiért mellettem álltak. Ugyancsak köszönettel tartozom családomnak, feleségemnek és tágabb családomnak, protestáns családból származó hét testvéremnek éppúgy, mint szüleimnek, teológus professzor édesapámnak. Támogatásuk nélkül nem lettünk volna képesek felkelni a kisebbségellenes nacionálkommunista zsarnokság ellen. Engedjék meg, hogy végezetül felidézzem Robert Schuman emlékét és példáját, a hit emberéét, aki – társaival egyetemben – egyként hirdette a demokratikus és a keresztény értékeket, és akinek alapvető szerepe volt Franciaország és Németország háború utáni megbékélésében. A közép-kelet-európai régióban további erőfeszítéseket kell tennünk a hagyományos román-magyar szembenállás megfékezéséért. Ezen a téren mutat nekünk példát Robert Schuman, az európai egység egyik atyja. És ebben az értelemben kell Temesvár hősies példájának lényegét és üzenetét tekintenünk.

Strasbourg, 2009. december 17.

1989–2009. Húsz év szabadság

A román néppárti delegáció Strasbourgban, 2009. december 14–16 között „1989–2009. Húsz év szabadság” című rendezvénysorozattal tisztelgett a romániai rendszerváltozás 20. évfordulója előtt. A megmelékezés december 14-én Ştefan Bertalan, Florin Mitroi és Ion Grigorescu művészek „Self-Punisher” [Önsanyargatás] című kiállításának megnyitójával vette kezdetét, amely kiállításra az alkotók a „kommunista érából” válogattak fényképeket, vázlatokat, illetve egyébb műalkotásokat.

December 16-én 14 órától Cristian Mungiu Arany Pálma-díjas román rendező „Emlékek az aranykorból” című filmjét vetítették le az Európai Parlament strastbourgi épületében. A román újhullám kiemelkedő egyénisége producerként és íróként jegyzi a filmet, a szegmensek egyikét is ő rendezte, a többit pedig Răzvan Mărculescu, Constantin Popescu, Ioana Uricaru és Hanno Höfer. Összesen hat, változóan kedves, abszurd, groteszk, szomorú, de egyformán izgalmas szelet látható az úgynevezett aranykorszakból ebben az alkotásban.

16 órától vette kezdetét az az ünnepélyes megemlékezés, amelynek díszvendége Jerzy Buzek, az Európai Parlament lengyel elnöke volt. A Szolidaritás-mozgalom alapítója beszédében külön köszöntötte Tőkés László EP-képviselőt az 1989. december 16-i temesvári események 20. évfordulóján. Az Európai Parlament elnöke úgy fogalmazott: „1980-ban, Gdanszkban az én nemzedékem harcolni kezdett a szabadságért. Tudtuk, hogy minden napunk az utolsó lehet. Nem volt könnyű, de meg kellett tenni, mert ez volt a kötelességünk. Nem magunkért, hanem a gyermekeinkért, és a gyermekeink gyermekeiért. Akárcsak Budapest, majd Prága, Berlin, Szófia, Temesvár és Bukarest népe, azt hittük, kevesen vagyunk, és kudarcra ítéltettünk. De lassacskán ráébredtünk, hogy sokan vagyunk, és úgy rendeltetett, hogy megnyissuk százmilliós közösségünk börtönét. A legelső szlogenek, amelyeket a tömeg Temesváron és Bukarestben skandált, ezek voltak: »Ne féljetek! A kommunizmus megbukik!« És úgy történt.” Beszéde végén Jerzy Buzek az Európai Unió jövőjét tekintve kifejezte abbéli reményét, hogy „az eljövendő nemzedékeknek nem kell megélniük azt, amin nekünk keresztül kellett mennünk. Emlékeznünk kell, értük és magunkért, hogy a képek, amelyeket itt láthatunk, ne ismétlődjenek meg soha többé Európában.”

Tőkés László EP-képviselő beszédében kiemelte: „Számunkra, románok, lengyelek, csehek, magyarok, szlovének számára gyilkos rendszer volt a kommunizmus. És nem csupán azért, mert embereket gyilkoltak meg, hanem azért is, mert a rendszer megpróbálta megölni a reményt és a szabadságot is. Ez tökéletesen szemlélteti, hogyan működött a rendszer, és miért volt emberellenes a kommunizmus. Minden parancsuralmi rendszer az emberi lét és az emberi méltóság ellen irányul. A kommunizmust és a nácizmust egyformán kell kezelni. A nácizmus bukását a nürnbergi per követte, a kommunizmus bukása nem végződött a rendszer valódi nemzetközi elítélésével.” A volt temesvári lelkipásztor Strasbourgban is összefoglalta az előző nap, Temesváron közzétett politikai nyilatkozatának lényegét: „Javaslom egy Európai Büntetőbíróság felállítását, hogy ítéletet hozzon a kommunizmusban elkövetett bűntettek ellen. Nevezzük a »nürnbergi per« analógiájára »temesvári pernek«. Ez lehetővé tenné a kommunista rezsim idején elkövetett emberiség elleni bűntettek törvényes kivizsgálását és a nemzetközi jogszabályoknak megfelelő ítélethozatalt.” Tőkés emlékeztetett: számos volt kommunista országban él egyfajta nosztalgia az átkos rendszer iránt, ami viszont figyelemfelkeltőbb, hogy a helyi hatóságok hallgatólagosan vagy aktívan támogatják is ezt, és példaként hozta fel Nicolae Ceauşescu diktátornak és tömeggyilkos tábornokának, Ştefan Guşănak állítandó szobrokat. „Ha nem büntetjük meg a kommunista gyilkosokat, ha nem ítéljük el a kommunizmust, az lassanként visszatér. Akárcsak a nácizmus.” – mondta a püspök.

Tőkés László arra is felhívta a figyelmet, hogy számos volt kommunista országban még mindig nem rehabilitálták és nem kárpótolták az áldozatokat, valamint hogy a nemzetközi jog még mindig nem képes kezelni a posztkommunizmusnak, ennek az európai jelenségnek a következményeit.

A megemlékezésre a romániai EP-képviselők meghívták a magyar, bolgár és cseh delegációvezetőket is, mintegy jelképesen „összefogva” a volt szovjet tömb rendszerváltoztató országainak európai képviselőivel. Így Cristian Preda román néppárti képviselő mint főszervező, valamint Horia Roman Patapievici, a Román Kulturális Intézet igazgatója mellett szót kapott Zuzana Roithová, a cseh delgáció, Szájer József, a magyar delegáció és Andrey Kovatchev, a bulgáriai delegáció vezetője is.

Jerzy Buzek és Tőkés László beszédeinek szövegeit mellékeljük.

Strasbourg, 2009. december 16.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

Jerzy Buzek professzor megnyitó beszéde

"1989-2009, 20 év szabadság"
Az ENP romániai küldöttségének szervezésében
Strasbourg, 2009. december 16.

Jó napot kívánok!

Kedves Kollégák! Kedves Barátaim!

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, és köszönthetem Önöket ezen, a román nemzet számára oly fontos napon, december 16-án, hiszen húsz éve éppen ezen a napon kezdődött el a romániai forradalom.

Azon a napon tiltakozás robbant ki Temesváron, amiét a kormányzat ki akarta lakoltatni Tőkés László lelkipásztort, kollégánkat, akit ma körünkben üdvözölhetünk.

Hívei összegyűltek otthona körül, hogy megvédjék a zaklatástól és a kilakoltatástól. Sok járókelő csatlakozott hozzájuk spontánul, Temesvár népe ekképpen a román forradalom szikrájává vált. A rákövetkező napokban más városok lakosai is szembeszálltak a hatalmon lévő legzsarnokibb kommunista rendszerek egyikével.

Egyik oldalon a nép, a másikon a rezsim teljes ereje. A letartóztatások, a verések, a gyilkosságok sem bátortalanították el az embereket, és nem oltották ki szabadságvágyukat.

Több mint ezer embert gyilkoltak meg. Majd’ négyezret összevertek. De a nép győzött!

1980-ban, Gdanszkban az én nemzedékem harcolni kezdett a szabadságért. Tudtuk, hogy minden napunk az utolsó lehet. Nem volt könnyű, de meg kellett tenni, mert ez volt a kötelességünk. Nem magunkért, hanem a gyermekeinkért, és a gyermekeink gyermekeiért.

Akárcsak Budapest, majd Prága, Berlin, Szófia, Temesvár és Bukarest népe, azt hittük, kevesen vagyunk, és kudarcra ítéltettünk.

De lassacskán ráébredtünk, hogy sokan vagyunk, és úgy rendeltetett, hogy megnyissuk százmilliós közösségünk börtönét. A legelső szlogenek, amelyeket a tömeg Temesváron és Bukarestben skandált, ezek voltak: „Ne féljetek! A kommunizmus megbukik!” És úgy történt.

Ma adtuk át a Gondolkodás Szabadságáért Saharov-díjat a Memorial elnevezésű orosz emberi jogi szervezetnek. Nem tudom, büszkének vagy szomorúnak kellene lenni, amiért a díj húsz év elteltével tér vissza Oroszországba.

Az Európai Unió megadja nekünk a reményt, hogy az eljövendő nemzedékeknek nem kell megélniük azt, amin nekünk keresztül kellett mennünk. Emlékeznünk kell, értük és magunkért, hogy a képek, amelyeket itt láthatunk, ne ismétlődjenek meg soha többé Európában.