2020. december 21. hétfő
A temesvári forradalomra emlékeztek a 31. évfordulón
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja (Platform of European Memory and Conscience, PEMC) szervezésében tartottak az idén megemlékezést – a pandémiás körülményekhez és korlátozásokhoz igazítva jórészt a virtuális térben – a temesvári antikommunista népfölkelés és rendszerváltó forradalom kitörésének eredeti helyszínén, a Mária téri református templomban december 15-én.
A rendezvény a templomban áhítattal kezdődött: Demeter Sándor parókus lelkész Jób könyvének 34. részét idézve mondott az adventi ünnepkörhöz illő és az alkalomhoz kapcsolódó imádságot.
Tőkés László volt temesvári lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke, az EMNT elnöke nyitóbeszédében úgy értékelte, hogy a romániai magyar közösség és egyházainak elnyomatása alapos indítéka volt a nacionálkommunista Ceaușescu-rezsim elleni lázadásnak. Felidézte: 1989-ben a hatalom megpróbálta egymásnak ugrasztani a többségi románokat és a kisebbségi magyarokat, ők azonban nem engedtek a nacionalista diverziónak, és példás módon összefogtak közös ellenségükkel, az ateista, nacionálkommunista diktatúrával szemben. Úgy vélte: Temesvár mintegy tíz etnikai és ugyanannyi egyházi közösség vallási-politikai szolidaritásának köszönhetően válhatott december 20-án Románia első szabad városává. „Ezt nevezzük Temesvár szellemének, mely a román–magyar történelmi megbékélés ígéretét és esélyét hordozta magában” – mondotta, majd hozzátette: az 1990 márciusában született antikommunista Temesvári kiáltvány 4. pontja is a románok és más nemzeti közösségek közötti kölcsönös tisztelet és tolerancia mellett tett hitet. Ám a temesvári csodának hamar vége szakadt. A visszarendeződés erői által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérlet már 1990 márciusában megrontotta a román–magyar kapcsolatokat, és „azóta is az államnacionalizmus szintjén mozgó magyarellenesség jellemzi Románia kisebbségpolitikáját”.
Tőkés László ezen politika példáiként említette, hogy Beke István és Szőcs Zoltán személyében jelenleg is magyar politikai foglyok ülnek börtönben Romániában, diszkriminatív jogi és adminisztratív eljárások sújtják a magyar nyelv- és szimbólumhasználatot, a kommunizmus idején elkobzott egyházi és magyar közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása harminc év alatt sem történt meg, az úzvölgyi magyar katonatemetőt román ultranacionalisták gyalázták meg és bitorolják, Klaus Iohannis államelnök és más román vezető politikusok pedig nyilvános módon uszítanak a magyar közösség ellen. Azt is a bizonyítékok közé sorolta, hogy harminc éve várat magára az 1990-es marosvásárhelyi „fekete március” alapos kivizsgálása és a tettesek felelősségre vonása.
Az EMNT elnöke aggasztónak találta, hogy a december elején tartott romániai választásokon a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is bejutott a román törvényhozásba, és az alakulat képviselői között olyan magas rangú nyugalmazott katonatisztek is szerepelnek, akik 1989 decemberében fegyverrel védték a diktatúrát. Reményét fejezte ki, hogy a magyarok politikai képviseletével közös kormányzásra készülő Nemzeti Liberális Párt és annak volt elnöke, Iohannis államfő felhagynak eddigi magyarellenes politikájukkal, és kellő módon elhatárolódnak a magyargyűlölő AUR-tól. Végül azt kívánta, hogy a temesvári népfelkelés mostani évfordulója is a román–magyar dialógust és megbékélést szolgálja.
A következőben Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság (Societatea Timișoara) elnöke szólalt fel online, aki nemcsak az 1989–90-es csodálatos össznépi együttérzés és együttműködés korai megszakadását idézte fel ok-okozati összefüggésekben, hanem szólt a román–magyar együttélés problémáiról is, különös tekintettel a politikai szereplők által keltett feszültségekről. Nyomatékkal szögezte le, hogy mindmáig elmaradt a diktatúra idején, valamint a forradalom közben történt törvénytelenségek teljes, alapos, átfogó feltárása, számonkérése és megtorlása, vagyis a tényleges igazságszolgáltatás. Az általa elnökölt társaság emlékezetes kiáltványának 8. pontja kiváltotta riadalom és ellenkezés már három évtizeddel ezelőtt demonstrálta, hogy a bukottnak hitt rezsim kiváltságosai nem fognak egykönnyen lemondani az évtizedek alatt felhalmozott zsákmányról…
Az európai antikommunista forradalmak emlékezete címmel Lukasz Kaminski lengyel történész, a PEMC elnöke szólt a platform törekvéseiről és munkájáról. A prágai székhelyű intézmény európai szinten igyekszik koordinálni a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét, ami azért sem könnyű feladat, mert a nyugati és a keleti hozzáállás ehhez a problematikához még az Európai Unióban is eltérő.
A Kisebbségek elnyomása a diktatúrában munkacímet kapott panelben Szilágyi Zsolt – aki maga is a PEMC egyik vezetőségi tagja – kérte fel szólásra Bakk Miklós egyetemi tanárt, aki Kolozsvárról bejelentkezve előbb a totalitarizmus „fiziológiájáról” szólt rövid történeti áttekintésben, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában a kommunista diktatúra kiépítése egyben egy bürokratikus államnemzet építését jelentette, amely társadalmi és nemzeti alapon is szembement az erdélyi magyarság érdekeivel. Ennek megfelelően a kommunizmussal szembeni magyar ellenállás is kettős volt. Szerinte 31 évvel ezelőtt Temesváron a kommunizmus elleni harc találkozott az erdélyi magyarság fennmaradásért folytatott küzdelmével.
A továbbiakban Marius Oprea történész, a Doina Cornea Alapítvány kutatója Bukarestből hozzászólva adatokkal cáfolta azt a tévhitet, hogy a kommunisták hatalomra kerülésekor pártjuk és erőszakszervezeteik emberállományában túltengtek a nemzeti kisebbségekhez tartozók. Az ellenben tény, hogy a diktatúra évtizedeiben a magyarokat jóval nagyobb arányban figyelte meg a kommunista politikai rendőrség, a Securitate, és az esetek többségében teljesen alaptalanul irredentának minősítette őket. Oprea az általa publikált, 1988-as marosvásárhelyi pártdokumentumra is kitért, amely feladatul szabta, hogy az iparosítás jelszava alatt román családokat kell betelepíteni, és ötven százalék fölé kell emelni a románok arányát a székely fővárosban. Szerinte az a tény, hogy a túlhajszolt nacionalizmus ellenére 31 éve sok román sietett Tőkés László segítségére, védelmére, azt jelzi, hogy mindig van lehetőség a megértésre, a változásra.
Toomas Hiio Észtországból jelentkezett be, megpróbálva keresztmetszetét adni a szovjet idők nemzetiségpolitikájának, amelyet az észt nép éppen úgy megszenvedett, mint a kommunista láger összes többi népe. Megszállás, szétszóratás, beolvasztás, elnemzetietlenítés – súlyos örökséget hordoz a jelen is a balti országban, amelyet az uniós tagságnak sem sikerült feledtetnie, megváltoztatnia teljesen.
A könyvbemutatók rendjén előbb Florian Mihalcea ajánlotta mindenki szíves figyelmébe az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja „olvasókönyvét”, amelynek magyar nyelvű változata a temesvári népfölkelés 30. évfordulójára jelent meg, tavaly ilyenkor mutatták be. A román nyelvű reprezentatív kiadvány Sǎ nu uitǎm címmel látott napvilágot, és főként az ifjabb generációk számára nyújt betekintést az európai totalitarizmusok történetébe.
A másik könyv, amely az évforduló előestjén került ki a nyomdából Kiútkeresés a hazugság világából címmel, gyakorlatilag egy dokumentumkötet. Tartalmazza Tőkés László Beszámoló az országos egyházi helyzetről című dolgozatát, amit a volt dési lelkész 1986-ban fejezett be, az ehhez fűzött Ajánlásokat, ugyanazon évből, valamint az ezek létrejöttét, sorsát és jelentőségét taglaló, Zalatnay István teológiai doktor által jegyzett előszót. A kötet izgalmas, érdekfeszítő összegzése annak, hogy miként működött a diktatúra a református egyházban. A budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora, azaz az előszó írója szolgálati helyéről bejelentkezve mondott méltató szavakat a kiadványról, amely sokatmondó lenyomata az akkori viszonyoknak. A Tőkés László által írt korabeli összegzés is igazolja, hogy 1989-re nagyon is megérett a helyzet az egyházban is a forradalmi változásra. Az akkor már temesvári lelkészként szolgáló szerzőt és helytállását is méltatta a kötet jegyzetapparátusát összeállító Hermán M. János teológiai professzor, egyháztörténész, aki a hollandiai Zwolléból kapcsolódott be a tegnapi megemlékezésbe, több adalékkal is szolgálva a most megjelent kötetben taglalt egykori állapotokról.
A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az erdélyi magyarok régi támogatója, Németh Zsolt az online konferencia végén fejtette ki véleményét a nemzeti kisebbségek és a diktatúrák összefüggéseiről. Arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretében demokráciák és diktatúrák közösen alkották meg a nemzetközi jogot, és a demokráciáknak többet kell adniuk, mint amennyit a közös norma rögzít. Úgy vélte: a demokráciáknak annyi jogot kell adniuk, amennyit a nemzeti közösségek kiharcolnak maguknak. Szerinte ez a helyzetfelismerés jelöli ki az elkövetkező időszakra a feladatokat. Tudnivaló, hogy a kisebbségiek általában a diktatúrák halmozottan hátrányos helyzetű polgárai, és ez a kérdés aktuálisan a Kína területén élő ujgur és tibeti kisebbség vonatkozásában éleződik ki. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy „a világ legnagyobb proletárdiktatúrájában” is autonóm területeken élnek a nemzeti kisebbségek. Mint amilyen például a Maros Magyar Autonóm Tartomány volt az 1950–60-as években Romániában. „Utóbbi ellentmondásos volt, de mégis, a meglétét mai napig hiányolják az erdélyi magyarok” – jelentette ki a fideszes országgyűlési képviselő. Szerinte a nyugati demokráciáknak figyelniük kell arra, hogy az autoriter rendszerekben beinduló demokratizálódási folyamatok során nem föltétlenül kell megszüntetni az egyes nemzeti közösségek számára létrehozott területi autonómiákat. Végül a közelgő ünnepekre való tekintettel jókívánságait tolmácsolta a megemlékezés részvevőinek és családjaiknak, népeiknek. Tőkés László püspök zárszavában a köszönet hangján méltatta azokat, akik idén is vele tartottak és emlékeztek, személyesen és virtuálisan, külön kiemelve a temesvári gyülekezetet, a mindig helytálló presbitériumot és nagycsaládos lelkipásztorukat, valamint a város egész népét. Áldott ünnepeket kívánt minden felekezet minden jó szándékú tagjának, párbeszédet, türelmet és megbékélést szorgalmazva.
A temesvári népfölkelés és forradalom áldozatai és hősei előtt fejet hajtva helyezte el végül a maroknyi jelenlévő a tisztelet és emlékezés koszorúit a református bérpalota falán található két (magyar és német, illetve román és szerb nyelvű) emléktábláknál, elmondva közösen a Miatyánkot. A történtek újranézhetők az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Facebook-oldalán. Alább pedig Tőkés László nyitóbeszéde olvasható.
Megemlékezés a temesvári népfelkelés 31. évfordulóján
Temesvár, 2020. december 15.
Megnyitóbeszéd
A hely szellemében, tisztelettel és szeretettel köszöntöm innen, a temesvári református templomból a mai videokonferencia és könyvbemutató valamennyi előadóját és részvevőjét. A temesvári népfelkelés 31. évfordulóján megilletődéssel állok meg ezen a megszentelt helyen, ahonnan egykor a forradalmi események elindultak, ahol Isten szava szabadon szólt, hitet és bátorságot öntve gyülekezetünk tagjainak lelkébe, akik aztán a kicsiny Dávid módjára szálltak szembe a legyőzhetetlennek tűnő kommunista diktatúra Góliátjával, beteljesítve a gyilkos Ceaușescu-rezsim végzetét.
Áldott legyen a temesvári felkelés hőseinek és áldozatainak emléke! Illesse köszönet és elismerés a temesvári református gyülekezetet és mindazokat, akik részesei voltak Temesvár szabadságharcának! Szeretettel üdvözlöm volt harcostársaimat, akikkel a mai napon együtt emlékezünk.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében külön is köszöntöm az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának képviselőit, élükön Łukasz Kamiński elnök úrral. Emlékkonferenciánk társszervezőiként régi adósságunknak teszünk eleget, amikor mostani tanácskozásunk napirendjén a nemzeti kisebbségek és a vallási közösségek kommunista diktatúra általi elnyomatásával foglalkozunk.
Aligha volna erre alkalmasabb időpont és helyszín, mint éppen a temesvári népfelkelés kitörésének évfordulója, hiszen három évtizeddel ezelőtt az itteni, kétszeres – etnikai és vallási – kisebbségben élő gyülekezetünk bátor kiállása vezetett az ateista-kommunista diktatúra bukásához.
Teljes bizonyossággal állapítható meg, hogy romániai magyar közösségünk és egyházaink kisebbségi elnyomatása meghatározó szerepet játszott a nacionálkommunista Ceaușescu-rezsim elleni lázadásban. Magyar nemzeti közösségünk évtizedek óta tartó mesterséges asszimilációja mellett magyar történelmi egyházainkat is – úgymint a katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházat – kiváltképpen sújtotta az ateista diktatúra. A Kiútkeresés a hazugság világából címen most megjelenő könyvem híven dokumentálja a korabeli magyar református egyház tarthatatlan állapotát, a jogfosztottságot és a vallásszabadság teljes hiányát. A Románia parlamentjében 2007-ben előterjesztett Tismǎneanu-jelentés maga is elismeri, hogy a Traian Bǎsescu államelnök által „törvénytelen és bűnös rendszernek” nevezett román kommunista diktatúra milyen súlyos bűncselekményeket követett el az erdélyi magyar közösség ellen. Külön is említésre méltó a kisebbségi román görögkatolikus egyház 1948-ban való betiltása és brutális üldözése, valamint a német – szász és sváb – nemzeti közösség országunkból való kiűzése és szinte teljes felszámolása. Mindezek a ’80-as évek végén Nicolae Ceaușescu „Kondukátor” ördögi falurombolási tervébe torkolltak, mely végveszéllyel fenyegette Erdély kisebbségi közösségeit és egyházait. Velük együtt a román többségi társadalom nemzeti, polgári és kulturális öröksége is veszélyben forgott.
Ebben a kiélezett és feszültséggel teli helyzetben, Románia csődközeli gazdasági válságának körülményei között a Diktátor durva magyar- és nyugatellenes propagandával és diverziókeltéssel igyekezett elterelni a figyelmet a bajokról, és a növekvő elégedetlenséget lecsillapítani. A kelet-közép-európai országokban végbemenő rendszerváltozás láncreakciószerű folyamatából azonban Románia sem maradhatott ki. December 15–16-án Temesváron kitört a forradalom. Rá néhány napra Erdély több városa és Bukarest is követte Temesvár példáját.
Ceaușescu és a hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate minden ellentétes igyekezete ellenére a többségi románok és a nemzeti kisebbségek nem engedtek a nacionalista diverziónak, és példás módon összefogtak közös ellenségükkel, az ateista nacionálkommunsita diktatúrával szemben. Mintegy tíz etnikai és ugyanannyi egyházi közösség vallási-politikai szolidaritásának köszönhetően december 20-án ilyenképpen válhatott Temesvár Románia első szabad városává. Ezt nevezzük „Temesvár szellemének”, mely a román–magyar történelmi megbékélés ígéretét és esélyét hordozta magában. Ugyanezt tartalmazza az 1990 márciusában született antikommunista Temesvári kiáltvány, melynek 4. pontja a románok és más nemzeti közösségek közötti kölcsönös tisztelet és tolerancia mellett tesz hitet.
Mi történt azóta, és hol állunk most? – tevődik fel a kérdés harminc év után.
Magyar közösségünk és egyházaink kezdetben vérmes reményeket fűztek a demokratikus rendszerváltozáshoz, azonban a temesvári csodának hamar vége szakadt. Az Iliescu-rezsim, illetve a volt Securitate által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérlet újból végletesen megrontotta a román–magyar kapcsolatokat, és a posztkommunista politikai visszarendeződés következtében azóta is az államnacionalizmus szintjén mozgó magyarellenesség jellemzi Románia kisebbségpolitikáját. Erre nézve elégséges, hogyha megemlítjük, hogy Beke István és Szőcs Zoltán személyében jelenleg is magyar politikai foglyok ülnek börtönben, diszkriminatív jogi és adminisztratív eljárások sújtják a magyar nyelvhasználatot és szimbólumokat, önkényesen megszüntették a marosvásárhelyi állami magyar orvosi egyetemet, magyarellenes törvényeket hoz a román parlament, a kommunizmus idején elkobzott egyházi és magyar tulajdonok visszaszolgáltatása harminc év alatt sem történt meg, úzvölgyi magyar katonatemetőnket román ultranacionalisták gyalázták meg és bitorolják, Klaus Iohannis államelnök és más román vezető politikusok pedig nyilvános módon uszítanak a magyar közösség ellen. Nem utolsósorban pedig harminc éve várat magára az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes agresszió (a „fekete március”) kivizsgálása, valamint a tettesek felelősségre vonása.
Tavaly decemberben, a romániai forradalom 30. évfordulóján az Európai Parlament ünnepi állásfoglalásában arra hívta fel a román államot, hogy „fokozza erőfeszítéseit a forradalommal kapcsolatos igazság feltárása érdekében”. Nagy adóssága ez Romániának az 1989-es forradalom – köztük Temesvár – hőseivel és ártatlan áldozataival szemben.
Ugyanilyen tartozása van a román államnak a magyar nemzeti közösség és történelmi egyházaink iránt. Tárják fel és tegyék jóvá a velük szemben elkövetett igazságtalanságokat és visszaéléseket!
Végezetre hadd említsem meg, hogy december 6-án került sor országunkban az újabb parlamenti választásokra. Aggodalommal vettük tudomásul, hogy „demokratikus alapon”, magas szavazataránnyal a vasgárdista hagyományokon alapuló szélsőnacionalista „Románok Egyesüléséért Szövetség”, az AUR is simán bejutott a román törvényhozásba. Aggasztó, hogy parlamenti mandátumot szerzett képviselői között olyan magas rangú katonatisztek is szerepelnek, akik annak idején, 1989 decemberében a forradalom elfojtásában jeleskedtek.
Csak remélnünk lehet, hogy a magyar RMDSZ-párttal koalícióra készülő Nemzeti Liberális Párt és annak volt elnöke, Klaus Iohannis államfő – a választások győztesével, a Szociáldemokrata Párttal együtt – felhagynak eddigi magyarellenes politikájukkal, sőt a kifejezetten magyargyűlölő szélsőjobboldali AUR párttól is kellő módon elhatárolják magukat.
Szívből kívánom, hogy a temesvári népfelkelés mostani évfordulója mementóul szolgáljon a román–magyar megbékélés megvalósítására.
Tőkés László
