»
2023. május 8. hétfő
Átadták az Academia Humana Alapítvány idei díjait
A nagyváradi születésű világhírű szobrászművész, Wagner Nándor (1922–1997) szellemi örökségét ápoló és tovább örökítő Academia Humana Alapítvány minden évben kiosztja az alkotó özvegye, néhai Wagner Chiyo által alapított Wagner Nándor-díjat. Az alkotói pályázaton a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szakos diákjai jelentkezhettek 2023-ban is, mégpedig grafikai munkákkal, a „Petőfi 200 – családi és megzenésített versek” témakörben.
Az immár 17. alkalommal megrendezett kreativitási versenyen két csoportban kerültek elbírálásra munkák – könyvborítók és versillusztrációk, valamint plakátok –, mégpedig 17 diák 31 alkotása. Május 5-én a Partiumi Tudományos Diákkonferencia keretében adták át a díjakat. Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket, örömét fejezte ki, hogy ilyen nagyszámú munkát készítettek a diákok, tanáraik vezetésével. Egy rövid történeti áttekintés után további sikeres tevékenységet kívánt a közösségnek.


Ezután Kiss Sándor, az Academia Humana Alapítvány elnöke rövid filmvetítéssel kedveskedett a jelenlévőknek Wagner Nándor életéről és művészetéről, majd elmondta, hogy egyes pályamunkák ugyan eltértek a pályázati kiírástól, de sok jó alkotás került a bírálóbizottság elé.
Ezután Tőkés László és Kiss Sándor átadták a díjakat: a könyvgrafika-illusztráció kategóriában Ravasz Antónia, Pintér Koroknai Viktória és György Attila, a plakát kategóriában Solymos Ákos, Szabó Csilla és Kubanek Levente érdemelték ki ezeket.
.jpg)
.jpg)
Végül átnyújtották Balázs Zoltán adjunktusnak a kaposvári székhelyű Magyar Tudás – Magyar Hatalom Alapítvány díját, amit a PKE Művészeti Tanszékének vezetője meglepődve és meghatódva vett át és köszönt meg.
hírek
2023. december 6. szerda
Adventi első gyertyagyújtás Nagyvárad főterén
2023. november 21. kedd
Magyar Nemzeti Imareggeli
2023. november 20. hétfő
Makovecz-emléktáblát avattak Temesváron
2023. november 20. hétfő
Küldöttgyűlést tartott a Székely Nemzeti Tanács Marosvásárhelyen
2023. november 19. vasárnap
A XXI. Máérton
2023. november 16. csütörtök
In memoriam Szőcs Géza
2023. november 16. csütörtök
Filmbemutató az Urániában
2023. november 8. szerda
Reformációi emlékünnepély a bibliafordító szülőhelyén
2023. november 7. kedd
Tájékoztatás egy temesvári eseményről
2023. november 3. péntek
„Az életmentő templom” – Egyház, nemzet és szabadságtudat Tőkés László írásműveiben