Makovecz-emléktáblát avattak Temesváron

Emléktábla-avatással emlékeztek Makovecz Imrére vasárnap Temesváron, az építész által tervezett, 90 százalékban elkészült Új Ezredév Református Központban. A Kossuth- és Ybl-díjas építőművész, a magyar organikus építészet megteremtője 1935. november 20-én született Budapesten, ugyanott hunyt el 2011. szeptember 27-én. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke volt.

A táblaavatást a vasárnap délelőtti istentisztelet keretében tartották, az igehirdető maga Tőkés László, „Temesvár hőse” volt. Az egykori temesvári lelkész, aki a diktatúra bukása után 19 éven át állt püspökként a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén, igehirdetésében úgy fogalmazott: az új gyárvárosi templom hitünk és megmaradásunk jelképe, és méltó emlékjel is megálmodója születésének 88. évfordulóján. Makovecz Imrét bölcs építőmesternek nevezte, aki organikus művészetével, szakrális építészetével közel hozta az eget a földhöz, az általa tervezett templomok fő rendeltetése, hogy kapcsolatot teremtsenek Isten és ember között. A temesvári magyarság hiszi és reméli, hogy műve nem volt hiábavaló, bizonyosság legyen ez a templom” – hangsúlyozta a püspök.

Tőkés László emlékeztett Németh Zsolt fideszes politikusnak a templom 2019-es avatásán mondott szavaira, miszerint az istenháza a kommunista rendszer ejtette sebeknek a helyreállítását, gyógyítását is szolgálja, neve sem véletlen. „Ezeréves örökségünkhöz híven, a kereszténység fundamentumához visszatalálva a régi alapokon építünk az új ezrendévnek új bástyát és erős várat” – fogalmazott a volt püspök.

A Temesváron született, Kolozsváron diplomázott, Kézdivásárhelyen élő Vetró András szobrászművész által tervezett domborművet a református templomból, szálláshelyekből és kulturális rendezvényeknek otthont adó különböző terekből álló központ udvarán leplezték le. Itt Müller Csaba kolozsvári építész Makovecz Imre erdélyi tanítványaként adta át a Makovecz-alapítvány és annak elnöke, Makovecz Pál üzenetét.

Gazda István, a centrumépítő gyülekezet lelkésze elmondta: a hatalmas mű, mely önmagában egy csoda, 90 százalékban elkészült. Felidézte, hogy maga Makovecz Imre is bolondoknak nevezte őket, amikor megfelelő anyagi háttér nélkül nekivágtak az építkezésnek. „Akik annak idején lesajnáltak bennünket, megszégyenülve látják be: mégiscsak felépült az Új Ezredév Református Központ” – húzta alá. A tervezőt ábrázoló új dombormű-emléktábla magyarságára, kötelezettségeire emlékezteti a gyülekezetet, hogy Makovecz Imréhez hasonlóan „bölcs életet” kell élni. „Mi pedig emléke előtt meghajolva teszünk ígéretet, hogy a munkát befejezzük” – mondta a lelkész.

A hátralévő munkálatokról Gazda István az MTI-nek elmondta: ezek 2-3 százalékára megvan az anyagi fedezet, a magyar kormánytól kaptak idén 250 millió forint támogatást, amiből befejezik a konferenciaépületet, melyet jövő nyáron birtokba is vesznek. Ezután következne még a tornyoknak a készre munkálása, a szárnyak és a harang elhelyezése, a konferenciaterem alagsorában helyet kapó magyar vendéglő, konyha kialakítása, az udvar, kapuk készre munkálása, rendezése, és egy trafóházat is felépítenek az áramellátás biztosítására. Ezekhez a munkálatokhoz még keresik a forrásokat, ha sikerülne megtalálni, 2025-ben elkészülne a Béga-parti komplexum, amelynek létrehozását Tőkés László kezdeményezte egykoron.

A vasárnapi emléktáblaavatón Makovecz Imre családjának üzenetét is felolvasták, majd a klubteremben Vetró András Forma és alak című kiállítását nyitották meg, amelyet Miklósik Ilona művészettörténész méltatott. 

IGEHIRDETÉS

Makovecz Imre emléktáblájának felavatása alkalmából

2023. november 19-én, a temesvári Új Ezredév Református Gyülekezetben 

Lekció: Mt 7, 24–29                        Alapige: 1 Kor 3, 10–16

„Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem, de más épít reá. Ki-ki azonban meglássa mimódon épít reá. 

Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus.

Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít reá erre a fundamentumra,

Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg. 

Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. 

Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.

Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?”

 Kedves Testvéreim! Ünneplő Gyülekezet!

Hitünk és megmaradásunk ősi jelképe a templom. A templom, amelyben most is vagyunk. Istennek embere, Mózes zsoltárimádságában, amely erdélyi himnuszunk is volt a tilalmas időkben, így fohászkodik, így szól Istenhez: „Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 90,1). Nagy reformátorunk, Luther Márton közismert reformációi zsoltáréneke pedig „erős várunknak” nevezi az Istent, amint énekeltük is. De nagy erdélyi költőnk, Reményik Sándor is a templomot ajánlja figyelmünkbe, az iskolával együtt: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!” – Isten és a nemzet iránti hűségre bíztatva ezáltal. Nos, negyedszázaddal az alapkő letétele után ilyen várként, hajlékként, templomként tekintünk néhai Makovecz Imre csodálatos művére, az Új Ezredév Református Központra és annak templomára, melyben a mai napon egybegyűltünk, hogy méltó emlékjelet állítsunk megálmodójának, tervező építőmesterének, születésének – egy nap híján – a 88. esztendejében, és hogy áldott emlékét idézzük.

Kevés és félrevezető volna azonban, hogyha csak a mestert és művét méltatnánk ezen a napon. Mint ahogyan Pál apostol sem magáról beszél, hanem az Úrban dicsekszik, amikor „az Istennek néki adott kegyelméről” tesz tanúbizonyságot, aki „mint bölcs építőmestert” elhívta őt apostolául, és elküldte Korinthus városába, hogy fundamentumot vessen, megalapozzon az egyház- és gyülekezetépítésnek. Ezt a kivételes kegyelmet ismerhetjük fel Makovecz Imre egész életében és munkásságában. Született tehetsége, megszerzett tudása, Isten adta látása és karizmatikus építészi és életfilozófiája avatták őt olyan „bölcs építőmesterré”, aki organikus művészetével, szakrális építészetével közel hozta az eget a földhöz és épített olyan istenházakat Siófokon, Csengeren, Pakson, Csíkszeredában, Kolozsváron, Vargyason, Budapest- Szabótelepen és íme Temesváron is, melyek legfőbb rendeltetése az, hogy kapcsolatot teremtsenek Isten és ember között. „Áldott legyen hát az Építő, / A vágófegyver nélkül hódító!” mondjuk erdélyi jeles költőnket, Kiss Jenőt parafrazálva.

Temesvári népünk, a kegyetlen Ceauşescu-diktatúra alól felszabadulva, maga is az új ezredév iránti reménységgel kapaszkodott Isten kegyelmébe, és látott hozzá új és igazi tornyos temploma megépítéséhez azzal a cselekvő hittel, mely a kilátástalan nélkülözés és az embert próbáló ellenállás idején is megsegítette. Hisszük és reméljük, hogy építőmunkánk nem lett és nem lesz hiábavaló. Bizonyság legyen erre ez a templom!

Azt is olvassuk az igében, hogy nem csak fundamentumot vetett az apostol, hanem, hogy: „más épít reá”. 2019-ben, eme hajlék felavatásakor Németh Zsolt államtitkár – régi barátunk és támogatónk – ezekkel a szavakkal értékelte itt, a templom piacán e nagy eseményt: „Ez a Makovecz-mű a kommunista világ utáni helyreállítást is jelenti. Azokat a tájsebeket, melyeket a kommunizmus idején térben ejtettek, be kell gyógyítani” – mondotta volt. Helyreállítás és gyógyítás – az 1989-es rendszerváltozás után ez várt reánk szerte az országban. Ebbe az emberfeletti nagy munkába fogtunk bele. A romokban heverő egyház és társadalom, nemzeti közösségünk újjáépítésébe. Isten igéje szó szerint és átvitt értelemben is érvényes. Nem csupán a szó szoros értelmében vett építkezésről beszélhetünk, amely immár 25 éve tart (a barcelonai Szent Család templom építése már 140 év óta folyik, nem kis idő egyik sem), hanem a templomépítés hasonlatosságára történő gyülekezet- és egyházépítésről is. „Ti Isten temploma vagytok – hallottuk Isten igéjéből – amelyben Istennek Lelke lakozik.” Igen, az élő egyházba „élő kövekként” épülnek bele a hívő emberek, akiket Isten Lelke és az Ő szent igéje von közösségébe. Pál apostol ennek az élő egyházi közösségnek vetette meg az alapját Korinthusban, Kis-Ázsiában és majdan Európában. És ezen a krisztusi fundamentumon épült fel az évszázadok során a keresztyén Európa, és az egész földkerekségre kiterjedő keresztyén világ. Ennek részeképpen pedig a mi keresztyén Magyarországunk.

Viharos évszázadok történelmi viharai zúgtak el felettünk. „És ömlött az eső – olvastuk Máté evangéliumában – és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze, mivel kősziklára építtetett.” Íme, „a bölcs ember” munkája kiállta az idők próbáját, de nem úgy a bolondé, aki a homok fövenyére építette házát, és amikor rátört a vihar, „háza összeomlott, és nagy lett annak romlása”.

Beszédes egyházi központunknak a neve is: Új Ezredév. Itt, ma egy új ezredév elején állunk, de több, mint egy ezredévvel ezelőtt országalapító István királyunk bölcs építőmesterként szilárd alapokra helyezte hazánkat és nemzetünk jövőjét. Jöttek ugyan megszenvedett történelmünk viharai, de mivel kősziklára épített, s országunk hitbeli fundamentuma maga Jézus Krisztus volt, amit épített, nem omlott össze, vagy hogyha mégis kárt szenvedett, a Szenti István-i alapokon mindenkor újjá épült. Az anyaszentegyház megújulásakor lerakott reformációi alapok szintén kiállották az idő próbáját, hiszen elejink jól tudták, hogy „más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett: a Jézus Krisztus”. Ékes példái a maradandó krisztusi alapoknak, hogy az évszázadok során, a háborús dúlások nyomán, falvainkban és városainkban a túlélők első dolga templomaik helyreállítása volt, mely templomok „beszélő kövekként” vallanak történelmünkről, Isten megtartó kegyelméről és hitünkről. Az istentelen ateista kommunista diktatúra uralma alatt is „nagy romlása” lett ama példázatbeli „háznak”, Szent István alapította országunknak és szentegyházunknak. Mi azonban ezredéves örökségünkhöz híven, és keresztyénségünk fundamentumához visszatalálva, a régi alapokon építünk az új ezredévnek új bástyát és „erős várat”. Olyan ez, mint a vargyasi református templom esete, amikor is Makovecz Imre a megtalált középkori alapokon építette fel a gyülekezet új templomát. Meg lehet nézni, hogyan ötvözte egybe a múltat és a jelent.

Testvéreim!

Az építőmunka soha nem áll meg. Isten igéjének második, befejező részében, az építkezés metaforája annak bemutatásával teljesedik ki, hogy az utódoknak, minden kor emberének bele kell állnia az előttük járók pászmájába. Nyomukba lépve folytatniuk kell az alapozással elkezdett munkát: az Istennek tetsző közösség-, gyülekezet-, egyház- és országépítést. „Mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá!” – írja Péter apostol (1 Pt 2,5). Az apostolok, a próféták, a prédikátorok, a tanítók, a presbiterek és a hívő emberek végtelen sorába beállva tovább kell folytatnunk ama „lelki ház” építését. Igével, szóval, munkával, cselekedettel, lelkesedéssel, odaadással, bölcsességgel, hittel, reménnyel, szeretettel, Isten iránti engedelmességgel. Oly módon, hogy legalább olyan ékes és szilárd legyen lelki épületünk, mint amilyen ez és megannyi gyönyörű templom. Pál apostol arra int bennünket, hogy munkánk méltó legyen a krisztusi alapvetéshez. Mindenki, Isten szolgái, felelősséggel tartoznak azért, hogy miképpen építenek az alapokra. „Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra, / Kinek-kinek munkája nyilván lészen” olvassuk. Vagyis fontos a munka milyensége, minősége és ebből fakadó értéke.  

Lehetséges, hogy már evilági fáradozásaink és szolgálatunk idején meglátszik, hogy miképpen sáfárkodtunk vagy nem sáfárkodtunk hűségesen Isten ajándékaival. Isten gyakran megítéli népét és egyházát, mulasztásai, képmutatása és bűnei miatt, amiatt, hogy hagyták veszendőbe menni áldott örökségét. Kommunista múltunk is sok tekintetben kárhoztat bennünket, az egyházakat. De vajon miként sáfárkodunk tálentumainkkal a mostani, nehéz időkben?! Amikor egy új fajta, nyugati istentelenség: a szekularizáció és a globalizmus ostroma előtt vagyunk hajlamosak meghátrálni, templomainkat idegen istenek tiszteletére engedve át. Akárhogyan is volna, akárhogyan is „állana egyházunk szénája” és akármilyen magyarázatot vagy kibúvót is keresnénk a magunk és egyházunk mentségére, eljön „ama nap – mondja az apostol –, a számonkérés napja”, amely tűzben jelenik meg, és megmutatja, hogy kinek-kinek a munkája minémű légyen”. Ez a tűzpróba az igazságos ítélet napja. „Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi – mondja Pál apostol – Ha valakinek a munkája megég – mint a széna vagy pozdorja vagy a nemes ércek, az arany és az ezüst salakja –, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.” Íme, az ítélet igazságos, de kegyelemteljes volta is egyben. A gazda megítéli tévelygéseinket, pártosságunkat, bűneinket. Tűzben ég meg, ami múlandó és hitvány. De Isten kegyelméből és Krisztus áldozatáért, még a tűzből is megmenekül az, aki Hozzá tér. Azért megmarad a hit, a remény és szeretet, és ilyenképpen vár bennünket végső és dicső hajlékunk, „a mennyei Jeruzsálem”. Ámen.

 Nagyimádság

Drága jó Istenünk, mennyei édes Atyánk! Büszkeség és bűnbánat tölti el a lelkünket. Büszkeség, elégtétel, öröm és hálaadás amiatt, hogy Te nékünk szilárd alapokat vettettél, melyre mi is építhettünk, hogy Te bennünket kitüntető módon „templomoddá” avattál, akikben a Te Lelked lakozik. Ugyanakkor bűnbánattal valljuk meg, hogy ez az építmény romos állapotba került, hogy gyakran belső és külső ellenségek dúlták fel hajlékaidat, és megszentelt alapzata romokban hevert. Ránk bíztad az építés munkáját és élő kövekként használtál bennünket arra, hogy a Te hajlékaidat megépítsük. Hogy hajlékaidban otthonra leljünk és a Te és egymás közösségében védelmet, oltalmat találjunk és lakozzunk a testvérek isteni közösségében. Köszönjük Neked ezt a kegyelmet, ezt a hajlékot, a megtartatást, hitünket, ajándékaidat, köszönjük a kitüntető megbízatást, a Hozzád való tartozás kiváltságát.

 Köszönjük, hogy irdatlan idők távolában, a Te igéddel együtt a történelem is a Te kegyelmedre vall. Köszönjük, hogy itt Temesváron is megtartottad a Te népedet, és noha egy hajszálon múlott megmaradásunk, túlélésünk, felemelkedésünk, Te mindig velünk voltál. Kérünk Téged, ments ki mostani nehéz helyzetünkből is, amelyben népünk vergődik.

Egész földrészünkért imádkozunk, mely eltévelyedőben van a Te utaidról, és hajlamos eltékozolni a Te ajándékaidat. Térítsd magadhoz népeinket, országainkat, fölrészünket. Add, hogy épüljön valóban az az Európa, amely a kősziklán megállja a helyét és a jövendő útját megtalálja.

Imádkozunk népünkért, anyaszentegyházunkért, imádkozunk a Te hajlékod valamennyi lakójáért. Add, hogy erőnk összeadódván, és építőmunkánk gyümölcsöt teremvén, teremjen jövőt számunkra, olyan új ezredévet, amely nem csak nevében, hanem a valóságban is hirdeti a Te kegyelmedet és megtartó szeretetedet.

Imádkozunk a gyülekezetért. Hálát adunk e hajlék építőjéért. Köszönjük, hogy megáldottad munkánkat. Kérünk az emlékezésben is taníts előre nézni és a jövőbe látni. Maradj velünk, áldj meg minket szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért kérünk, most és mindörökké. Ámen.  

                                                                         Tőkés László