2025. október 2. csütörtök
Állásfoglalás a nemzetromboló pedofil „vérvád” ügyében
Bizton mondható, hogy egész erdélyi magyarságunk mély megdöbbenéssel fogadta a múlt héten kirobbantott pedofil „vérvád” alantas híresztelését.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez fűződő viszonya nem felhőtlen. Mindazáltal annak elnökeként elfogulatlanul és egyértelműen elítélem és elutasítom a személyét ért nemtelen rágalmakat. Teszem ezt a közvetett érintettség okán is, hiszen a Miniszterelnök-helyettes úr a kormány nemzetpolitikájának irányítója, melynek alapja a határokon átívelő nemzetegyesítés. Személyének alaptalan megvádolása annak, a külhoni magyarokat kedvezményező, minden eddigit meghaladó felelős nemzetpolitikának a kompromittálását is célozza, mely az Orbán Viktor vezette kormány egyik erőssége.
A mondvacsinált vádaskodásokon alapuló botrány kitervelői olyan fajta forgatókönyv szerint járnak el, mely bennünket, erdélyi magyarokat a ’90-es évek elején kiagyalt hungarofób rémtörténetekre emlékeztet.
Joggal várjuk el, hogy a magyarországi felelős politikai közszereplők és a nemzeti közvélemény nemet parancsoljanak a nemzetünket bomlasztó akcióknak és provokációknak.
Nagyvárad, 2025. szeptember 30.
Tőkés László
az EMNT elnöke
hírek
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán
2025. október 25. szombat
Olthatatlan szabadságvágy
2025. október 17. péntek
MÁÉRT: A magyarság ereje a történelemből és az összetartozásból fakad
2025. október 13. hétfő
Átadták az idei Szent István-díjat Esztergomban
2025. október 9. csütörtök
Tőkés László 2025. október 6-i beszéde
2025. október 7. kedd
Október 6.: Krisztusi áldozatvállalás
2025. október 2. csütörtök
Állásfoglalás a nemzetromboló pedofil „vérvád” ügyében 












