Kegyelem néktek és békesség Istentől!

Magam is részvétemet fejezem ki Füzes Oszkár nagykövet úrnak felesége halála miatt. Bajtai Erzsébetet úgy ismertük, mint aki bensőséges testvéri érzéseket lopott a kegyetlen politika világába, és Erdély egyfajta nagyasszonyaként buzgólkodott minden jó ügyben, a határok feletti nemzetegyesítés szellemében.

Németh Zsolt államtitkár úr, külön is részvétemet fejezem ki Szalai Annamária halála miatt a Fidesz–KDNP-szövetségnek. Kérem, tolmácsolja mindannyiunk részvétét!

Csép Sándorra pedig az általa meghonosított jelmondattal emlékezem: Áldást, népességet! – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai programjába is szorosan beletartozik, amit ez a jelszó kifejez.

 

Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Küldöttgyűlés, kedves Testvéreim!

 

Mindenekelőtt röviden kitérnék a legutóbbi napok eseményeire, egyben azt is remélve, hogy mai felsereglésünk alkalmából ezután az érdemi dolgokkal tudunk foglalkozni, rövid értékelésem tehát egyben a felvetett témakör lezárását is célozza.

Az elmúlt napokban a magyarországi, az erdélyi magyar és a román médiában összehangolt módon támadták az Erdélyi Magyar Néppártot, melynek védnöke vagyok. A logika kísértetiesen hasonlít a pártbejegyzést követő médiahadjáratra: ha még emlékszünk rá, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tanácsosa, illetve a szövetség bukaresti szervezetének vezetője egy román ügyvéd megbízásából vizsgálta át a pártbejegyzést támogató aláírásokat, ezt követően pedig az Új Magyar Szó főszerkesztője Dan Voiculescu közismert szekuskollaboráns lapjával, a Jurnalul Naţionallal közösen „tényfeltáró” riportsorozatban tett meg mindent a Néppárt ellehetetlenítéséért. Az akkori célzatos támadássorozat következményeit a mai napig szenvedjük. Együttérzésemet és szolidaritásomat fejezem ki a meghurcoltak iránt. Azóta is néppártosokat citálnak a rendőrségre, egy mind ez idáig senki által nem azonosított személy feljelentésére hivatkozva.

Most a Kelemen Hunor tulajdonában lévő Transindex munkatársa közölt „leleplező” összeállítást a hírportálon magyarul, illetve a székely zászló elleni hecckampányt vezérlő bukaresti napilapban, az Adevărulban románul. Majd ezt követően – minő meglepetés – a fentebb említett szekus ügynök, a Felix fedőnevű Dan Voiculescu zsebpártja, a Konzervatív Párt tett feljelentést az Erdélyi Magyar Néppárt ellen az Országos Választási Hatóságnál, a Korrupcióellenes Ügyészségnél és a Román Hírszerző Szolgálatnál.

Ezzel az ügy oda került, ahová való: szekusok élcsapata támadja Románia egyetlen autonomista és föderalista pártját – tehát Önöket is – az RMDSZ elnöke tulajdonában lévő sajtóorgánum információi alapján, és ez mindent megmagyaráz. De emlékszünk még arra is, amikor a kormányon lévő RMDSZ vezette pénzügyőrség vizsgálgatta a demokráciaközpontjaink működését, a vizsgálat eredményeit pedig egy másik bukaresti központi napilap hasábjain láttuk viszont.

Tanulságképpen megfogalmazhatjuk: kényelmetlen pártot hoztunk létre. Kényelmetlen elsősorban az RMDSZ-nek, mert vetélytársa akadt – és nem is akármilyen, hiszen amíg az Erdélyi Magyar Néppárt majdhogynem megduplázta támogatottságát, közel hetvenezer szavazatot szerezve a föderalizmus és az autonómia ügyének, a magát magyar érdekvédelmi szervezetnek nevező formáció a tavaly az önkormányzati választásokhoz képest az őszi parlamenti választásokra már rengeteg választót elveszített, gyakorlatilag a Kárpátokon túli, vélhetőleg román szavazatokkal csúsztak be éppenhogy, a küszöb fölött a román parlamentbe. Nem véletlenül köttetett a választások előtt titkos paktum az RMDSZ és a Szociálliberális Unió között. Itt tartunk tehát: román szavazatokkal, hatalmi segédlettel tartják bent a parlamentben a számukra kényelmes magyar pártot és azokat, akik a román kormány magyar hangjaként szoktak működni. A román posztkommunista hatalomnak tehát kényelmetlenek a magyar autonomisták. Azért kényelmetlenek, mert minket nem tudnak megvásárolni. Mert mi nem vagyunk hajlamosak a megalkuvásra.

A román hatalom mindenkor talált magának komprádorokat, olyan magyarokat, akiknek fontosabb az önérdek, mint a köz java: a Bukarestben átnevelődött magyarjainkról van szó. Az egészben az a leginkább abszurd, hogy tolvaj kiált tolvajt! Bizonyítottan korrupt hatalmasságaink a mi adónkból évente mintegy 3,5 milliónyi eurót kapnak – és ezekkel az összegekkel még soha nem számoltak el az adófizető magyar közösségünk előtt. Ennyi az ára annak, hogy Bukarestben elfelejtsék az autonómiát, hogy ne legyenek ott a Szenátusban akkor, amikor a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet tárgyalják, ennyi az ára annak, hogy itthon elmagyarázzák: éppenséggel miért nem időszerű az önrendelkezés ügye.

Valószínűleg az is fáj nekik, hogy míg korábban a balliberális magyar kormányzat számolatlanul öntötte az adófizetők forintjait az ő alapítványaikba, ma már változott a helyzet. Például csak 2008 és 2010 között az Iskola és a Progress Alapítványok összesen 763.428.832 forintot, azaz mintegy 2.567.000 eurót zsebeltek be. (Csak tájékoztatásul jegyzem meg: az Iskola Alapítványnak például az oktatási-nevelési támogatások „menedzseléséhez” több mint 200 millió forintra volt szüksége évente, míg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ma ugyanezt a munkát az összeg egyötödéért tudja elvégezni.) Ezt különösképpen a figyelmébe ajánlom Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárnak, aki ebben az ügyben közvetlenül illetékes.

Mindezeket szükséges volt ennyire részletekbe menően tisztáznunk, hogy világosan lássuk: az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elleni támadások mögött a román hatalom és az őt kiszolgáló magyar pártelit összjátéka áll. Valószínűleg a magyarországi elvtársaik is fel fogják használni ezeket a nemzeti kormány elleni nemtelen harcukban, nem véletlenül borult egymás nyakába nemrég Kolozsváron Markó Béla volt RMDSZ-elnök és Mesterházy Attila MSZP-elnök. Ennek a jelenségkörnek azonban egy másik dimenziója is van, éspedig az az általánosan jellemző magyarellenesség, mely a maga helyén az antiszemitizmushoz, a cigányellenességhez vagy nyugati viszonylatban az iszlamofóbiához hasonlítható.

Közismert, hogy a 19. és 20. század fordulóján – okkal vagy egy átfogó nemzetközi politikai manipuláció következményeképpen – egy általánosan felgerjesztett nemzetközi magyarellenes közhangulat kialakításának is döntő szerepe volt Magyarország megbüntetésében, az ország és a nemzet szétszaggatásában. Ezeknek az időknek az emlékét idézi fel mindaz, ami éppen mostanság, az utóbbi két-három évben megy végbe nemzetközi téren, az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány, illetve Magyarország ellenében. Nemrégen elfogadtunk egy határozatot az Európai Parlamentben, a xenofóbia, a rasszizmus, az iszlamofóbia, a homofóbia ellenében lépve fel. Ekkor kezdtem irigyelni a homoszexuálisokat… Tudatom önökkel, hogy a határozat elfogadását megelőzően nem tudtuk bevenni ebbe a szövegbe azt, hogy az Európai Unió fokozott mértékben lépjen fel a kisebbségellenes irányzatok ellen is. Ezért irigyeltük az iszlám követőit vagy a homoszexuálisokat, mert őket megvédik, de a hagyományos történelmi kisebbségek védelme még csak egy mellékmondat erejéig sem talált helyet egy európai alapdokumentumban!

Találóan mondta Gál Kinga képviselőtársam épp a napokban: milyen érdekes, hogy Viviane Reding alapjogi, igazságügyi és állampolgárságért felelős uniós biztos páratlan szigorúsággal védelmezi a jogállamot és a kisebbségeket Magyarország, a magyar kormány ellenében, de amikor a szlovákiai, felvidéki, romániai magyarokról van szó, panaszainkat, közbenjárásunkat, folyamodványainkat rendre visszautasítja, és ezeket az ügyeket az egyes tagországok illetékességi körébe utalja, vagyis kettős mércét használ.

Ugyanez a közvetett magyarellenesség nyilvánul meg abban a diverzióban, melynek éppen a múlt héten lehettünk tanúi Strasbourgban, illetve Bukarestben. Amint tudjuk, a Maszol.ro internetes újság a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség ellen terjeszt tévhíreket, valószínűleg politikai megrendelésre, azt állítva, hogy a Fideszt ki akarják tenni az Európai Néppártból, illetve hogy a Fidesz már titkos tárgyalásokat folytat az Európai Konzervatívokkal és Reformistákkal, hogy átlépjen az ő pártjukba, illetve frakciójukba. Olyannyira elmérgesedett ez a helyzet, hogy Joseph Daul néppárti frakcióvezető külön cáfolatot intézett a Maszol.ro-hoz. Íme, a sajtómanipuláció milyen méreteket ölt, és hol üti fel a fejét. Feltevődik a kérdés: kik juttatták el a diverziókeltő RMDSZ-es újságírót – mert hiszen a Maszol.ro köztudottan RMDSZ-es szócső – Dubrovnikba, az Európai Néppárt büróülésének helyszínére? Kiknek a pénzén utazott oda ez a tudósító? Kik adták a Sipos nevű transindexes újságírónak a sípot a szájába? Kérdezem már csak a személyes érintettség jogán is, hiszen a napokban éppen engem gyaláztak az Adevărul és az Antena3 nevű bukaresti médiumok.

Hölgyeim és Uraim, száz szónak is egy a vége: politikai, nacionálkommunista visszarendeződésnek vagyunk tanúi Romániában. Erre nézve elég, hogyha néhány példát sorolok fel: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája a Bolyai Egyetem megszüntetésének időszakára emlékeztet bennünket. A közigazgatási átszervezési tervek a Ceauşescu-korabeli megyésítés időszakát juttatják eszünkbe. Magyar vidékeink elidegenítése, folytatódó asszimilációja már-már az egykor tervbe vett és megindított falurombolás fenyegetésével veszélyeztetnek bennünket. Vagy itt van a tulajdonaink ügye: a restitúció kérdése. Huszonnégy év után még mindig ott tartunk, hogy teljesen bizonytalanná vált a továbbra is állami tulajdonban tartott, elorzott épületeink sorsa. Elég, ha a Székely Mikó Kollégiumra vagy a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumra emlékeztetek. És errefel megint az RMDSZ megalkuvásával találjuk szembe magunkat a restitúció kérdésében. De itt van a kolozsvári kétágú templom ügye, amelyben egy újabb bukaresti plázabotrány árnyéka vetül reánk. Még szerencse, hogy tó fakadt az építkezések helyszínén, és a romániai korrupció megint csak hátráltatta a kétágú templom történelmi helyszínének tönkretételét. A legrosszabb álmaimban sem gondoltam továbbá arra, hogy az az egyházkerület, amelynek én voltam közel két évtizedig a püspöke, paktumot köt az RMDSZ-szel, és abban a nagyváradi egyházi épületben, amit mi szereztünk vissza nagy nehezen a kommunista párttól, most ott grasszálnak az RMDSZ etnobizniszen alapuló elitjének, illetve nomenklatúrájának a tagjai. Íme, már egyházainkba is bevette magát ez a fajta visszarendeződés.

Nos, ebben a helyzetben, a nacionalizmusnak és a posztkommunizmusnak ebben az átmenetinek tekintett, de túlságosan hosszúra nyúlott időszakában Kós Károly kiáltó szava juthat eszünkbe. Mi, mai magyarok, mai nagybányaiak, mai erdélyiek és partiumiak, újból felemelhetjük kiáltó szavunkat hitünk védelmében és érdekében. Makkai Sándorral együtt mondhatjuk azt, hogy így nem lehet, és nem mehet tovább. Márton Áronnal együtt mondjuk, aki nemcsak a zsidókat vette védelmébe, ahogy méltán emlegetni szokták, hanem a magyarság érdekében is felemelte szavát Gróza Péter kormánya előtt. Velük együtt, az ő példájukat követve, egyházaink erkölcsi többletével és hitével kell felemelnünk kiáltó szavunkat a magyarság védelmében és érdekében is. Ezt teszi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt.

De egyházainkra most is számítani akarunk. Előkerestem a romániai magyar történelmi egyházak vezetőinek 2006. november 3-án kelt támogató nyilatkozatát. Ebből idézek: „Romániában élő magyar nemzeti közösségünk szolgálatában álló egyházaink képviselőiként, hitből fakadó köteleztetésből kinyilvánítjuk a következőket: határozottan kiállunk az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett, és teljes mértékben támogatjuk az autonómia kialakítására irányuló jogos igényét. Ezen belül szintén erkölcsi támogatásunkról biztosítjuk Székelyföld területi önrendelkezésének ügyét. Úgy ítéljük, hogy mindezek biztosítása egyben egész országunk javát és érdekét szolgálja a küszöbön álló európai csatlakozás keretei között.” Az idézett szavak magukért beszélnek, és mi magunk is az Európai Parlamentben petíciót nyújtottunk be egyházi ingatlanjaink ügyében. Várjuk a választ erre a petícióra. Segítségünkre volt ebben az Emberi Méltóság Tanácsa, az aláírók pedig: Sándor Krisztina, valamint Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök. Örömmel nyugtázom, hogy Victor Ponta miniszterelnök megkövette a román görögkatolikus egyházat az elkobzott tulajdonaik miatt. De pont így meg kellene követnie magyar egyházainkat, mint ahogy a Tismăneanu-jelentés is elismerte, hogy településeinket mesterséges módon románosították el. Már régóta várat magára egy román bocsánatkérés az elszenvedett hátrányok és elnyomatás miatt.

 

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Az elmondottak arra vallanak, hogy jó úton járunk. Nemcsak magyar szempontból fontos, amit cselekszik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, hanem éppen ennyire román szempontból is. A Románia modernizációjaként értett föderalizálás, az erdélyi magyarság megmaradását szolgáló többszintű önrendelkezés, a temesvári eszmék megvédése olyan ügyek, amelyek mellett következetesen és megalkuvás nélkül ki kell állanunk. Mi megtaláltuk a helyes utat, a már előbb idézett Kós Károllyal együtt szólva világosan látjuk a célt: a magyarság nemzeti autonómiáját. Emellett külön büszkeség számomra, hogy még a román nagypolitika számára is életképes alternatívákat tudunk az asztalra tenni: Románia szövetségi állammá alakítása egyre több román nemzetiségű számára élhetőnek tűnő jövőképet kínál. Regionalizációs koncepciónk a legmegalapozottabbak közé tartozik.

Ám a célok eléréséért még rengeteget kell dolgoznunk. Az őszi választásokon egyértelműen bebizonyosodott, hogy az erdélyi magyar választópolgárok csalódottak, közönyösek és elfordultak a politikától. Több mint fele a választásra jogosultaknak vagy román pártokra szavazott (ez a kisebbik rész), vagy nem is élt alkotmányos jogával. Ez vészjelzőnek számít minden magyar politikai párt és minden tudatos magyar ember számára.

Az önfeladásból, a kicsinyes pártpolitikai adok-kapokból, a hatalom elvtelen megtartásából, a régi kommunista időket idéző úrhatnámságból, a civil szférát megfojtó klientúraépítésből, adólejeink elherdálásából az erdélyi magyaroknak elegük van. Mi még túl kevés időt töltöttünk a pályán ahhoz, hogy megmutassuk: másképpen is lehet politizálni. Lehet úgy képviselni az erdélyi magyarság ügyét, hogy nem bukaresti paktumokkal biztosítunk ideig-óráig bármikor visszavonható jogokat – hanem úgy, hogy minden rendelkezésünkre álló demokratikus eszközzel, konokul, kitartóan küzdünk az önrendelkezésért, azért, hogy javaink fölött mi rendelkezzünk, hogy a lehető legalacsonyabb szinten döntsünk adólejeink felhasználásáról, hogy önálló magyar oktatásunk legyen, hogy szabadon használhassuk anyanyelvünket – az Európai Unió egyik hivatalos nyelvét – közhivatalokban, közéletben, kórházainkban.

És lehet úgy politizálni, hogy nem utasítjuk el magyar testvéreink segítő jobbját, épp ellenkezőleg: az átkos kommunista „be nem avatkozás elvét” végképpen eltörölve, az egy magyar nemzet eszméjének jegyében figyelünk az egész Kárpát-medencei magyarságra, mint ahogyan azt is természetesnek vesszük, hogy egy emberként mozdul nemzetünk az egész világon, ha – példának okáért – székely szimbólumainkat gyalázza a posztkommunista román hatalom.

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Nemrégen jártunk Hódmezővásárhelyen, Mártélyon tartottuk a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács soros ülését. Aztán Beregszászon is jártam – éppen itt üdvözölhetem Brenzovics Lászlót, akinek a vendégei voltunk. Kovács Miklós mondotta Beregszászon, hogy nem akarunk egy néprajzi kiállítás tárgyává lenni. Még néhány évig mutogatni fognak bennünket fesztiválokon, aztán beolvadunk, eltűnünk. Számomra nem érdekes ez a fajta játék. Nekem nem felel meg a rezervátumi idegenvezető szerepe. Nem akarunk muzeális, multikulturális értékké degradálódni az Egyesült Európában.

Szerbia csatlakozási tárgyalásainak a folyamatára gondolok.  Noha Csurogon már kezdik felépíteni a kivégzett, tömeggyilkosságnak áldozatul esett magyarok emlékművét, hadd idézzem Csorba Bélát, akit külön is köszöntök itt most újan választott elnökként, aki kijelentette: ha azt akarjuk, hogy itt ötven év múlva is legyen magyar közösség, akkor nem ülhetünk behúzott nyakkal, riadt békákként a Pannon-medence nádasaiban, mert lenyelnek bennünket a körülöttünk csörtető gázlómadarak. Trianonért cserébe autonómiát kell követelnünk. Ezt a gondolatot ismétli meg Berényi József is a Felvidéken, idézem: „a felvidéki magyarság megmaradásának feltétele az autonómia”. Íme, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács körében és keretében ilyen messzire jutottunk el. Formálódik az egységes nemzetpolitikai, határon túli stratégiai szemlélet, és ennek a jegyében fejti ki tevékenységét az Erdélyi Magyar Néppárt, amely az előbb idézett mondattal egybehangzóan területért jogokat követel mindenütt a Kárpát-medencei magyarság számára, és annak az egységnek a szellemében lép fel, amelyet Hódmezővásárhelyen fogalmaztunk meg, mely szerint nemzetpolitikai apaelvünknek tekintjük, hogy nem külön-külön, kisebbségi mivoltunkban, magunkban maradva folytatjuk harcainkat, hanem erőnket összeadva a nemzet egésze harcol valamennyi nemzetrész jogáért.

 

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Végül, de nem utolsósorban Orbán Viktor és Václav Havel szavait idézem, mert náluk jobban úgysem tudom kifejezni azt, amit mondani akarok. Azt mondta Havel, hogy minden posztkommunista országnak két forradalomra van szüksége: először a kommunizmus, majd a posztkommunizmus ellen. Most éppen ez utóbbi fázisban vagyunk, és ebben a küzdelemben nyújtjuk bajtársi jobbunkat magyarországi barátaink felé, akiknek képviselőit ezúttal külön is köszöntöm.

Ami pedig az útkeresésünket illeti, találóbbat nem tudok mondani, mint amit legutóbb európai összefüggésben mondott Orbán Viktor miniszterelnök: partnereink és szövetségeseink ugyan gyakran mondják nekünk, hogy a járt utat a járatlanért ne hagyjuk el, és éppen ezért nyilvánvaló, hogy nehéz megértetni velük: felesleges olyan járt úton haladni, melynek végén egy fal áll. Mely út zsákutcába torkollik – tenném hozzá. Az az ország, amely ma nem hagyja el a járt utat a járatlanért, bizonyosan zsákutcába fut. Saját magunknak kell új utat taposnunk, vagyis a világ maradibb felével is meg kell értetnünk, hogy egész Európában valódi fordulatra van szükség. Egy ilyen fordulatnak a munkálásán fáradozik az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal karöltve. Ehhez kérem Isten áldását, és sok sikert kívánok az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusának!

 

                                                                                                 Tőkés László

 

Kolozsvár, 2013. április 20.