»
2013. április 17. szerda
Piszkos választási előkampányba akarják belerángatni az Európai Néppártot
Tőkés László erdélyi képviselő az Európai Parlament strasbourgi ülésszakának ma reggeli tanácskozásán – amely Magyarország alkotmányos helyzetéről szóló vitával kezdődött – az Unióban mesterségesen gerjesztett Magyarország-ellenes közhangulat politikai hátteréről osztotta meg gondolatait néppárti frakciótársaival. Az Európai Parlament strasbourgi ülésszakának ma reggeli tanácskozása a Magyarország alkotmányos helyzetéről szóló vitával kezdődött.
Ezt megelőzően, az Európai Néppárt EP-frakciója tegnap esti csoportülésén látta vendégül Orbán Viktor miniszterelnököt, és vitatta meg a magyar alaptörvény legutóbbi módosítása nyomán kialakult helyzetet.
Orbán Viktor általános előterjesztését követően a Fidesz–KDNP európai pártcsaládjának képviselői szóltak hozzá az elhangzottakhoz, és tettek fel kérdéseket. A néppárti képviselők általában véve megértéssel vagy építő kritikával fogalmazták meg mondanivalójukat.
A Magyarországgal kapcsolatban felmerülő kérdésekre, kétségekre és bírálatokra a miniszterelnök tárgyilagos és tényszerű magyarázatokat adott, melyek – szemmel láthatóan – egészében véve eloszlatták a jobbára célzatosan terjesztett gyanúkat, vádakat, és kioltották a rosszindulatból vagy előítéletből fakadó – külső – támadásokat.
Tőkés László erdélyi képviselő felszólalásában az Unióban mesterségesen gerjesztett Magyarország-ellenes közhangulat politikai hátteréről osztotta meg gondolatait néppárti frakciótársaival. Beszédében külön is kitért arra a sajtómanipulációra, mely történetesen éppen az egykori romániai magyar nyelvű kommunista napilap, vagyis az „Előre” nyomdokába lépett Új Magyar Szó online változatának, a www.maszol.ro portálnak a hasábjairól indult.
A lap nyomtatott változata tavaly szűnt meg, minekutána korábbi tulajdonosa, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor anyagi ellehetetlenülése miatt eladta azt. Az ominózus médium bevallott módon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) orgánumaként fejti ki tevékenységét. Ezt támasztja alá az, az Ágoston Hugó vezérpublicista által megfogalmazott „krédó”, mely szerint az ÚMSZ/maszol.ro közösségünk „legitim érdekképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek az elkötelezett orgánuma”.
Ennek kapcsán említésre méltó továbbá, hogy az inkriminált sajtómanipuláció és Fidesz-ellenes félretájékoztatás szerzője nem csak jelenleg áll az RMDSZ-es napilap zsoldjában, hanem előzőleg is RMDSZ-es hivatalvezetői tisztséget viselt éveken át.
A kérdésekre és felvetésekre adott válaszában Orbán Viktor miniszterelnök – többek között – kijelentette, hogy nem „áldozati szerepkörben” és nem „védekezni” jött erre a találkozóra, hiszen defenzív politikával csak a szocialisták malmára hajtanánk a vizet…
Zárószavaiban Joseph Daul frakcióvezető a tényeken alapuló, tárgyszerű vita iránti bizalommal köszönte meg Orbán Viktor tájékoztatását. A bukaresti maszol.ro által elkövetett, tendenciózus félretájékoztatás vonatkozásában Teodor Stolojan román néppárti delegációvezető véleményét osztotta, aki elhatárolódott a sajtó ilyesfajta diverzióitól.
Strasbourg, 2013. április 17.
F e l s z ó l a l á s
az Európai Néppárt EP-frakciójának
Magyarországról szóló vitájához
Egy volt kommunista ország állampolgára számára minden bizonnyal jobban átlátható a Magyarországgal kapcsolatban kialakult helyzet, mint nyugati képviselőtársaim előtt. Engedjék meg, hogy az ügy politikai hátterével kapcsolatban osszam meg gondolataimat Önökkel.
Ezekben a hetekben mindenki a Magyar Alaptörvényről, illetve annak negyedik módosításáról beszél. Nyilvánvaló azonban, hogy ez a történet tulajdonképpen egészen másról szól.
Vannak olyan politikai erők, melyek az „Oszd meg és uralkodj” „klasszikus” módszerével akarják szembeállítani egymással a Fideszt és a Néppártot, Orbán Viktor miniszterelnököt és Joseph Daul frakcióvezetőt, továbbá a mi frakciónk tagjait, illetve nemzeti delegációit egymással, vagy éppenséggel néppárti politikai csoportunkat a szintén néppárti Viviane Reding alelnökasszonnyal, a Parlamentet a Bizottsággal…
Erre vall az a sajtómanipuláció is, melyet a dubrovniki büroülés kapcsán a romániai maszol.ro / Új Magyar Szó internetes újság követett el azáltal, hogy olyan hamis információkat tett közzé, melyek szerint Daul elnök úr és Reding asszony a Fidesznek a frakcióból, illetve a Néppártból való eltávolításáról tárgyalt, valamint hogy Orbán Viktor nemrégen Jaroslaw Kacinskival találkozott, a Fidesznek a Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójába való esetleges átlépése ügyében…
Tudják meg, Uraim és Hölgyeim, Kedves Kollégák, hogy ez az online újság nem más, mint a régi bukaresti kommunista napilap, a volt „Előre” jogutódja. A lap által folytatott manipulációk, illetve a Joseph Daul és Orbán Viktor elleni, személyre szóló támadások mögött olyan régivonalas romániai magyar politikusok és sajtósok állanak, akik jelenleg is szorosan együttműködnek a magyarországi és a romániai posztkommunistákkal, és azokhoz az európai szocialista-liberális erőkhöz kapcsolódnak, amelyek össztüzet zúdítanak Magyarországra, egyetlen céljuk pedig az, hogy ellenséges, hazug propagandájukkal elszigeteljék Magyarországot Európától és – a jövő évi választásokon – mindenáron megbuktassák az Orbán Viktor vezette néppárti kormányt.
Uraim és Hölgyeim, egy piszkos választási előkampányba akarnak belerángatni bennünket, az Európai Néppártot és néppárti frakciónkat. Ne engedjünk a manipulációnak és a provokációnak!
Strasbourg, 2013. április 17.
Tőkés László
hírek
2025. január 9. csütörtök
Új esztendei találkozó – jókívánságokkal
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére