2011. március 15. kedd
Send this article Print this article

Magyarnak lenni

Tőkés László beszéde 2011. március 15-én



 
   Március idusának szabadság és igazság által megszentelődött nemzeti ünnepén a dicső múlt felidézésével, valamint a jövőbe vetett reménységgel hirdetem a Próféta szavát: „Akkor felhasad, mint a hajnal, a te világosságod, meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár…” (És. 58,8). – Székelyföld, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az erdélyi magyarság eme központi ünnepségén a történelmünkben valósággá vált ige hitbéli üzenetével köszöntöm az ünneplő sokaságot, valamint „a Nemzet Televíziója” jóvoltából örömünkben osztozó nézőközönséget, nem utolsósorban pedig az újraegyesülő Nemzet követségében közöttünk járó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, aki ezekben a napokban a Magyar Országgyűlés végzése alapján nyújtotta át a visszahonosítottak első csoportjainak a magyar állampolgárságot.
   163 esztendővel ezelőtt, a Márciusi Ifjak forradalmi kiáltványának 12. pontja Uniót hirdetett Erdéllyel. Ezt követően „a két testvérhaza” egyesülését előbb a pozsonyi Országgyűlés, majd 1848. május 30-án az erdélyi Diéta is egyhangúlag kimondta.
   Négy évvel ezelőtt – az európai parlamenti választások alkalmával – Erdélyország európai csatlakozása viszonylatában tűztük zászlónkra újból az „Uniót, Erdéllyel”. Ennek nyomán, íme, a 12. pont ritka gyorsasággal a beteljesülés útjára lépett: igazi XXI. századi megoldásként, a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának megfelelően, a nemzet közakaratából megvalósulóban a magyar unió – az Európai Unióban.
 
   Honfitársaim és Polgártársaim!
 
   A Magyarországon tavaly bekövetkezett „nemzeti fordulatot” – annak természetes folytatásaképpen – idén nemzetpolitikai változások követik az egész Kárpát-medencében.
   Amiképpen a 90. évforduló alkalmával célul tűztük ki magunk elé: „Trianon gyógyítása” elkezdődött a szétszakított és több nemzedékre megnyomorított magyarság életében. Közelebbről nézve: a 2004. december 5-i, rossz emlékű magyarhoni népszavazás jóvátételének lehetünk részesei a magyar állampolgárság kiterjesztése révén, ebben a korszakos időben, ezen a páratlan márciusi ünnepen.
   1940 szeptemberéről, Biharország „visszatéréséről” ekképpen vall a krónikás: „Önfeledt örömujjongás zúgott az ég felé minden ajakról… Elnyomott lelkek mámoros lelkesedése szárnyalt a magasba…” – „Megfogyva bár, de törve nem”, most is valami hasonló érzés tölti el a lelkünket, amikor a nemzet újból egymásra és magára talál. Legutóbb talán 1989 szabadító Karácsonyán éltünk át hasonló örömöket…
   Székelyföld szívében, a Mikó-vár tövében, a Csíkszéki Mátyás Huszárezred – eszmei – védelmében: jó most magyarnak lennünk! A székelyföldi – és a romániai – jégkorongsport fellegvárában, a határainkat meghaladó MOL-Liga Kárpát-medencei mezőnyében: jó most székelynek lenni! Székesfehérvár és Csíkszereda testvérvárosi közösségében a mai napon az egymásra találás felszabadító örömét éljük át: „Egy a múltunk – a jövőnk is egy legyen!” – Gábor Áron Bukarestből végképp hazatalált „rézágyúja” jelképes ünnepi tiszteletadásával ugyanezt az érzést erősíti bennünk: „Magyarnak, székelynek lenni jó!”
 
 
   Testvéreim!
 
   Miért van az, hogy mérhetetlen nyomorában egy afrikai néger fejében meg sem fordul annak a gondolata, hogy önmagának lennie nem volna jó?! Ghánában, Zimbabwéban járva, saját szemmel láttam: jól érzik magukat a bőrükben, vállalják önazonosságukat.
   Vagy netán cigánynak lenni jobb volna, mint magyarnak?! – És ők sem tagadják meg magukat…
   De akár a nyugat-európai muszlimokat is példaként hozhatom fel, akik – egészében véve – sokkal inkább azonosulnak önmagukkal, mint elkorcsosuló nyugati keresztény hittestvéreink.
Petőfi, Kossuth és Széchenyi népének viszont lépten-nyomon mi okból támad kétsége magyarsága iránt? Bem apó hős katonái miért „dezertálnak” sorsuk elől? Erdélyi magyarságunk miért hagyja oda reményvesztetten a hazát jelentő „piski hídfőállásait”?!
   „Magyarnak lenni jó!” – hirdetjük a népszámlálások közeledtén, hogy nehogy „híjával találtassunk”.
   „Talpra magyar, hí a haza!” – mondjuk Petőfivel. „Légy hű önmagadhoz!” „Vállad önmagad!” „Vállald a sorsodat!”
   Igaz, emberileg nézve, őszintén szólva: nem mindig volt jó és előnyös magyarnak lenni. Idegen uraink tettek róla, hogy magyarnak lenni ne legyen „kifizetődő”, hogy tehernek, „fátumnak” érezzük nemzeti mivoltunkat. „Engem anyám megátkozott, / Mikor a világra hozott / – énekeljük keservesen –; Azt az átkot mondta reám, / Ország, világ legyen hazám”.
   Az Isten-nélküli kommunisták, a vérünkből való árulóink is tettek róla, hogy szégyelljük, sőt egyenesen szabadulni próbáljunk magyarságunktól. A nagy orosz tudós, Ivan Pavlov írta annak idején Sztálinnak a következőket: „Látván, hogy Ön mit művel az orosz értelmiséggel – lezülleszti, megsemmisíti, lealjasítja őket –, szégyellem magam azért, hogy orosz vagyok!” (sic!)
   Igen, nekünk, magyaroknak is szégyellnünk kellett saját urainkat és árulóinkat… Nem volt jó magyarnak lennünk a Károlyiak, a Kun Bélák, a Szálasiak, a Rákosi Mátyások, a Kádárok, a Gyurcsányok, valamint saját erdélyi nemzetrontóink gyászkorszakaiban…
   De most, Március 15-én, és most, a nemzeti rendszerváltozás és együttműködés ígéretes időszakában éppen azért próbálunk erőt meríteni történelmünk világló példáiból és szabadságharcaiból, hogy végre „Lemossuk a gyalázatot”, és végre újból jó lehessen és tiszta öntudattal vállalható legyen magyarnak lenni.
   1848-ban jó volt magyarnak lenni.
   1956-ban jó volt magyarnak lenni.
   1989-ben újból jól éreztük magunkat – magyarként.
  Kilenc évtizeddel ezelőtt is azért szólalt meg Kós Károly „Kiáltó Szava” a trianoni „pusztaságban”, hogy ne csüggedjünk, ne adjuk fel magunkat – a „román” Erdélyben is jó szívvel vállaljuk magyarságunkat, és „dolgozzunk, hogyha élni akarunk”!
Mostani ünnepünkön, Székelyföld, Partium és egész Erdély magyarságának nemzeti önrendelkezése távlatában ezért idézem újból a Kiáltó Szó messzehangzó üzenetét: „Kiáltom a jelszót: építenünk kell. Szervezkedjünk hát a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája!”
 
   Csíkszereda, 2011. március 15.
                                                                      
Tőkés László

* Kép: Tőkés László átveszi honosítási okiratát Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzultól, mellettük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes
 


hírek

2025. június 6. péntek
Az Országházban ülésezett a KMKF

2025. június 6. péntek
Emlékest a Magyarságkutató Intézetben

2025. május 30. péntek
Emlékkonferencia és gyülekezeti ünnep Szapáryfalván

2025. május 30. péntek
Alapítványi kuratóriumi ülés

2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert

2025. május 20. kedd
Egy akadémiai rendezvényről

2025. május 20. kedd
In memoriam Duray Miklós

2025. május 19. hétfő
Rendhagyó történelemóra Budapesten

2025. május 19. hétfő
Díjátadás a PIM-ben

2025. május 13. kedd
Kettős könyvbemutató Nagyváradon

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010