hírek
2011. október 26. szerda
Verespatak sorsa itthon, és nem az EP-ben fog eldőlni
Emlékezetes, hogy tavaly májusban az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a határozatot, mely a ciánalapú bányászat általános tilalmának elrendelését indítványozta az Európai Bizottságnál. Az Áder János és Tőkés László európai képviselők kezdeményezésére született határozat azonban nem bír kötelező erővel a Bizottságra, mely azóta sem szerzett érvényt az európai törvényhozás ajánlásainak.
2011. október 25. kedd
Jövőbe tekintő múltidézés
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke volt a fővédnöke a Szacsvay Imre-emléknapnak, amelyet 2011. október 24-én a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben és a magyar Parlamentben szervezett meg az Országgyűlés jegyzői kara az egykori bihari politikus emlékére.
2011. október 25. kedd
Tőkés László Rotterdamba látogatott
A Hollandiai Magyar Szövetség (HMSZ) meghívására érkezett Rotterdamba Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, akinek részvételével népes gyülekezet keretében tartottak ökumenikus istentiszteletet az impozáns rotterdami Groothandelsgebouw nagytermében, 2011. október 23-án.
2011. október 24. hétfő
Globális Kerekasztal Budapesten
Hétvégén ismét Budapest adott otthont az éves Globális Kerekasztalnak (Global Round Table). A Schmitt Pál védnöksége alatt megtartott konferencia rendre a XXI. század nagy kihívásait tűzi napirendre, ebben az évben a „Kultúrák fenntarthatósága” volt a Gilbert Fayl elnök által szervezett találkozó témája.
2011. október 23. vasárnap
A KMAT tagjait fogadta Schmitt Pál
Összefoglaló a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) és Schmitt Pál köztársasági elnök találkozójáról.
2011. október 20. csütörtök
Wilfried Martens és Tőkés László találkozója
2011. október 19-én Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke látogatást tett Wilfried Martensnél, az Európai Néppárt elnökénél. A találkozóra kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt kísérte el.
2011. október 20. csütörtök
Grúz küldöttséggel találkozott Tőkés László
2011. október 19-én Tőkés László EP-alelnök, európai bővítéssel kapcsolatos külpolitikai feladatkörének megfelelően magas rangú grúz küldöttséggel találkozott és folytatott tárgyalást Brüsszelben.
2011. október 20. csütörtök
Közmeghallgatás a totalitárius rendszerek büntetteiről
Október 19-én délután, Brüsszelben került sor az Európai Parlamentben a néppárti frakció által szervezett, „Az európai totalitárius rendszerek által elkövetett bűntettek emlékezete” című közmeghallgatásra.
2011. október 18. kedd
Alakuló ülését tartotta az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja
Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja Tőkés Lászlót védnökévé, Szilágyi Zsoltot elnökségi tagjává választotta.
2011. október 16. vasárnap