hírek

2012. február 10. péntek

Révkomáromba látogatott Tőkés László

Tőkés László európai parlamenti képviselő az Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés meghívásának eleget téve február 10-én, pénteken a felvidéki Komáromba látogatott. Az Európai Parlament volt alelnöke találkozott a város elöljáróival, megkoszorúzta az Eszterházy-emléktáblát, valamint két előadást is tartott a Selye János Egyetemen.
2012. február 9. csütörtök

Tőkés László átadta az EP-alelnöki stafétát

Tőkés László EP-képviselő 2012. február 9-én Budapesten átadta az Európai Parlament alelnökségét utódjának, Surján László kereszténydemokrata politikusnak, akit az EP január 18-i plenáris ülésén választottak meg a tizennégy új alelnök közé.
2012. február 4. szombat

A magyar fővárosban ülésezett a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács

Budapesten, Tőkés László EP-képviselő irodájában ülésezett 2012. február 3-án a Kárpát-Medencei Autonómia Tanács (KMAT), melynek kiemelt témája a kisebbségi jogok ügyében indítandó európai polgári kezdeményezés, valamint az ezirányú közös Kárpát-medencei cselekvési terv kidolgozása volt.
2012. február 2. csütörtök

Ismét Verespatak volt a téma az EP-ben

A tegnap esti brüsszeli mini-plenáris napirenden kívüli felszólalásai rendjén Tőkés László erdélyi képviselő az egyre inkább kiéleződő, botrányos bányaügyi helyzethez szólt hozzá, arra szólítva fel Martin Schulz elnököt, hogy járjon közben az Európai Bizottságnál és Romániánál az Európai Parlament által 2010 tavaszán, minősített szavazattöbbséggel elfogadott, azon határozat életbe léptetése érdekében, amely a ciánalapú bányászat általános tilalmának kimondását kezdeményezte az egész Unió területén.
2012. február 1. szerda

Válasz az RMDSZ-nek

Az RMDSZ 2012. február 1-jén kiadott sajtóanyagában Kovács Péter pártfőtitkár azzal vádolja Tőkés László EP-képviselőt, hogy az európai felsőoktatás modernizációjáról készült jelentésének vitaanyagába „egyáltalán nem vitt az anyanyelvű felsőoktatással kapcsolatos előírásokat.”
2012. január 31. kedd

Lassan halad a titkosszolgálati átvilágítás

Huszonkét évvel a Ceauşescu-diktatúra bukása után sajnálattal állapítható meg, hogy milyen lassan halad a titkosszolgálati átvilágítás. A posztkommunista időszakban elkövetett anyagi visszaélések elszámoltatásáról ugyanez mondható el.
2012. január 31. kedd

Kettős átvilágítást szorgalmaz Tőkés László

A titkosszolgálati átvilágítás és a gazdasági elszámoltatás témája került ismételten napirendre Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke mai sajtótájékoztatóján, amelyen meghívottként részt vett Antal János, az EP-képviselő egyházügyi tanácsosa is.
2012. január 31. kedd

Sajtópert nyert Tőkés László

Másodfokon pert nyert Tőkés László EP-képviselő a Ghimpele de Bihor elnevezésű lappal, illetve Florin Budea újságíróval szemben a váradi hetilap egyik, 2010 januárjában megjelent, „Tőkés, a Szekuritáté alkalmazottja” című rágalmazó cikke ügyében.
2012. január 25. szerda

Nehéz lesz sikert elérnünk, de nem szabad minimalistának lennünk

2012. január 25-én, Brüsszelben, az Európai Parlament székhelyén került sor arra a kerekasztal-megbeszélésre, melyet az Európai Népcsoportok Föderatív Uniója, (FUEN) szervezett az Európai Polgári Kezdeményezésről.
2012. január 25. szerda

Az európai felsőoktatási rendszerek modernizációjáról

Tavaly decemberi közleményünkben hírt adtunk arról, hogy a Kulturális és Oktatási Bizottság (CULT) 2011. december 20-i ülésén került sor Az európai felsőoktatási intézmények modernizációjáról szóló jelentés első olvasatban való megvitatására, Tőkés László jelentéstévő előadásában. A CULT-bizottság 2012. január 24-i ülésén másodízben – érdemben – vitatta meg a jelentést.

összesen: 2006 db | 10 db/oldal

első vissza 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 következő utolsó

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010