2010. december 5. vasárnap
Send this article Print this article

Mádl Ferenc köszöntője Székelyudvarhelyre, 2010. december 4-re

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves egybegyűltek!
Sok szeretettel köszöntöm mindnyájukat a karácsonyi várakozás, a korai sötétség napjainak egyikén. Sajnos, személyesen nem lehetek jelen a mai nap rendezvényein, de lélekben Önök közt vagyok.





Ezek a december eleji napok mindig egy kicsit szomorúak. Nem könnyű időszak ez senkinek – ilyenkor a Karácsony reménye ad vigasztalást. Talán nem helyes egy társadalmi megmozduláson a keresztény gondolkozásmód messzire néző példázatára utalnom, mégis azt gondolom, olyan mélységes emberi példázat van ebben, hogy itt is érdemes felidéznünk. Egyének és nemzetek életében vannak sötét napok – ezek rossz közérzetét, kedvetlenségét a világosság győzelmébe vetett hit enyhíti. Erdély magyarsága, benne Udvarhelyen ez a kis székely világ, ugyanígy érez Advent heteiben, és a történelmi várakozás éveiben.

Mindkét értelemben szükségünk van a reménységre. Reményre ok mindig van, ahogy, ne tagadjuk, a reménytelenségre is – de rajtunk áll, hogy melyiket választjuk. A hit azt jelenti, hogy tudunk reménykedni. És így cselekedni is. Tetteinkben pedig mi magunk valósítjuk meg magunkat, azokban rejlik legvégső személyi autonómiánk, s tetteinkben valósulnak meg reményeink.

Hat évvel ezelőtt, a világosság születésére várva ijesztő sötétség szakadt ránk. A virrasztás nem volt hiábavaló: azóta kivilágosodott. De a sorsunkról döntő cselekedetek ránk várnak. Ezekhez a tettekhez kívánok mindannyiuknak bölcsességet, türelmet, erőt – és Karácsony felé közeledve: békességet a jóakaratú embereknek.

Mádl Ferenc

Budapest, 2010. december 2.



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010