„Éljen a székely szabadság!”

Idén is több százan jelentek meg a Székely Nemzeti Tanács hívására a marosvásárhelyi Postaréten, a székely szabadság napján, március 10-én, ahol megtartották a hagyományos népgyűlést és megemlékezést.

Az alkalomhoz illő beszédek és üdvözlések elhangzása után felolvasták a Románia Kormányának és Parlamentjének szóló, tájékoztatásképpen pedig az ideiglenes államfőnek is címzett petíciót, amelyben ismételten kinyilvánítja szabadságóhaját és -szeretetét a székelység, követelve Székelyföld területi autonómiáját. A kiáltványban elhangzottak szóbeli elfogadását követően a meghívottak, küldöttek és közképviselők megkoszorúzták a székely vértanúk emlékművét, a magyar és székely himnuszok eléneklése után pedig sorokba rendeződve indultak el a Maros Megyei Kormányhivatal épülete elé, hogy a dokumentumot átnyújtsák a helyi kormánymegbízottnak. Az idei felvonulás célja a vértanúkra való megemlékezés mellett a tiltakozás volt a fenyegető, Székelyföld számára hátrányos közigazgatási átszervezés, valamint a szólás- és gyülekezeti szabadság korlátozása ellen. A román csendőrség az idén is a járdára szorította fel a zászlókkal, molinókkal és fúvószenekari kísérettel felvonulókat, az újan kinevezett RMDSZ-es prefektus pedig nem jelent, hogy átvegye a kormányának címzett petíciót.

A továbbiakban Tőkés László püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének elhangzott beszédét tesszük közzé.

Élni és meghalni a szabadságért

Aradot keresztyén hitünk szellemében Kossuth Lajos „magyar Golgotának” nevezte el. Ennek hasonlatosságára a székely vértanúk vesztőhelyét „marosvásárhelyi Golgotának” hívjuk.

Nemzeti ünnepünk, március 15-ike közeledtén méltó, hogy a Székely Szabadság Napján a szabadságharcos márciusi ifjak egyik legjelesebbikének, Jókai Mórnak az itt olvasható emlékversét idézzük, a magyar regényírás fejedelmének 200. születési évfordulójáról is megemlékezve egyben. „Szent hely ez, oh vándor!” – írta ezen emlékoszlop felavatására, 1874-ben A kőszívű ember fiainak szerzője. „Szent hely ez, oh vándor! egy nemzet tette e jelt itt / Leghűbb gyermekei végzetes sírja fölé. / Élni szabadságban, vagy azért meghalni merészen: / Ezt hitték, vallák és haltak érette híven.”

De amiképpen az aradi tizenhármak sora rövid időn belül többek nevével egészült ki, azonképpen a székely szabadság hőseinek száma sem korlátozódik a Postaréten vértanúságot szenvedett bágyi Török Jánosra, martonosi Gálfi Mihályra és nagyváradi Horváth Károlyra, mivel a Makk-féle összeesküvés szervezőiként jó egy hónapra reá Várady Józsefet és Bartalis Ferencet is bitófára küldték Sepsiszentgyörgyön, május végén pedig a szökésben volt Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt érte utol a végzetük ugyanitt, Székelyvásárhelyen. Mindannyiuk halálmegvető bátorsága előtt hajtunk térdet és fejet eme szent helyen és eme jeles napon, a magyar és a világszabadság hőseinek önfeláldozása és vére által hitelesített nemes eszméje és eszménye előtt tisztelegve. A székely szabadság napján a Székely Nemzeti Tanács állásfoglalása, maga Izsák Balázs elnök úr sem fogalmazhatná meg jobban autonóm szabadságtörekvéseinket, mint tette ezt Jókai Mór százötvenegy évvel ezelőtt, a következők szerint: „Törvényes, szabad és független nemzeti állás / Intő szobra legyen, honfi, e drága jel itt!”

A hazai, illetve a román és a magyar közvéleményben az a kép alakult ki, mintha a székely szabadság napja kizárólag az erdélyi székely-magyar közösség partikuláris ügye volna. Ezzel szemben tudnunk kell, hogy amiképpen az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc az egész Európára kiterjedő „népek tavaszának” képezte részét, azonképpen a nyomába lépő ellenforradalmi restauráció ellen szervezkedő megmozdulások és lázongások szintén egész kontinensünket behálózták. A „szent világszabadság” eszmei közösségében ilyenképpen találtak egymásra az elnyomott népek nyugati emigrációba kényszerült vezetői és képviselői, akiknek dédelgetett terve volt egy egész Európát átfogó, újabb felkelés kirobbantása. Élükön ott találjuk Giuseppe Mazzini jeles olasz forradalmárt és a frissiben megalakult londoni székhelyű Európai Demokrata Bizottságot, mely a Habsburg és az orosz uralom lerázását, Olaszország, Lengyelország és Magyarország felszabadítását és – egyebek mellett – egy magyar–román és magyar–délszláv szövetség létrehozását tűzte ki célul.

A Habsburgok és a Romanovok, valamint a mellettük felsorakozó egyes német államok, mint Porosz- és Szászország egy újfajta „szent szövetséget” kívántak elnyomott népeikre ráerőszakolni. A magyar emigráció sem volt hajlandó beletörődni vereséges helyzetébe – s ennek folyományaként jött létre a Makk József honvéd tüzérezredes nevéhez fűződő nemzeti mozgalom. A hadiszállását Bukarestben felütő vakmerő ezredes Kossuth Lajos írásbeli felhatalmazásával, a Mazzini-féle konspirációs terv alapján vállalta a hazai ellenállás megszervezését és egy újabb Habsburg-ellenes felkelés előkészítését.

„Nem engedünk a ’48-ból!” – ez volt a szabadságszerető magyar nép, a szervezkedő magyar emigráció és a kiegyezés korabeli magyar ellenzék szilárd álláspontja a forradalom leverését követően. Az anyaországgal való Unió érvénytelenítése és Erdélynek a Habsburg-birodalomba való bekebelezése ugyanezt az ellenállást és meggyőződést erősítette megalázott erdélyi népünk körében. A Makk-féle összeesküvés egész hazánkban leginkább Székelyföldön talált termékeny talajra. „Éljen a nemzet! Szülessen újra a szabad, független Magyar Haza! Le az idegen járommal!” – ekképpen hangzott Kossuth apánk Makk József számára kibocsátott meghatalmazásának zárórésze.

A Kormányzó nagy fontosságot tulajdonított a románokkal, szerbekkel és a szlovákokkal való együttműködésnek. Amúgy az erdélyi románokban is nagy volt az elégedetlenség a Habsburgokkal szemben, hiszen a szabadságharc elfojtása után a császári hatalomtól ugyanezt kapták „jutalmul”, mint mi, magyarok büntetésképpen. Az „oszd meg és uralkodj” politikájával őket is becsapták. Erdély katonai kormányzója, Wohlgemuth altábornagy okkal figyelmezteti a bécsi udvart: „Nagy lenne a veszély, ha a románok nemzeti öntudata felébredne.”

Nem véletlen, hogy a nyugati román és magyar emigráció közösséget vállal egymással. Kossuth Lajos már egyenesen egy magyar–román–szláv Dunai Konföderáció terveit szövögeti. Bălcescu 1850 márciusában a román fejedelemségek, Erdély és Magyarország ébredésében reménykedik. Ion Ghica pedig túlzó derűlátással egy erdélyi felkelés kitörését vizionálja.

Közös sorsunk és elnyomatásunk tanulságaképpen okulnunk kell történelmünkből. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Habsburg-hatalom bennünket, magyarokat és románokat szembefordított egymással. Ugyanennek a megosztó politikának voltunk a kárvallottjai a román nacionálkommunista diktatúra korszakában. Egyedül a szabadság ügye állíthat bennünket egymás mellé. Az egykori magyar és román emigráció példája is erre vall. 1989 karácsonyán is egymásra találtunk egy történelmi pillanat erejéig. De Marosvásárhely fekete márciusa ismét tönkretette együttes erővel kivívott szabadságunkat. És mindmáig ennek szenvedjük a kárát, amikor is ugyanazon megosztó politikával kurtítják meg romániai magyarságunk emberi és közösségi jogait, és vitatják el tőlünk az önrendelkezéshez, az anyanyelvhasználathoz, a kultúránkhoz, az önálló oktatáshoz, a nemzeti szimbólumainkhoz, a tulajdonainkhoz fűződő elidegeníthetetlen jogainkat.

1851 tavaszán az új katonai kormányzó, Schwarzenberg herceg Erdélyt tíz kerületre és 79 alkerületre osztotta, szigorú adminisztratív hatósági felügyelet és sűrű ügynöki ellenőrzés alá vetve szabadságától megfosztott lakosságát. Ennek kapcsán fordítsuk a szót a jelenkorra. A magyar autonóm tartományi berendezkedés idejétől fogva és az 1968-as megyei rendszer bevezetésén át, a végül is meghiúsult Ceauşescu-féle falurombolási-szisztematizálási tervvel bezárólag, mind ez ideig Székelyföld és más magyar vidékek feldarabolásával fenyeget bennünket az évek óta napirenden szereplő közigazgatási reformprogram. A Székely Szabadság Napján ismételten ki kell nyilvánítanunk a székelyföldi történelmi régió oszthatatlan egysége iránti igényünket – a székely szabadság és autonómia területi alapjának és kereteinek védelmében.

Éljen a székely szabadság! Éljen az autonóm Székelyföld! Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a történelmi Partium teljes szívvel kiáll székely Testvéreink ügye mellett.

Tőkés László

Elhangzott Marosvásárhelyen, 2025. március 10-én.