2024. július 8. hétfő

Dobos Imre búcsúztatása

2024. június 28-án tudatta a közvéleménnyel a család és a teátrum, hogy 84. évében elhunyt a nagyváradi színtársulat nyugalmazott színművésze, Dobos Imre. Július 2-án délelőtt a Szigligeti Színház előcsarnokában hajthattak fejet ravatalánál a tisztelői, délben kezdődött meg a temetési szertartás a nagyváradi Rulikovszki sírkertben. A vigasztalás evangéliumi igéit Tőkés László ny. váradolaszi lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspök hirdette Jn 6,67-69, Rm 12,15 és 1Kor 16,14 alapján. Jelen voltak az olaszi gyülekezet lelkészei is, amely közösséghez a megboldogult tartozott. Alább a temetési igehirdetés olvasható.

Egy egész város gyászolja Dobos Imrét, akit közeli hozzátartozói, baráti köre keresetlen egyszerűséggel Cibinek nevezett. Kevesen mondhatják el magukról: városunk egész színházszerető közönsége saját halottjának tekinti.

Még elevenen él bennünk 80. születésnapja alkalmából megjelentetett életinterjú-könyvének bemutatója: Cézárok, bohócok, emberek (1921–2021). „Sok régi játszótárs vándorolt az örök vadászmezőkre (…) már a felsorolásuk is könnyfakasztó volna” – írja előszavában pályatársa és méltatója, id. Kovács Levente – és íme, Dobos Imre is az eltávozók sorába lépett, akiknek művére és személyiségére áldón emlékezünk Thália papjainak Pantheonjában.

„Sírjatok a sírókkal!” – a hitbeli keresztyén együttérzésre indító apostoli felszólítás értelmében ma együtt sírunk a gyászoló Családdal – feleségével, leányaival, vejeivel, unokájával –, a Szigligeti Társulat művészeinek közösségével és művészetkedvelő közönségével.

Ugyanakkor azonban a hála érzésével együtt örvendezünk annak, hogy egyik „legnagyobb kincse” volt a Szigligeti Társulatnak – amint egyik méltatója írja –, aki több mint fél évszázados pályafutásával ajándékozta meg Sepsiszentgyörgyöt és Nagyváradot. Kerek és teljes volt művészi karrierje. Találóan állapítja meg Kovács Levente, amikor életútját és színészetét számbaveszi, hogy Dobos Imre „mindenféle elméletektől és divatoktól függetlenül, egészséges benső világából rátalált a színházművészet lényegére, amely nem más, mint az embernek ember általi ábrázolása (…). Ezért imígyen szólhatunk: Cibi = SZÍNÉSZ.”

Már-már közhelyesen hangzik, de úgy igaz, hogy a jó színész képes megnevettetni és – éppen úgy – megsírattatni a közönségét.

A templom és az iskola mellett és ezekhez hasonlóan, az elnyomatás sötét korszakában népünknek nagy szüksége volt a színházra is, mely a maga szakrális többletével, Tháliatemplomaként szolgálta, tanította, gyönyörködtette, bátorította, erőt, hitet reményt sugárzott feléje. Nálunk, Erdélyben s a leszakadt Részeken a színház mindig több volt merő komédiázásnál, öncélú játéknál: hivatás és népszolgálat volt a javából, s ez tükröződött Dobos Imre és kortársainak legjobbjai művészetében. Egyik színikritikus írja nyíregyházi vendégjátékukról: „A nagyváradi színészek a szakma legjavából valók. Nem »érdekesek«, hanem igazak, és számomra ez a hitelesség jelenti a szakma csúcsait. (…) Kiemelkedő alakítást nyújtott – többekkel együtt – Dobos Imre” – állapítja meg, rámutatva a hiteles színjátszás erkölcsi dimenziójára… Ebből fakad az az empátia, mely az együtt való örvendezés és sírás evangéliumi követelményét olyanképpen érvényesíti, hogy a számszerű közönséget minőségi közösséggé formálja.

Dobos Imre váradi pályaszakasza egybeesik a rendszerváltozás óta eltelt 35 évnyi idővel. Ő maga is emlegeti könyvében a Magyar Televízió korabeli szerepét, a Panoráma-műsorok lelkesítő hatását, „ami valaminek a kezdetét jelentette, amit akkor remélni sem mertünk” – mondja.

Feledhetetlen az Apáczairól szóló Téli zsoltár ujjongó fogadtatása, melynek egyik előadása végeztével teltházas közösségünk egy emberként énekelte református himnuszunkat: „Tebenned bíztunk eleitől fogva”.

„Örüljetek az örülőkkel!” – buzdít Pál apostol, és mi együtt örvendeztünk a zsarnoki uralom alóli szabadulásnak. A színházban is „rendszerváltozás” történt, mondja Dobos Imre az életéről szóló melyinterjújában, külön is kitérve Ari-Nagy Sándor és Sikli László Rock-passiójára, mely a szabad repertoárválasztás révén végleges szakítást jelentett a rájuk kényszerített pártideológiával.

Krisztus szenvedéstörténete Péterének alakításával Dobos Imre vallástételeként hangzik a mai ige: „Uram, kihez mehetnék? Örök életnek beszéde van tenálad.” Uram, hozzád fordulunk mostani gyászunkban is, mert „elhittük és megismertük, hogy Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia”, aki érettünk szenvedtél és vállaltad a kereszthalált, hogy életünk legyen Te általad. Urunk, Istenünk fogadd magadhoz Imrét, a Te szolgádat Jézus érdeméért. A golgotai kereszt mélységéből felemelve részeltesd őt és mindannyiunkat a királyi menyegző örömében! A Te kereszteden megbizonyított szereteted cselekedje ezt.

„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” – hallottuk a mai igeolvasásban. Ez a szeretet a keresztyén vallás alapja. Kozmikus, egyetemes erő – írja leányához intézett levelében Albert Einstein –, mely „mindent legyőz, bármit túlél, mert a szeretet az élet esszenciája”.

Ez a szent érzés jellemezte Dobos Imrét a Családjában, Gita asszonnyal megélt 56 évi házasságában, leányai, vejei és unokái iránti kapcsolatában. Olyanképpen tudott jeles színész lenni, hogy családjában, mindennapi kapcsolataiban megmaradt meleg szívű, szerető lelkülető embernek, férjnek, apának, nagyapának, barátnak.

De ugyanez a szeretet jellemezte színésztársai viszonylatában, mert hamar rájött, hogy „nem lehet a játszótársakkal felhőtlenül együtt lenni, ha nem szeretjük és nem fogadjuk el egymást” – vallja könyvében. Ugyanezt a szeretetet táplálta szívében „varázslatos városa”, Nagyvárad iránt, a színház nézőközönsége iránt. Miként a jó pap is szereti híveit, s a jó tanár is tanítványait.

Erdély szerelme is áthatotta: egyik utolsó kívánsága volt tavaly nyári erdélyi körútja, melynek rendjén mintegy búcsút intett Déva várának, Nagyszebennek, Háromszéknek, Marosvásárhelynek.

„Uram, kihez mehetnék?” – visszhangzik bennünk Péter Isten-kereső szava, mely egyben Dobos Imre búcsúszavának is beillik, aki végezetre megérkezett Urához.