IGEHIRDETÉS – Menyő, 2024. december 27.

Igeolvasás: Mt 2,12-18; Alapige: Lk 2,1-7: „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”

Kettős ünnepet ülünk

35 évvel ezelőtt, 1989 decemberében új tartalommal telítődött, többlettartalommal gazdagodott adventi és karácsonyi ünnepünk: ezen a napon Jézus születését ünnepeljük – ebben nincs változás, minden mást felülmúló, jeles évforduló. 2025. éve született a Megváltó – innentől számítja világunk az időt. Az Úr születésének 2025. esztendejében vagyunk. De ezen az ünnepen mi, Románia polgárai, köztük erdélyi magyarságunk Krisztus Jézus történelmi szabadításának évfordulóját is ünnepeljük. Ahogyan nevezni szoktuk: Temesvár és Menyő, illetve Szilágyság szabadító karácsonyát. A mai megemlékezés, illetve a mai igehirdetés rendjén eme két esemény – a betlehemi történet és az 1989-es szabadító karácsony – párhuzamában keressük Isten üzenetét.

Történelem és üdvtörténet

A Római Birodalomról szóló történetírás könyvtárnyi irodalmában nemigen esik szó Jézus születéséről, Máriáról és Józsefről, még kevésbé a szeplőtelen fogantatásról vagy a történelmileg jelentéktelen „kicsiny Betlehemről”, nem is beszélve arról, hogy egyes történészek még Jézus Krisztus létének történelmi valóságát is megkérdőjelezik. A római történelemben legfeljebb a júdeai-izráeli hódoltatott területek szerepelnek valamely alfejezetben, no meg a zsidók gyakori lázadozásai a római uralom ellen… és Jeruzsálem, Izráel állam végső pusztulása.

A mai igében is Augustus császár uralmáról és a – manapság is forrongó – szíriai provincia helytartójáról, Ciréniusról hallunk, amint a birodalom sorsát intézik, s az elnyomott nép adófizető polgárait veszik számba, kimondottan a szigorú adóztatás és sarcoltatás céljából, egy rendkívüli népszámlálás keretében.

Az istentagadó kommunizmus idején hasonló helyzetben érezhettük magunkat mi is – személyi adataink nem voltak egyebek egy lélektelen „kartotékadatnál” –, mondom, hasonló helyzetben érezhettük magunkat mi is, Nagy-Románia szűkölködő népe, különösképpen pedig mi, kétszeresen elnyomott kisebbségi magyarok.

Augustus császárról nekünk, a vasfüggöny innenső oldalán a szovjet birodalom juthat eszünkbe, Heródesről pedig Ceauşescu neve, aki – képletesen szólva – újkori Heródesként tört a betlehemi kisded életére. Éppen a Kommunista Párt XIV. kongresszusán dicsőítették bitorolt hatalma teljében – 1989 novemberében –, miközben hívő népünk fagyban és sötétben várta Megtartó Krisztusa eljövetelét…

Azon a télen, azokban a vacogtató és vakoskodó időkben minden előzőnél mélyebb értelmet nyert az advent, az isteni eljövetel négyes ünnepe: tudva vagy tudattalanul hő vágyakozással vártuk Szabadító Krisztusunk érkezését. Szent várakozás töltötte el szívünket – a zsoltáros szavával szólva azt éreztük és így fohászkodtunk: „Várom az Urat, várja én lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt!” (Zsolt 130,5-6).

Testvéreim! Az emberi történelem síkján túl és azon felül létezik egy másik történet, egy másik sík – és ez az üdvtörténet síkja. Erről ugyan nem írnak a történelemkönyvek, de tudomást szerzünk róla a Szentírásból, olvastunk róla a mai igéből: éspedig arról, hogy Augustus császár és a korabeli hatalmasok tudtán kívül Isten elküldte az Ő szent Fiát, „beleszólt” ezáltal a történelembe, és a hivatalos népszámlálás kereteit felhasználva csodát művelt: a szent Család és Szűz Mária által megajándékozta sóvárgó népét és ezt az egész bűnös világot Szabadítójával! Isten akarata keresztezte a történelem útját: és 2025 évvel ezelőtt új időszámítás vette kezdetét az emberiség történetében!

Már önmagában az új isteni időszámítás, amely az Ószövetség korának végét és az Újszövetség korának kezdetét jelzi és jelenti, arra vall, hogy Isten a történelem Uraként irányítja a világ sorsát, és semmi sem véletlenségből, hanem az Ő atyai tanácsából és akaratából történik – amint ezt hitvallásunk tanítja.

Ennek értelmében Augustus császár, Heródes király, az egyiptomi fáraók és Babilónia császárai sem tehettek semmit Isten akarata ellenére, valamint a reformáció-korabeli hatalmasságok, utóbb pedig az istentelen vörös uralom zsarnokai is végső soron – a mindenható Isten hatalmának voltak alávetve. Jézussal szemben Heródesnek és Ceauşescunak is buknia kellett. A szabadító Isten elküldte szabadító szent Fiát. Isten valóságos csodája, hogy egy törékeny asszonyt választott hatalma eszközéül és egy erőtlen kisded hordozta magában a megváltás rendeltetését, akire tökéletesen ráillik az Úr szava: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el” (2Kor 12,9). Ahogyan mondani szokás: Isten akarata szerint íródott a betlehemi történet forgatókönyve, ott, a betlehemi istállóban, a kivetett és hajléktalan kisded Jézus születéstörténetében…

Fogadjuk be az élet Krisztusát!

Azt olvassuk az igében, hogy: „nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál”. „Dávid házának és házanépének” nem volt hova lehajtania fejét Betlehemben, Családja ősi fészkében. Minő gyalázat! „Nem lelé honát a hazában” – mondhatjuk a Himnusz szavával, megvetett kisebbségi sorsunkra visszagondolva. „Szállást keres a szent Család, / De senki sincs, ki helyet ád. / Nincsen, aki befogadja / Őt, ki égnek s földnek Ura” – énekeltük lopva 1989 adventjében és karácsonyán, majd 2004 decemberében, éppen 20 évvel ezelőtt én magam, a Magyar Televízióban, a népszavazás előestjén, melynek tétje az volt, hogy befogadja-e a Testvér a Testvért, a Magyar a Magyart?!

Hajléktalan sors jutott Isten Fiának, csak a betlehemi pásztorok és a napkeleti bölcsek nyújtottak Neki szállást szívükben, és alighogy megszületett, máris menekülnie kellett Heródes elől Egyiptomba… A betlehemi gyermekgyilkosság áldozatainak siralma és Ráhel gyászának keserve övezte érkezésének útját.

A magát istenítő ateista diktatúra éppen úgy kivetette Krisztust, mint teszi ezt másmilyen módon a javaiban dúskáló, elvallástalanodott Nyugat. És szerte a nagyvilágban manapság is Krisztus követőinek százezreit sújtja erőszak és halál. „Akik erőt és örömet ölnek, / Nem lesz majd kegyelem azoknak” – írja Ady Endre Az Isten harsonája című költeményében. „Mert Isten: az Élet igazsága (…) Parancsa ez: örömgyilkos féljen. / Parancsa ez: mindenki éljen.”

Az öröm-gyilkos sátáni erők egykori és jelenkori tobzódása idején szívünkbe, otthonainkba, társadalmainkba be kell fogadnunk, védelmeznünk és oltalmaznunk kell a karácsonyi kisdedet. „Legalább ti, jó emberek / Fogadjátok a kisdedet. / Házatokra szent áldás száll, / Ha betér az égi király” – hangzik az előbb idézett népi énekben. 1989 karácsonyán az istenes oltalom helye volt Menyő. Nem véletlen, hogy Bálint Tibor ekképpen írt róla: „Menyőből az Angyal eljött hozzátok.” Ő a mi „életünk igazsága”. Kegyelme: feltámadás és élet. Fogadjuk be. Ünnepeljük és éltessük! Ne adjuk Heródesek és Pilátusok kezére! „Menyőből az Angyal” ilyenképpen jöjjön el hozzánk! Ámen.

Tőkés László