hírek

2013. január 18. péntek

Az erdélyi „magyar ugar” reménységével

„Képletesen szólva: Kalotaszegen találkoztam először Csép Sándorral. »Egyetlenünk« gondja fölé hajolva, »Transzilvánia metamorfózisának« és »világok változásának« közepette hallottuk meg és követtük Kós Károly Kiáltó szavát, embernek próbálván maradni – az embertelenségben; reménnyel kérve és keresve az áldást – a reménytelenségben." - fogalmaz Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke a héten elhunyt Csép Sándorra emlékező írásában.
2013. január 17. csütörtök

Közmeghallgatás az EP-ben: Mi a tennivaló a keresztényüldözés ellen?

„Csoda, hogy több helyen a világon még egyáltalán vannak keresztények” – állapította meg drámai tömörséggel Michel Varton, az „Open Doors” (am. Nyitott kapuk/ajtók) nemzetközi szervezet képviselője azon a közmeghallgatáson, melyre a Hit- és Vallásszabadság Munkacsoportjának (EP Working Group of Freedom and Belief) szervezésében került sor Strasbourgban, az Európai Parlamentben, 2013. január 16-án.
2013. január 16. szerda

Tőkés László nyilatkozata Mesterházy Attila kolozsvári látogatása kapcsán

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyilatkozatban foglalt állást azzal kapcsolatosan, hogy Markó Béla ex-RMDSZ-elnök meghívására Mesterházy Attila, az MSZP elnöke tart előadást ma, 2013. január 16-án, Kolozsváron. A nyilatkozat alább olvasható.
2013. január 14. hétfő

Újévi fogadást szervezett az EMNT Nagyváradon

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács újévi fogadására került sor 2013. január 13-án. Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában.
2013. január 14. hétfő

A First Step Forum éves találkozóját tartották Finnországban

A vallásszabadság és a hitük miatt üldözöttek védelme és támogatása, valamint a vallási és etnikai megbékélés szolgálata képezte a tárgyát annak az évenként sorra kerülő tanácskozásnak, melyet a finnországi székhelyű First Step Forum (Első Lépés Fórum – FSF) rendezett 2013. január 11–12-én, a Helsinki és Stockholm útvonalon közlekedő hajó fedélzetén.
2013. január 4. péntek

Az RMDSZ „megkozmetikázta” az USL-vel kötött titkos paktum szövegét

A „kozmetikázott” szöveg helyett hozzák nyilvánosságra az eredeti paktum szövegét, az összes titkos záradékkal együtt, beleértve az RMDSZ és az USL közötti, megyei szinten is megkötött megállapodásokat is - szorgalmazták az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői, Toró T. Tibor elnök, Szilágyi Zsolt alelnök, illetve Tőkés László védnök, EMNT-elnök pénteki sajtótájékoztatójukon.
2013. január 4. péntek

Újévi Nyilatkozat: Itt az idő a nemzeti összefogásra!

"Az új esztendőben tehát nem nyugodhatunk bele sem az igazságtalanságokba, sem a hazugságba, sem a korrupcióba – a versengő és dicsvágyó tanítványok módjára nem várhatunk és nem ülhetünk a babérainkon, tétlenül. Komoly munka és nehéz küzdelem vár reánk." - fogalmaz Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke 2013. január 4-én kiadott Újévi Nyilatkozatában.
2012. december 20. csütörtök

Nyilatkozat az RMDSZ és az USL "titkos paktuma" kapcsán

Megszokhattuk már, hogy a posztkommunista típusú – magyar – egypártrendszer iránt elkötelezett RMDSZ-párt rendre nemzeti alapon próbálja igazolni és legitimálni egyeduralmát.
2012. december 20. csütörtök

Karácsonyi ajándékcsomagokat osztott ki Tőkés László

Mintegy kétszáz érmelléki gyermek részesülhetett karácsonyi ajándékcsomagban Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, valamint Soós Lőrinc, a Magyar Statisztikai Társaság (MST) elnöke összehangolt jótékonysági akciója keretében, 2012. december 19-én.
2012. december 17. hétfő

Folytatják az "igazságharcot"

A szabadságharc és az „igazságharc” folytatását sürgette Tőkés László európai parlamenti képviselő azon a sajtótájékoztatón, amelyet a temesvári népfelkelés kitörésének 23. évfordulója alkalmából tartott 2012. december 17-én, Nagyváradon, Szilágyi Zsolt kabinetfőnök társaságában.

összesen: 2010 db | 10 db/oldal

első vissza 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 következő utolsó

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010