»
2013. április 13. szombat
Kiállítás nyílt a 20. század két gyilkos rendszerének bűneiről
A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) és Tőkés László EP-képviselő Központi Irodája szervezésében, több európai nagyvárost érintő körútja keretében, Nagyváradon is megtekinthető az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja „Totalitarizmus Európában (fasizmus – nácizmus – kommunizmus)” című vándorkiállítása... A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) és Tőkés László EP-képviselő Központi Irodája szervezésében, több európai nagyvárost érintő körútja keretében, Nagyváradon is megtekinthető az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja „Totalitarizmus Európában (fasizmus – nácizmus – kommunizmus)” című vándorkiállítása, mely a 20. század két gyilkos rendszerének bűneit mutatja be, az öreg kontinens 12 országában.
A péntek délutáni tárlatnyitón Thurzó Sándor József alkalomhoz illő brácsajátéka teremtett emelkedett hangulatot, majd Horváth István, a PMMC igazgatója köszöntötte az érdeklődőket.
A tárlatot Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja védnöki testületének tagja nyitotta meg, aki a „világ proletárjai egyesüljetek!” kommunista jelszóra utalva kijelentette: ma már a „világ kommunistaellenes erői egyesüljetek!” jelszó időszerű. A totalitárius diktatúrák elleni európai összefogás jegyében született az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja által létrehozott tárlat is, mely Pozsony és Brüsszel után – kis kitérővel – Nagyváradra is megérkezett. Tőkés László elmondta: azért tartotta fontosnak, hogy Erdélyben is bemutassák a kiállítást, mert az itt élő magyarok kétszeresen – egyrészt román állampolgárokként, másrészt kisebbségként – is megszenvedték a kommunizmust és a nemzeti szocializmust.
A rendezvény második felében Marius Oprea, román történész-régész, a romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója tartott vetítéssel egybekötött előadást a Szekuritáté által ítélet nélkül kivégzett civil áldozatok exhumálásáról és a jeltelen tömegsírok felkutatásáról, mely nélkül – véleménye szerint – nem zárható le a múlt. A „népi demokrácia” idején elkövetett emberellenes bűncselekmények feltárása és a gyilkosok felelősségre vonása nélkül a kommunizmus tovább él – hangsúlyozta a „szekusvadászként” ismert történész. Ugyanakkor megjegyezte: a kommunizmus nem szűnt meg, csak privatizálták. Az igazságtételt a román államhatalmi szervek akadályozzák a leginkább, melyek nem akarnak tudomást venni az áldozatokról, és a bűnösök büntetőjogi elszámoltatását is halogatják – mondotta Marius Oprea.
Tőkés László beszédében a múlttal való őszinte szembenézés fontosságát hangsúlyozta, mondván: következetesebben kell kiállnunk a kommunistákkal és utódjaikkal szemben. Miért kell foglalkoznunk a kommunista múlttal? – merülhet fel sokakban a kérdés. Az erdélyi EP-képviselő úgy véli: egyfelől amiatt, mert napjainkban is léteznek népnyomorító kommunista államhatalmak, másfelől pedig azért, mert a volt szovjet államokban – köztük Romániában is – még mindig a posztkommunista múlt szenvedő alanyai vagyunk.
Molnár Gusztáv politológus, a Ceaușescu-féle parancsuralommal szembeforduló Limes Kör kezdeményezője a kommunizmus bűnei és a Szekuritáté iratai kutatásának nehézségeiről szólt. Mint mondotta: először a 80-as évek iratait kezdte tanulmányozni, elsősorban az 1985-ben alakult Limes Kör tagjainak dossziéit, majd a ’48-50 között lezajlott kihallgatások dokumentumait is megtekintette, melyekről megállapította, hogy megdöbbentő és félelmetes képet festenek a román titkosszolgálat ördögi mechanizmusáról. „Kötelességünk feltárni ezt az időszakot, az áldozatok emléke ezt követeli meg” – fogalmazott Molnár Gusztáv.
Nagyvárad, 2013. április 13.
hírek
2025. január 9. csütörtök
Új esztendei találkozó – jókívánságokkal
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére