Sólyom László köztársasági elnök üzenete a „Küzdelem és építés – Temesvár, 1989 – Húszéves a rendszerváltás”emlékév ünnepi gálaestjére

Temesvár, 2009. december 15.

Tisztelt Ünneplő Közönség!

1989-ben a kommunizmustól való megszabadulás közel hozta egymáshoz Kelet-Közép-Európa népeit és országait. Figyeltük egymás küzdelmét, módszereit és eredményeit. S bár utólag minden nemzet talál kivetnivalót saját átalakulásának forgatókönyvében – okolva sietséget, vagy éppen a lassú kompromisszumot – a legfontosabb mégis, hogy mindez megtörtént.

Már a falurombolás elleni tiltakozások során, és később a temesvári református gyülekezet iránti aggodalomban, majd a forradalom félelmeiben és örömeiben együtt volt az egész magyarság, és mint 1956-ban is, együtt voltunk a szabadságot akaró románokkal és németekkel is. 1987-ben a brassói munkásfelkelés leveréséről még kevesen tudtak. Ám Tőkés László harcát már döbbenten figyelték az anyaországi magyarok és sokan mások szerte a világban. Aztán 1989 decemberében azonnal megindultak Magyarországról a segélyszállító teherautók, s a jóság, az önzetlen adakozás és a feltétel nélküli összefogás megannyi példája mutatkozott meg. Döntően nem nagyszabású, sokmilliós programok, hanem az őszinte, közvetlen emberiesség megnyilvánulásai.

Tőkés püspök úr nemrégiben egy visszaemlékezésen arról szólt, hogy húsz esztendővel ezelőtt úgy hitték: a demokrácia egy kapu, amin csak át kell lépni az új világba. Aztán világossá vált, hogy sokkal inkább úthoz hasonlít. Ezen az úton haladni, a megnyert szabadsággal élni kell.

Vajon helyesen éltünk-e vele? Ceauşescu diktatúrája a félelemre és a megosztásra épített. Az általános félelmet a forradalom elűzte, bátorságot öntött a szívekbe. A hadsereg is hamar átállt a felkelők oldalára. A megosztás azonban erősnek bizonyult. A diktatúra a magyaroknak az ellenség szerepét szánta. Megtapasztalhattuk, hogy ennek kárát sokkal nehezebb orvosolni, mint a félelmet. Pedig 1989 igazolta, hogy a romániai magyarság szülőföldjéért áldozatra kész közösség. Akkor és ott, a forradalom pillanataiban, románok és magyarok közös küzdelmében ez nem is volt kérdés.

Ha a megnyert szabadsággal élni kell, ennek része a Romániában élő magyar nemzetrész viszonyának újra-meghatározása mind a többségi nemzethez, mind a magyarság egészéhez és az anyaországhoz. Jelképes értelme is lehet annak, hogy a forradalom éppen Temesvárott, ebben a soknemzetiségű és sokvallású városban robbant ki, és az összefogás példáját adta. Erre a továbbiakban is támaszkodni kellene. A magyarság összetartozásának pedig úgy kell kifejeződnie, hogy egyaránt vessen számot a valóságos helyzettel, a magyarság több-központúvá válásával, az egyes nemzetrészek önálló fejlődésével és felelősségével, továbbá az Európai Unió lehetőségeivel, s ugyanakkor a nemzet egysége megőrzésével.

A kulturális nemzet koncepciója ehhez ad segítséget. A kulturális értelemben vett nemzet a magyarság mint nyelvi, történelmi és kulturális közösség egységét és fenntartását jelenti. Ez, közösségünk fenntartása a legfontosabb, hiszen a nemzet alapja a megegyezés, a vágy és a közös akarat arra, hogy együtt folytassuk gazdag örökségünket. A kulturális nemzet olyan egységet képez, amely tagjainak állampolgárságától független, s nem áll ellentmondásban avval, hogy emellett ki-ki integrálódjék saját államába, és annak társadalmába. Az Európai Unió nemcsak gazdasági, hanem érték- és jogközösség is. Olyan alapelvei, mint a szubszidiaritás és a decentralizáció, különösen is a kisebbségben élő nemzetrészek javára fordíthatók. Végül is az Uniónak nemcsak államok, hanem kulturális nemzetek és a régiók uniójává is kell válnia.

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Húsz esztendő távlata talán már elegendő arra, hogy különösen megbecsüljük az együtt megvívott forradalom értékét. Az 1956-os magyar és az 1989-es román lyukas zászló: ugyanaz a megtisztulás. A húsz évvel ezelőtt történtekre emlékezés talán meghozza végre a rehabilitációt azoknak a magyaroknak és románoknak is, akik 1956-ban a forradalom melletti kiállásukért szenvedtek súlyos börtönt és üldöztetést. Remélem, hogy az évforduló, az ünnepélyes megemlékezések sora segít nemcsak a múlt minél teljesebb feltárásában, de tanulságainak megértésben is.

Sólyom László

James A. Baker levele Tőkés Lászlóhoz

James A. Baker, III
One Shell Plaza, 910 Louisiana
Houston, Texas



Tőkés László EP-képviselő
Brüsszel



Főtiszteletű Tőkés Úr!

Megtisztelt a meghívásuk, és meleg baráti üdvözletemet küldöm Önnek és mindazoknak, akik Temesváron e nagy jelentőségű eseménynek megemlékezésére gyülekeztek. Húsz évvel ezelőtt a kommunizmus nem bukhatott volna meg Romániában az Önök zsarnoksággal szembeni rendületlen ellenszegülése nélkül. Jól emlékszem az 1989-es karácsonyi látogatásomra, amikor Ön a szabadságot, az igazságot és magyar közössége jogait bátran védve az elképzelhetetlent valósította meg.

Talán Lech Walesa fejezte ki érzelmeimet legjobban, amikor az Ön szabadság melletti merész kiállásáról úgy fogalmazott az 1989 decembere utolsó hetében keltezett levelében: „őszintén csodálom azt, amit Önnek a diktatúra terrorja ellenére sikerült elérnie. A börtön falai sem tudják majd elrejteni azt a világ szemei elől, ami nemes és jó.”

Igazi kiváltság volt számomra az, hogy személyesen találkozhattam Önnel csupán néhány héttel szabadulása után Bukarestben, majd rá két hónapra a Fehér Házban, ahol George H.W. Bush és jómagam a demokrácia és a jogállamiság felőli támogatásunkról biztosíthattuk.

Azóta az Ön iránti csodálatom csak gyarapodott, püspökként, majd EP-képviselőként a tolerancia és az egymásra figyelés érdekében elért eredményei miatt, amely elengedhetetlen a Temesvári Forradalom törekvéseinek megvalósulásához.

Fényes, reményteljes és békés jövőt kívánok az 1989-es romániai forradalom hőseinek.

A legjobbakat kívánva,

Őszinte tisztelettel,

James A. Baker, III

2009. december 11.

Orbán Viktor Tőkés Lászlót köszöntő beszéde

2009. december 15.

Orbán Viktor Tőkés Lászlót köszöntő beszéde a "Temesvár ostroma" című gálaesten hangzott el 2009. december 15-én, Temesváron (Timişoara).

Kedves Püspök Úr, kedves László!

Kérlek, engedd meg, hogy gratuláljak az előbb megkapott magas kitüntetéshez. Írtam egy rövid köszöntőt, engedd meg, hogy ezt most elmondhassam neked.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Temesváriak, Excellenciás Urak!

Ha valakinek, nekünk, magyaroknak volt alkalmunk megtapasztalni, hogy a szabadság csak azoké, akik elég erősek és bátrak, hogy kiálljanak érte. Ez az igazság húsz évvel ezelőtt, a maga legnemesebb egyszerűségében és teljességében magasodott elénk, amikor egy magyar református lelkész, Tőkés László egymagában mutatta föl, sőt testesítette meg mindannyiunk számára, románok, magyarok és az egész világ számára. Egyetlen ember, pusztán a benne élő hittel és alázattal felfegyverkezve, egymaga szállt szembe, szó szerint rettenthetetlenül a teljes Ceauşescu-rezsimmel, annak titkosszolgálatával és fegyveres apparátusával. Tőkés László ezzel megmutatta Közép-Európának és az egész világnak, hogy egyetlen ember is erősebb lehet egy egész elnyomó rendszernél, ha a szabadság és az igazság nevében cselekszik. Ez az erő változtatta meg egész Közép-Európát, ez az erő volt közös bennünk, a rendszerváltoztatók közösségében, amikor ki-ki a maga országában kiállt a hatalommal szemben, hogy kimondja, amit a nemzete üzent: elég volt, menjetek!

Tőkés László azt is bebizonyította, hogy a szabadságért való bátor kiállás ereje összefogást teremt, összefűzi a különféle nemzetiségűeket, és gyorsabban terjed, mint a tűz vagy bármilyen ragályos járvány. A jó gyorsabban terjed a rossznál. Magyarok és románok egyre többen jöttek, és együtt védték élőláncban a magyar lelkészt. A lyukas román zászló ekkor vált szeretett szimbólummá Magyarországon is: a Temesvárral való szolidaritás jelképévé. Az egész világ fejet hajtott Tőkés László példája előtt. Személye a szabadság és a testvériség élő szimbólumává vált.

A húsz évvel ezelőtti eseményekre emlékezve kívánom magunknak, magyaroknak, románoknak, közép-európaiaknak, hogy Tőkés László hatalmas hite és lelki ereje segítsen minket tovább az előttünk álló komoly kihívások és erőpróbák során. Tőkés Lászlónak pedig azt kívánom, mindig érezze a feléje áradó hálánkat, tiszteletünket, és szeretetünket!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

orbanviktor.hu

Barack Obama amerikai elnök üzenete

F E H É R H Á Z

WASHINGTON


2009. december 11.

Tőkés László Püspök Úr részére
Kálvin János utca 2.
410210 Nagyvárad
Románia

Tisztelt Püspök Úr!

Örömömre szolgál, hogy ezen a nevezetes évfordulón a legforróbb üdvözletemet küldhetem Önnek. Két évtizeddel ezelőtt, romániaiak tízezrei fogtak össze és álltak ki határozottan a szabadság és az egyenlőség mellett. Amikor oly nagy szükség volt a változásra, segítettek a lehetőség és a remény útját kikövezni, s Románia történelmében új fejezet kezdődhetett.

Ezeknek az alapértékeknek a megvédése olyan kötelesség, melyben mindnyájan osztozunk, s mi üdvözöljük azokat, akiknek a bátorsága hozzájárul ahhoz, hogy az emberek szerte a világon szabadon élhessenek.

A legjobbakat kívánom Önnek ezen az ünnepi évfordulón!

Tisztelettel,

Barack Obama

Gitenstein: Tőkés adta meg a jelet

Martin Luther King és Rosa Parks polgárjogi harcosokhoz hasonlította Tőkés Lászlót egy ugyancsak tegnapi bukaresti megemlékezésen Mark Gitenstein, az Egyesült Államok romániai nagykövete.

A diplomata szerint az amerikai feketék polgárjogi mozgalmának vezéralakjaihoz hasonlóan az egykori temesvári lelkész arra ösztönözte népét, a szabadságától és jogaitól megfosztott romániai társadalmat, hogy szerezze vissza Istentől kapott jogait.

“Tőkés László megadta a jelzést a forradalom kirobbantására” – szögezte le Gitenstein, hozzátéve: az amerikai polgárjogi mozgalmakhoz hasonlóan a romániai rendszerváltás sem fejeződött be.

Rostás Szabolcs, Krónika, 2009. december 16.

Üzenet az Amerikai Magyar Koalíciótól Tőkés László püspök részére a romániai forradalom 20. évfordulója alkalmából

Mi, amerikai magyarok jól emlékszünk még a döbbenetre, amellyel 1989 decemberén a Romániából érkező híreket fogadtuk! Amikor először hallottunk a fiatal temesvári magyar református lelkészről, aki saját és családja életét kockára téve szembeszállt a Ceauşescu diktátor által kiadott, egyházi kilakoltatási parancsokkal, a szabadsághoz fűzött reményeink hirtelen megnőttek. Óráról órára figyeltük a híreket, hogy bátor kiállása hogyan vezetett a szolidaritás soha nem látott megnyilatkozásához, először hívei, majd temesvári polgártársainak ezrei részéről, akik – nemzetiségtől és hovatartozástól függetlenül – élő láncot alkottak, hogy megvédjék ezt a rendkívüli embert, Tőkés László lelkészt. Majd, amikor a Securitate és a hadsereg támadásba lendült, hogyan csapott át a tömeg kormányellenes tüntetésbe, ami hamarosan egész Romániára átterjedt. Egyetlen ember bátorsága az egész országot lángba borította. A Ceauşescu-rezsim egy héten belül elbukott!

A szabadság ígéretét hordozó mámorító napok óta sok minden megváltozott Romániában, ám számtalan komoly kihívás maradt. Tőkés László azonban az elmúlt 20 nehéz év során mindvégig hű maradt elveihez. Először, a Magyar Református Egyház püspökeként, újabban pedig az Európai Parlament tagjaként folyamatosan küzd Románia valódi demokratikus átalakulásáért, a történelmi magyar közösség emberi és kisebbségi jogainak tiszteletben tartásáért, valamint a kommunizmus bűneinek teljes feltárásáért.

Idén májusban a Kommunizmus Áldozatainak Emlékmű Alapítvány Tőkés Lászlót Truman-Reagan Szabadságéremmel tüntette ki „életre szóló elkötelezettségéért a szabadság és a demokrácia elősegítése, valamint a kommunizmussal és a zsarnoksággal szembeni küzdelem iránt.” A rangos elismerés átvételekor Tőkés László mély iróniával jegyezte meg, hogy miközben ő hazájától több ezer kilométernyire kitüntetésben részesül, a román kormány a mai napig nem ismeri el szerepét az 1989-es román forradalomban!

Ezen a történelmi évfordulón az Amerikai Magyar Koalíció nevében Tőkés Lászlónak és a Temesváron összegyűlteknek szívből jövő köszönetünket és mélységes nagyrabecsülésünket küldjük, amiért rájuk az igazság iránti elkötelezettség élő példájaként tekinthetünk.

Reméljük, hogy – igazodva Temesvár szelleméhez – hamarosan minden román ember elismeri és tiszteli azokat az elveket, melyek Tőkés László szolgálatnak szentelt életét jellemzik.

Politikai Nyilatkozat a kommunizmus bűneit kivizsgáló nemzetközi büntetőjogi rendszer kialakítása tárgyában

Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő a mai napon, 2009. december 15-én, a rendszerváltozás 20. évfordulóján Temesváron politikai szándéknyilatkozatot tett közzé a kommunizmus bűneit kivizsgáló nemzetközi büntetőjogi rendszer kialakítása tárgyában, a következők szerint:

„Azt kérjük az Európai Uniótól, mint ötszázmillió polgár intézményes képviselőjétől, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetségénél (ENSZ) indítsa be a megfelelő eljárásokat egy olyan nemzetközi büntetőjogi rendszer kialakításának érdekében, mely lehetővé tenné a kommunizmus ideje alatt elkövetett bűnök, emberiségellenes cselekmények törvényes kivizsgálását és elítélését a nemzetközi jog normáinak megfelelően. A kommunizmus „temesvári peréhez” az érintett államok erre szakosodott intézményei szolgáltatnának bizonyítékokat, ahol ezen intézmények már léteznek. Azon országokban, melyek nem rendelkeznek hasonló intézményekkel, az ENSZ égisze alatt ezután hoznák létre illetékes intézményeiket, illetve a megfelelő kivizsgálási szerveket. A létrehozandó törvényszék anyagi, területi és időbeli kompetenciáját, valamint a használt szakkifejezések meghatározását az említett intézmény alapdokumentumai tartalmaznák, melyek a törvényszék által hozott döntések jogi alapját is szolgáltatnák.”

Temesvár, 2009. december 15.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

Németh Zsolt: összhangba kell hozni a magyar térség- és nemzetpolitikát

Európához csak a térségünkön belüli együttműködésen keresztül vezet az út, de a magyar térségpolitikát kellően összhangba kell hozni a magyar nemzetpolitikával - fejtette ki kedden Temesváron Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságnak elnöke.

A fideszes politikus a temesvári forradalmi emlékév alkalmából szervezett egésznapos nemzetközi konferencián vesz részt, amelyen a húsz évvel ezelőtti események romániai és magyarországi főszereplői, szemtanúi értékelik az akkori történelmi helyzetet.

Az előadók közül többen is "temesvári csodáról" beszéltek, amikor felidézték a húsz esztendővel ezelőtti eseményeket. Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki a temesvári forradalom legfőbb személyisége volt, köszöntőjében nagyra értékelte, hogy annak idején külföldről is segítséget kaptak. Külön kiemelte a magyar televízió Panoráma műsorának szerepét, hangsúlyozva Pozsgay Imrének és Szűrös Mátyásnak a még a rendszerváltás előtt tett - az akkori magyar politika szempontjából bátornak számító - megnyilatkozásait.

A temesvári felkelés történelmi körülményeit elemezve Gabriel Andreescu egyetemi tanár és politológus természetellenesnek nevezte, hogy az akkori eseményeket mind a mai napig eltérően értelmezik Romániában. Szerinte az akkori eseményekben egyaránt szerepet játszott a román nomenklatúrán belül a változás iránti igény, amellyel szemben Nicolae Ceausescu a végsőkig ellenállt. A külső tényezők mellett azonban az volt a legdöntőbb, hogy a román társadalom akkor már tűrőképességének határához érkezett - mondta Andreescu.

Pozsgay Imre volt államminiszter a kelet-közép-európai népek újjászületéséről beszélt, vagyis szerinte akkor nem a nagyhatalmak közötti viszonyrendszer változása, hanem a "nemzeti öntudatosodás" játszotta a legfőbb szerepet. Markus Meckel - aki az NDK fennállása idején evangélikus lelkész és ellenzéki személyiség, a fordulat hónapjaiban pedig az NDK utolsó külügyminisztere volt - úgy vélte: két évtizeddel ezelőtt nem a Nyugat győzött Keleten, hanem a szabadság és a demokrácia szelleme. Szerinte a rendszerváltozáson átesett országok nem ajándékba kapták az európai uniós tagságot, hanem kiharcolták azt maguknak.

Szőcs Géza költő, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt főtitkára és alelnöke személyes történetén keresztül beszélt a forradalom napjairól, Bakk Miklós egyetemi docens pedig az erdélyi magyarság húsz évvel ezelőtti egységéről és mai politikai szerkezeti megújulásának fontosságáról beszélt.

Németh Zsolt hozzászólásában emlékeztetett: 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben a magyarok és románok együtt indultak, utána pedig szembekerültek egymással. "Most eljött az a pillanat, amikor fel kellene ismernünk, hogy Európához csak az együttműködésen keresztül vezet az út" - mondta a politikus. A jövendőbeli magyar kormány elkötelezett célkitűzése, hogy Romániával és Lengyelországgal - e két kitüntetett partnerünkkel - elmélyült térségi együttműködést alakítson ki - fűzte hozzá.

Németh Zsolt szerint ugyanakkor Európának azt kell megértenie, hogy a magyar térségpolitikát és a magyar nemzetpolitikát megfelelően összhangba kell hozni egymással. "Ennek megteremtése fontos feladat lesz a következő kormányzati ciklusban" - tette hozzá.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, aki az 1989-es prágai tiltakozás egyik főszereplője volt, kifejtette: a rendszerváltozás valóban megtörtént a térségben két évtizeddel ezelőtt. E rendszerváltás minden problémája azonban a posztkommunizmus jelenségéből fakad - mondta a politikus, aki szerint eljött az ideje, hogy ezt a korszakot véglegesen lezárják.

MTI, 2009. december 15.

Megidézett temesvári forradalom

Rendszerváltó politikusok, egykori állam- és kormányfők vettek részt a romániai forradalom 20. évfordulója tiszteletére rendezett temesvári emlékhét keretében tartott tegnapi ünnepi fórumon. A konferencián felszólalt többek között Lech Walesa volt lengyel és Emil Constantinescu korábbi román államfő, Orbán Viktor egykori miniszterelnök, Tőkés László pedig politikai szándéknyilatkozatot tett közzé a kommunizmus bűneit kivizsgáló nemzetközi büntetőjogi rendszer kialakítása tárgyában.

“A téma olyan hatalmas, hogy legalább négy órára volna szükségem ahhoz, hogy mindent elmondjak” – kezdte beszédét Lech Walesa a Temesvári Egyetem Aula Magnájában rendezett, a romániai rendszerváltás huszadik évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi fórumon.

Lengyelország volt államfője úgy vélte, a kommunizmus nem húsz évvel ezelőtt bukott meg, hiszen minden ország maga harcolta ki saját szabadságát, ki hamarabb, ki később. Elmondta, 1989-ig mindenki többféleképpen harcolt: a magyarok 1956-ban, Csehszlovákia ’68-ban. Mindez azonban meghiúsult. “Amikor egy lengyelt választottak pápává, ő először imában szervezte egybe Lengyelországot, ezzel a lengyelek megmutatták a kommunistáknak, milyen sokan vannak. Ez volt az első győzelem a diktatúra fölött” – hangoztatta Walesa, aki szerint a fejlődést fékező rendszert megbuktató generációnak hinnie kell az előtte álló lehetőségekben.

Emil Constantinescu szerint nagy szükség volt a mostani megemlékezés-sorozatra ahhoz, hogy helyreállítsák Temesvár és a forradalom becsületét. Kiemelte, Temesvár romániai és európai szimbólum, Románia és a világ történelmében az egyik legnagyobb hőstett a bánsági városé, mindezt azonban a politikus szerint a mai napig nem tudjuk megbecsülni. “A többi európai forradalom nem volt véres, Romániában azonban vér is folyt. Miért? Főképp azért, mert itt az értelmiségnek nem volt lehetősége az önszervezésre, nem találhatott ki tervet a megújhodásra.

A kommunizmus nem halt meg: még mindig fellelhető sokak mentalitásában, és tetten érhető a forradalomról terjesztett hazugságokban” – jelentette ki Emil Constantinescu. Az országot 1996 és 2000 között irányító politikus ugyanakkor úgy fogalmazott: húsz év után “bolondnak kell lenni ahhoz”, hogy valaki azt mondja: semmi nem változott Romániában, a demokratikus intézmények létrejöttek és működnek, de sajnos még mindig dolgoznak bennük volt kommunista tisztségviselők – ami szerinte morális bűncselekmény.

“Mint a régi házastársakat, úgy köti össze Romániát és Magyarországot a rendszerváltás és a történelmi ellentétek” – mondta a fórumon Orbán Viktor Fidesz-elnök, aki szerint Kelet-Európában a kontinens többi részénél jobban tudják, milyen kommunista diktatúrában élni. A volt kormányfő aláhúzta: mivel a második világháború után minden áron meg akarták teremteni Európa békéjét, s a nyugat kompromisszumot kötött a kommunista blokkal, a béke ára Közép-Európa népeinek szabadsága és függetlensége volt.

“A történelem tanulságos, és nincs értelmük az összeesküvés-elméleteknek. Kemény figyelmeztetést kaptunk a kommunizmustól: sorsközösségben élünk itt, Közép-Európában, és csak együtt lehetünk erősek. Azt is megtudtuk, hogy szabadság nélkül akkor is elsorvadunk, ha nincs körülöttünk csatazaj. Húsz év után megláttuk: a dolog nem olyan egyszerű, mint ahogy azt forradalmi lelkesedésünkben képzeltük, nem érkeztünk meg egyenesen a demokrácia világába. A diktatúra bukása csak egy átmeneti korszak kezdete: együtt él benne a régi és az új, de küzdenek is egymással” – hangoztatta Orbán Viktor, hozzátéve: a mostani válságos időkben is lehetőség nyílik Közép-Európa számára, hogy új szerepet vállalhasson a közös történelem elősegítette összefogással, és az országok népei valóban élhessenek szabadságukkal.

“Azt pedig, hogy ezt hogyan kell tenni, már megtanulhattuk az elmúlt két évtizedben: a gyakorlatba ültetés lengyelek, magyarok és románok közös felelőssége” – zárta beszédét Orbán Viktor. Tőkés László – aki tegnap este Temesváron vette át a legmagasabb román állami kitüntetést – a fórumon politikai szándéknyilatkozatot tett közzé, amely azt kéri az EU-tól: indítsa be a megfelelő eljárásokat az ENSZ-nél egy olyan nemzetközi büntetőjogi rendszer kialakításának érdekében, mely lehetővé tenné a kommunizmus ideje alatt elkövetett bűnök, emberiségellenes cselekmények törvényes kivizsgálását és elítélését a nemzetközi jog normáinak megfelelően.

Népek összefogása
“Volt-e Temesváron, lehet-e egyáltalán a fővároson kívül forradalom, ellopták-e a temesváriak az 1989-es romániai forradalmat? Ezek a legnagyobb megválaszolatlan kérdések immár húsz éve Romániában” – jelentette ki Bodó Barna, a Sapientia–EMTE docense az ünnepi fórumot megelőző, Temesvár 1989 – húsz éves a rendszerváltozás című nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen.

A számos román és magyar rendszerváltó részvételével megtartott konferencián Tőkés László európai parlamenti képviselő, Temesvár hőse köszönetet mondott mindazoknak, akik külföldről szövetségesként segítették a diktatúra megdöntését. Külön kiemelte a nemzetközi sajtó – a Magyar Televízió Panoráma című műsora, a falurombolásról filmet forgató kanadai tévések, a Vasárnapi Újság rádióműsor – és az amerikai nagykövetség szerepét, amelynek munkatársait napra pontosan húsz évvel ezelőtt vitték el a Szekuritáte ügynökei Tőkés temesvári parókiája elől, amikor ott elkezdtek gyülekezni a lelkipásztorukat védő hívek. Tőkés úgy vélekedett, a Bánság fővárosában tapasztalható etnikumközi összefogás több volt, mint tolerancia: a szeretet mutatkozott meg a népek között.

Ugyanezt a gondolatot vitte tovább Gabriel Andreescu egyetemi tanár is, kiemelve: egyetlen dolog késztethet közös cselekvésre két, egymással szemben sok sérelmet viselő népet, mint a román és a magyar, mégpedig a szabadság vágya. A politológus szerint nem véletlen, hogy a romániai kommunistaellenes forradalmat egy magyar indította el, hiszen Nicolae Ceauşescu nacionalista, magyarellenes politikája elsősorban ezen a kisebbségen csattant, amelyre a diktátornak ellenségképként volt szüksége hatalma megerősítéséhez.

“Temesváron nem a Szekuritáte vagy a magyarországi kémek küldték az embereket az utcára: maguktól mentek, mert vágyuk hajtotta őket” – összegzett Andreescu. Németh Zsolt arról beszélt, Európához csak a térségünkön belüli együttműködésen keresztül vezet az út, de a magyar térségpolitikát kellően összhangba kell hozni a magyar nemzetpolitikával. Az Országgyűlés külügyi bizottságnak fideszes elnöke emlékeztetett: 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben a magyarok és románok együtt indultak, utána pedig szembekerültek egymással. “Most eljött az a pillanat, amikor fel kellene ismernünk, hogy Európához csak az együttműködésen keresztül vezet az út” – hangoztatta a politikus.

Pozsgay Imre volt államminiszter úgy fogalmazott: miközben Magyarország “leadminisztrálta” a rendszerváltást, Romániának meg kellett küzdenie érte, és ez a legtisztább formában Temesváron testesült meg. “Akkor még az igazi román patrióták sem a kirekesztést, hanem az összefogást szorgalmazták” – fejtette ki Pozsgay. Markus Meckel, az NDK utolsó külügyminisztere lelkipásztori minőségében az egyház kommunizmusbeli helyzetét, illetve a diktatúra lerombolása utáni építkezés, demokráciaépítés fontosságát emelte ki.

Bakk Miklós egyetemi docens az erdélyi magyarság mai helyzetéről mondott véleményt, majd Traian Orban, a Forradalom Emlékezete Egyesület vezetője húzta ismét alá az etnikumok 1989-ben tapasztalt összefogását. “Ami akkor történt, az csoda volt, és mi ennek a csodának lehettünk a részesei” – jelentette ki a forradalmár, aki szerint a volt szekusügynökök kilétének felfedésére európai szintű törvényre van szükség, ők ugyanis nemcsak Romániában, hanem valamennyi volt kommunista országban még mindig a politikai színtér részesei.

Rendszerváltó újságírók
A forradalmi emlékhét keretében hétfőn este magyarországi, romániai és nyugati újságírók részvételével tartottak rendkívüli sajtóklubot Temesváron. A meghívott sajtósok mindegyike valamilyen módon részt vett az 1989. decemberi eseményekben, s írásaival, híradásaival akarva-akaratlanul alakította a történelmet. A beszélgetés házigazdája Füzes Oszkár volt, aki nem bukaresti magyar nagykövetként, hanem volt újságíróként vezette a beszélgetést. “Ritka, amikor az újságíró befolyásolhatja a történelmet, s nem csak annak első vázlatát írhatja meg, mint általában” – fogalmazott a diplomata. Michele Claire kanadai újságíró és kollégája elmesélte, hogyan készítettek interjút Tőkés László akkori temesvári lelkésszel.

A quebeci szerkesztőségben azonban nem tartották különösebben fontosnak a beszélgetést, amelyet végül a Magyar Televízió Panoráma című műsora tette adásba, s ezzel végleg nemzetközi porondra emelte Tőkés alakját és a temesvári eseményeket. Chrudinák Alajos, a Panoráma szerkesztője felidézte: sokan és sokszor támadták amiatt, hogy a műsorban mindig nyíltan foglalkozott Erdéllyel, noha ilyesmiről a kommunizmus idején még Magyarországon sem volt ildomos beszélni. Gazda Árpád – aki akkor még nem dolgozott újságíróként – Tőkéssel együtt került a Szekuritáte börtönébe 1989. december 17-ére virradóra, ahol négy napon keresztül tartották fogva.

Lapunk munkatársa elmesélte: csalódott, amikor 21-én kiengedték, mert azt remélte, addigra megdől a rendszer, ám mint kiderült, szabadon engedésük csak egy jelentéktelen engedmény volt, a rezsim még néhány napig húzta. Salamon Rudolf véletlenül vált újságíróvá egy interjú erejéig. Miután korábban Székelyudvarhelyről Ausztriába szökött, egy osztrák ismerőse – akit azelőtt kiutasítottak Romániából – megkérte: rögzítsen egy beszélgetést Tőkéssel. Egy kis SVHS-kamerát és egy mikrofont kapott, azzal indult a parókiára. Miután lezajlott a beszélgetés, a kazettát széttörte, s a szalagot belevarrta a kabátja ujjába.

Ám ez sem volt elég a Szekuritáténak: nem sokkal azután, hogy kilépett a házból, letartóztatták, levetkőztették, megverték, s végül az anyagot is megtalálták nála. Nem sokkal később az interjú mégis adásba került a Panorámában. Boros Zoltán (Román Televízió), Szőczy Árpád (Kanada), Sugár András (Panoráma) és a többi rendszerváltó újságíró csaknem három órán keresztül idézte fel személyes élményeit azokról a napokról. Szőczy nemrég újabb filmben idézte fel az ország sorsát alakító történéseket – a Drakula árnyékában című dokumentumfilmet tegnap délután vetítették le a Temesvári Egyetem Aula Magnájában.

Nagy Orsolya, Krónika, 2009. december 16.

Közép-Európa új szerepet vállalhat

2009. december 15.

A beszéd a "Húsz évvel a kommunizmus bukása után" című konferencián hangzott el 2009. december 15-én, Temesváron (Timişoara).

Kedves Temesváriak! Excellenciás Elnök Urak!

Köszönöm, hogy abban a tisztességben van részem, hogy a mai napon egy asztal mögött ülhetek Önökkel. Sok minden köt össze minket, közép-európaiakat. Nemcsak a közös szép napok, de – mint a régi házasokat – az országaink közti ellentétek és viszályok is. Történelmünk sikeres és vészterhes időszakai igen gyakran egybeestek. Történelmi léptékkel mérve azonban az utóbbi legmeghatározóbb közös élményünk és tapasztalatunk, hogy mi Európa minden más részénél jobban tudjuk, mit jelent a kommunizmus a gyakorlatban, mi mindenki másnál jobban tudjuk, milyen is kommunista diktatúrában élni. Sőt, ezt csak mi tudjuk az európai nemzetek közül. Azért alakult ez így, kedves Temesváriak, mert a második világháború után Európa úgy döntött, hogy kerül, amibe kerül, mindenáron megteremti a földrész régóta óhajtott békéjét. Akkor, abban a történelmi helyzetben a Nyugat kompromisszumot kötött a kommunizmussal. Így sikerült megteremtenie a békét Európában, ennek a békének pedig komoly ára volt: Közép-Európa országainak, népeinek szabadsága és függetlensége.

A dolog úgy áll, hogy fasizmus bűnei miatt a kommunista büntetést mi kaptuk a nyakunkba, pedig köztünk legyen mondva, sem egyik, sem másik nem közép-európai találmány. Én azonban most nem a történelem szeszélyeiről és a mi szempontunkból igazságtalannak tűnő fordulatairól szeretnék beszélni ennek kapcsán, hanem arról, hogy mi jelentősége a jövő szempontjából annak a negyven évnek, amit Közép-Európa népei együtt töltöttek el a kommunista diktatúra börtönében. Bevallom, kedves Temesváriak, hogy engem kiráz a hideg mind a különféle összeesküvés-elméletektől, mind a patetikus balsors-magyarázatoktól. Én azt gondolom, hogy a történelem valójában tanító, és minden országnak és népnek elemi érdeke, hogy keresse azokat a tanulságokat, amelyek vele történtek. Ennek alapján úgy gondolom, két nagyon fontos dolgot tanulhattunk meg a diktatúra negyven éve alatt. Egyrészt kemény figyelmeztetést kaptunk arról, amiről korábban hajlamosak voltunk megfeledkezni. Nevezetesen, hogy közép-európai nemzetnek lenni egyfajta sorsközösséget jelent. Együtt és csak együtt lehetünk szabadok, együtt és csak együtt lehetünk függetlenek, együtt és csak együtt lehetünk erősek. Együtt lehetünk sikeresek, vagy sikertelenek. A kommunizmusban töltött negyven év valamelyest ráébresztette a közép-európai népeket erre a sorsközösségre.

A másik, ugyanilyen fontos tanulság az volt, hogy szabadság nélkül akkor is elsorvadunk, ha nincs körülöttünk csatazaj, nem dörögnek ágyúk, és nem zúgnak bombázógépek a fejünk fölött. Mi, közép-európaiak az elmúlt negyven évben ismét megtanultuk értékelni a szabadság és a függetlenség iránti ősi vágyunkat, amely – ha jól belegondolunk – a történelem során valójában minden sikerünk mögött fölfedezhető. A szabadság és a függetlenség utáni vágy és a sorsközösség tudata adta az erőt húsz esztendővel ezelőtt ahhoz, hogy az itt élők népek sorban, egymás után, egymásért aggódva, egymást figyelve és segítve felszabaduljanak a kommunista diktatúra béklyói alól. Ez az erő változtatta meg Közép-Európát, és teremtette meg Európa újraegyesítésének lehetőségét is. Ez az erő vívta ki a szabadságot és a függetlenséget, ez alkotta meg a demokrácia és a piacgazdaság kereteit is.

Tisztelt Temesváriak!

Eltelt húsz év – feleannyi idő, mint amennyi a diktatúra korszaka volt –, és ma már, érettebb fejjel, húsz év tapasztalatával a hátunk mögött azt látjuk, hogy a dolog korántsem olyan egyszerű, mint ahogy akkor, húsz évvel ezelőtt, lelkesedéssel és forradalmi hevülettel képzeltük. Azt hittük, hogy a diktatúrából való szabadulással rögtön, mintegy automatikusan a kapitalizmus és a demokrácia szabad világába érkezünk meg. Ez azonban illúziónak bizonyult. Ma már nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy ami húsz éve történt, a diktatúra lebontása és a szabadság kivívása valójában egy átmeneti korszak kezdetét jelentette. Egy átmeneti korszakét, amelynek leglényegesebb tulajdonsága, hogy együtt él benne a régi és az új. És nemcsak együtt élnek, hanem küzdenek egymással, mégpedig úgy, hogy ebben a küzdelemben a régi világ jelentős, bár sokszor szabad szemmel nem látható előnyökkel rendelkezik. Ez a küzdelem, a régi világ visszahúzó törekvései okozzák azt az érzést, hogy kivívtuk ugyan a szabadságot, mégis – másképp, mint előtte – de meg van kötve kezünk. Energiáink nagy része értelmetlen konfliktusokra, feszültségekre és meddő vitákra megy el.

Kedves Barátaim!

Szerepet játszott mindebben a Nyugat nagy tévedése is. A nyugati országok ugyanis a szocialista tömb fölbomlásakor nem a kommunista struktúrák életben maradását tekintették magukra nézve fő veszélynek, hanem a két világháború közti időszak ordas eszméinek feléledését, amelyeket történelmi alapon a közép-európai jobboldalhoz kötöttek. Azt kihagyták a számításból, hogy a második világháború után ezek a jelenségek teljesen elhaltak Közép-Európában. Sokkal inkább elhaltak, mint Nyugat-Európában. Ma már egyre inkább úgy tűnik, a Nyugat is kezdi belátni, hogy az igazi veszélyt Európa számára, Európa stabilitására a kommunista struktúrák továbbélése és hatalmi restaurációs kísérletei jelentik. Számomra egyértelmű, hogy az elmúlt két évtized éppen ezek miatt lett átmeneti korszak, amelyben újra és újra azzal szembesülünk, hogy nem sikerül igazán élnünk a húsz évvel ezelőtt kivívott szabadsággal.

Adódik a kérdés: akkor hiábavaló volt az elmúlt húsz év? Nos, én – dacára minden nehézségnek, csalódásnak és kudarcnak – biztos vagyok abban, hogy a mögöttünk hagyott két évtized nagyon fontos és tartalmas volt mindannyiunk számára, egész Közép-Európa számára, mégpedig az eredményein túl leginkább azért, mert sokat tanulhattunk és tanultunk is ebből az átmeneti korszakból. Magam is nagyon sokat tanultam, aki az elmúlt húsz évet a politika világában éltem végig – ezt a küzdelmes, bonyolult korszakot: voltam kormányon, voltam ellenzékben, buktam is, arattam is sikereket. Tudom, mi a győzelem, és tudom, mi a vereség. Mindezekből a vereségekből és győzelmekből az egyik legfőbb tanulság számomra az, hogy miképpen egy jó harcosnak, úgy az egyénnek és a közösségnek, beleértve ebbe egy országot és egy nemzetet is, mindig a céljaira kell összpontosítani, és sohasem a körülményekre. Az elmúlt húsz év azt mutatta meg Közép-Európában, hogy jó körülmények nincsenek. Jó körülmények nincsenek, csak jó célok és jó küzdők.

Ezért én biztos vagyok benne, hogy azt a válságot is, amelyet most él át a világ, érdemes más szemüvegen keresztül néznünk. Nem a válság okozta rossz körülményeken kell rágódnunk, inkább a mélyebben zajló folyamatokra érdemes odafigyelnie Közép-Európának. Ha így teszünk, akkor észrevehetjük, hogy a válság csak egy felszíni jelenség, valójában a mélyben zajlik egy globális, az egész földtekét érintő változás. Átalakul a világunk, hamarosan, sokkal hamarabb, mint ahogy Önök gondolnák, radikálisan meg fog változni a világgazdaság, világpolitikának új erővonalai jönnek létre, sokkal gyorsabban, mint bárki gondolná, új szereplők lépnek majd a színre, mások – sokkal gyorsabban, mint bárki gondolná – vonulnak majd háttérbe, új érdekrendszerek és új szövetségek jönnek létre. Mert az egész világban minden mozgásban van.

Én ebben a nagy mozgásban mindenekelőtt lehetőséget látok, és ez engem optimizmussal tölt el. Úgy vélem, hogy a válságos idők egyben azt is jelentik, hogy egy lehetőség előtt állunk. Ebben az átalakulásban, amelyben napjainkat éljük, az egész térség, egész Közép-Európa fölértékelődhet, Közép-Európa új szerepet vállalhat, éspedig azon az alapon közösen, hogy közös volt a múltunk, közös a jelenünk és közös lehet a jövőnk is. Nekem meggyőződésem, hogy elemi érdekünk egy új és erős közép-európai együttműködés, amelyet együtt kell megvalósítanunk. Vagyis az átalakuló világban Közép-Európa számára a legnagyobb kihívás és lehetőség egyben az, hogy közösen, Romániában, Lengyelországban és Magyarországon lezárjuk az átmenet korszakát, és megnyissuk az igazi szabadság korszakát a közép-európai országok számára. Azt a korszakot, amelyben végre úgy érezzük, hogy valóban élni tudunk a megszerzett szabadságunkkal.

Az igazi szabadság számomra, kedves Temesváriak, nem valami elvont ideát jelent, hanem nagyon is konkrét, gyakorlatias, mondhatnám húsbavágó közös célokat. Olyan közös célokat, mint Közép-Európa függetlenségének megerősítése, aminek alapja az energiafüggetlenség és az észak–déli közlekedési folyosók és hálózatok kiépítése. Aztán jelenti az erős nemzetgazdaságok létrejöttét és ezek mainál szorosabb együttműködését, egy erős, önálló közép-európai piac és finanszírozási rendszer kialakítását is. Jelenti a mezőgazdasági és a természeti lehetőségeink közös, közép-európai programokkal történő kiaknázását. Vagyis egy olyan együttműködést, amely minden ország számára erősödést hoz.

Kedves Temesváriak!

Ebben csak magunkra számíthatunk. Se a Kelet, se a Közel-Nyugat, se a Távol-Nyugat nem fogja ezt helyettünk megtenni. Én abban bízom, hogy ahogyan a diktatúra negyven éve megtanított minket, közép-európaiakat és minket, magyarokat is harcolni a szabadságért, úgy az elmúlt húsz év talán megtanított arra, hogy élni is tudjunk a megszerzett szabadsággal. Én hiszek abban, hogy a következő húsz év gyökeresen más lehet, mint ami eddig volt. Hiszek abban, hogy beérik az a rengeteg munka, erőfeszítés és áldozatvállalás, amit eddig közösen fektettünk a jövőbe – nem utolsósorban az asztal mögött ülő kiváló államférfiaknak köszönhetően. Meggyőződésem, hogy ez a lengyelek, a magyarok és a románok közös felelőssége is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

orbanviktor.hu