A szeptember 7-i egész napos ünnepség a helyi református templomban kezdődött – amely ezúttal kicsinek bizonyult a Koltóról, Katalinból, Nagybányáról és máshonnan érkezett hívek számára. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke, aki mindig szívesen látott elöljáró és szolgálattévő volt Koltón, igehirdetésében egyszerre vont nagy ívű, szuggesztív párhuzamot múlt és jelen történései, illetve a hős elődök és kortársaink helytállása között. A község és a Petőfi-kultusz jelentőségét kidomborítva rámutatott, hogy az Erdély felszabadítására érkező Bem tábornok kiáltványt intézett az itt élő népcsoportokhoz jogegyenlőségükről, nyelvhasználati és vallási szabadságukról biztosítva őket. Helytállásával, bátorságával, lendületével nemcsak kortársainak mutatott példát, hanem a Kárpát-medence mai ifjúságának is üzent, mert volt lelki ereje és hite újrakezdeni a vesztésre álló szabadságharcot. Tőkés László hozzátette, Bem „végigverekedte a 19. század első felének szabadságharcait”, Lengyelországban az orosz uralom ellen küzdött, Bécsben a 48-as forradalmat védte, Erdélyben a magyar hadakat vezette, Törökországban Aleppót védte az ostromló araboktól. Végveszélyben szállt harcba Magyarország függetlenségéért, e küzdelem önvédelmi harc volt. Ma is veszélyben van Erdély, ma is elnyomják népét különféle erők, pedig mi szabadoknak születtünk és szabadságot érdemlünk, ezért egy vértelen küzdelmet folytatunk mai elnyomóink ellen – mondta, Pál apostollal emlékeztetve: a lélek és hit fegyvereivel, Krisztus evangéliumának eszközeivel kell megvívnunk szabadságharcunkat. „Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.” (Ef. 6,12-13.)

A nyugalomba vonulás előtt álló Varga Károly koltó-katalini lelkipásztor, nagybányai esperes az istentisztelet végén megköszönte a volt püspöknek azt, hogy valahányszor a településen és környékén hirdette Isten igéjét, mindig egymásra figyelésre ösztökélt, összefogást szorgalmazott, lelkesített és kitartásra biztatott, személyes példájával is illusztrálva, hogy azokat érdemes követni, akik nem a népből, hanem a népért élnek és munkálkodnak egész életükben.

Hoppál Péter államtitkár beszédében kifejtette, hogy a költő, a gróf és a tábornok alakját a szabadság szeretetének eszméje kötötte össze, ez útjukat a Partium, Erdély és a Székelyföld felé irányította, ahol egymásnak vállvetve küzdöttek. Bem történelmi szerepvállalása, hősiessége a sok évszázados lengyel-magyar barátság dicső fejezete. Ráadásul olyan stratéga volt, akinek elképzeléseiben az erdélyi magyarok és románok együtt hivatottak kivívni a szabadságot. Ám a hadvezéri tehetség és a szabadságharcos lelkesedés nem volt elég ahhoz, hogy a túlerőt legyőzze. A harc elbukott: a költő sorsa a hősi halál, Telekié és Bemé a külföldi bujdosás lett. Az államtitkár arra kérte a ma már szabadon ünneplő koltóiakat, hogy őrizzék meg a szabadságharcos elődök emlékét, önfeláldozásuk értelmét pedig magyarázzák el a felnövekvő nemzedékeknek.

A szoboravatás felemelő ünnepségén testületileg vettek részt a jövőre 20. évébe lépő Nagybánya Tájképfestő Telep jeles művészei, Véső Ágoston táborvezető festőművész vezetésével.