A Tőkés László munkásságáról tartott kutatói konferenciáról

A Legato Alapítvány az Erdélyi Magyar Kultúráért nevű magyarországi civil szervezet a Protestáns életutak a diktatúrában című kutatási projektje keretében 2025. szeptember 13-án Nagyváradon tartott konferenciát, amelynek témája Tőkés László püspök munkássága volt.

A Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházközség gyülekezeti termében az alapítvány munkatársai, a kutatásban részt vevő szakértők, a meghívott adatközlők és közreműködők gyűltek össze, ahol a szervezők részéről Cadena-Kóczián Viktória református lelkész, projektvezető köszöntötte őket, elmondva: a mostani esemény folytatása a tavaly első alkalommal megtartott konzultációnak Tőkés László szolgálatáról, amelyre a Németh Géza Tudományos Konferencia keretében került sor a budapesti Reménység Szigete Karitatív és Kulturális Központban.

A szombati nagyváradi együttlét reggeli áhítattal kezdődött, amit Gonda László református lelkész, teológiai docens tartott Pál apostolnak a kolossébeliekhez írott leveléből kiindulva. Ezt követően Nemes Csaba lelkipásztor, minisztériumi főtanácsadó, a Legato Alapítvány nemrég megválasztott új elnöke rövid konferencianyitó beszédet mondott, vázolva az alapítvány 2006-ig visszanyúló történetét és törekvéseit.

A továbbiakban az Erdély fővárosából érkezett Vetési László nyugalmazott református lelkipásztor, egyházi író, szórványkutató, szociográfus beszélt azokról a „rendszerváltó” megújulási mozgalmakról, teológus önszerveződési küzdelmekről, amelyek az 1970-es években felütötték fejüket a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, s amelyekben Tőkés László több évfolyamtársával együtt vezető szerepet játszott. Hangsúlyozta, hogy ezek a korabeli törekvések máig kevéssé kutatottak, feltártak, a dokumentumok hiányát az oral history módszere pótolhatná. Hasonló témában értekezett és emlékezett a ma Szegeden élő Molnár János teológiai tanár, író, egyháztörténész is, aki szintén társa volt a későbbi királyhágómelléki püspöknek diákkori küzdelmeiben, de később is, már szolgáló partiumi lelkészként. Anekdotikus konspirációs vonatkozásokat is megemlített, hiszen a román kommunista politikai rendőrség és annak besúgói a hetvenes évekbeli teológiai reformista csoportnak még az irodalmi körét is élénken „monitorozták”.

Gonda László újból szót kapott a konferencián, amikor Tőkés László munkássága kutatásának jelentőségét körvonalazta és indokolta, különös tekintettel a Legato Alapítvány fentebb említett projektjére, aminek ő maga is tudományos munkatársa, majd bemutatta a Tőkés László püspök munkásságára irányuló kutatási program tartalmi elemeit. Elmondta, hogy forráskiadvány-sorozat születik Tőkés László írásaiból, levéltári kutatásokat is folytatnak, interjúk készülnek a püspök családtagjaival valamint egykori és mai munkatársaival, és hazai és nemzetközi konferenciákon is bemutatják a kutatómunka eredményeit. Előadása végén köszönetet mondott Cadena-Kóczián Viktóriának a kutatómunka vezetéséért és a konferencia megszervezéséért.

A szünet után Nemes Csaba következett, aki Tőkés László és Bálványos című rövid előadásában a püspök-politikus közéleti szerepvállalásának azt a különleges vonulatát elemezte, ami a politológusok, történészek által ma már bálványosi folyamatként említett jelenséghez kapcsolódik. Úgy vélte, hogy Tőkés László bálványosfürdői, majd tusnádfürdői beszédei – amelyek mind „Temesvárban gyökereznek” – a nemzet lelkiismeretének hangján szóltak, hitelesen és lényegre törően, mert „minden évben fel kell tenni a lényeges kérdéseket a nemzetről, a jelenről, a jövőről, a szülőföldről, az összetartozásról”. Kiemelte ezen beszédek sajátosságai közül az önrendelkezésért, demokráciáért, európai perspektíváért történő állandó kiállást, miközben a püspök mindenkori megszólalásai sosem nélkülözték a politikai mellett a teológiai és poétikai töltetet sem.

A továbbiakban Gazda Árpád újságíró egykori harcostársként az 1989-es temesvári ellenállás egyes aspektusairól beszélt, illetve arról a – hátsó szándékokkal gerjesztett – dilemmáról, hogy „ki kezdte”, hiszen ma már sajnos elmondható: kevesen voltak, de sokan lettek azok, akik ilyen-olyan fontos szerepet vindikálnak maguknak, miközben igyekeznek meghamisítani azt a nyilvánvaló tényt, hogy Tőkés László és az általa pásztorolt temesvári református gyülekezet vágta az első komolyabb rést „a hallgatás falába”. Az események akkori evolúciója vezetett el végül ahhoz a revolúcióhoz, ami megdöntötte a kommunista diktatúrát Romániában.

A temesvári ellenállási küzdelmek kapcsán Hóra Annamária ny. bányamérnök elevenítette fel emlékeit azon magánemberi akciókról, amelyek a nagyváradi magyarság köreiben bontakoztak ki a nélkülöző, sanyargatott Tőkés család megsegítésére, valamint a róluk szóló híradások eljuttatására a külvilághoz. Az idős hölgy azt a félelemmel vegyes örömöt is felidézte, amikor a diktátorpár elmenekülése után alig két nappal már sikerült eljutniuk a Menyőbe száműzött lelkészcsaládhoz, ahol éppen Chrudinák Alajos forgatott a legendás tévéműsor, a Panoráma számára.

Balaton Zoltán fizikus, aki első magyarként szólt 1989. december 20-án a szabad várossá lett Temesvár főterén tüntető tömeghez, s akinek megszólalása után százezren kiáltották: „Van Isten!”, ezúttal a temesvár-belvárosi református egyházközség presbitereként emlékezett vissza dióhéjban a Tőkés László lelkipásztorsága idején történtekre. Őt Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke követte, aki a társadalmi szervezet elnökének, azaz Tőkés Lászlónak a politikai pályafutásáról értekezett Lehet, mert kell címmel az 1989 utáni fejlemények etapjainak felidézésével. Rámutatott, hogy Tőkés László politikai programja és hitvallása sohasem változott: a kezdetektől máig következetesen képviseli az kisebbségi magyar közösségek önrendelkezésének ügyét.

Török Sándor, a püspök újabb kori harcos- és munkatársa immár Tőkés László barátjaként is szólhatott arról a személyiségről, akinek a „helyben maradni és teremteni” az egyik vezérelve, amihez megingadhatatlan következetességgel tartja magát, példát mutatva környezetének, híveinek, követőinek. A püspök egyházi és közéleti munkásságát ő maga is a reményiki imperatívusz jegyében látja kiteljesedni: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!”

Végezetül újfent Cadena-Kóczián Viktória kapott szót, aki genfi levéltári kutatásairól számolt be, amelyek során azt vizsgálta, hogy miként jelenült meg úgymond az „ökumenikus világ figyelmében” Tőkés László 1989 előtti aktivitása, ellenállása. Rámutatott, hogy az általa vizsgált dokumentumok bizonyítják, hogy megjelentek a testvéri szolidaritás elemei is az ökumenikus világ Tőkés László küzdelmeivel, azonban sokszor épp az ökumenikus körök hallgatása járult hozzá az elnyomó rendszerekkel együttműködő egyházkormányzatok legitimálásához.

A konferenciazáró „családi” kerekasztal-beszélgetésen Tőkés László mellett ezúttal csak három testvére tudott részt venni a hétből, úgymint Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, Tőkés Eszter és Tőkés István, ők együtt idéztek fel egyes részleteket a családtörténetből, különös tekintettel a felmenőktől örökölt személyiségi jegyekre, a tanultakra és tapasztaltakra, illetve annak a kornak a kihívásaira, amelyben felnőniük és boldogulniuk adatott.

A Péterfy Lajos és Gáll Annamária művészházaspár által előadott, alkalomhoz illő verscsokor kellő hangulati keretet biztosított az egész napos konferencia esti zárásához.