2014. február 12. szerda

Mi lesz veled Verespatak?

Bánki Erik és Tőkés László EP-képviselők támogatásával február 11-én, kedden, a Brüsszeli Balassi Intézetben Mi lesz veled Verespatak? címmel rendeztek kerekasztal-megbeszélést és filmbemutatót.

Megnyitó beszédében Tőkés László EP-képviselő felidézte, hogy Áder János egykori kollégájával együtt kezdeményezték a ciántechnológia bányászati használatának európai betiltását. Ennek nyomán, 2010. május 5-én született meg az Európai Parlament azon határozata, mely az Európai Bizottságot felszólította, hogy 2011 végéig tagországai területén tiltsa be a cián használatát. Ez mindmáig nem történt meg.

Az ENSZ a 2013-as esztendőt A Víz Nemzetközi Évének nyilvánította. Hogyan ülhetnénk tétlen, amikor azt látjuk, hogy több ciános aranybánya megnyitása, illetve újranyitása egy időben veszélyezteti a Kárpát-medence vízgyűjtő rendszerének tisztaságát? – tette fel a pusztán költőinek koránt sem mondható kérdést erdélyi képviselőnk, a verespataki (Rosia Montană) megaprojekt mellett a felvidéki körmöcbányai (Kremnic) és a kárpátaljai nagymuzsalyi (Muzhiyevo) aranybányák újraindításának veszélyére is felhívva a figyelmet.

A Vitézy Zsófia igazgatónő kezdeményezésére létrejött, rangos rendezvény szervesen beleilleszkedik azon állhatatos polgári megmozdulások és politikai erőfeszítések sorába, melyek széles körű demokratikus megalapozottsággal utasítják vissza az EU-tagállami kompetenciákra hivatkozó, igazában véve elfogadhatatlan visszautasító magatartását, és a ciánalapú bányakitermelés általános betiltását közérdekű nemzetközi ügyként kezelik, illetve követelik meg – mutatott rá Tőkés László.

Ezt követően, a kerekasztal-beszélgetés felvezetéseképpen Kocsis Tibor 300 tonna arany című, megjelenés előtt álló filmjéből láthatott részleteket a több nemzetiségű, népes közönség. A beszélgetést levezető Vitézy Zsófia kérdéseire válaszolva, a magyarországi filmrendező a verespataki ügy iránti nemes megszállottsággal vallott arról, hogy előző filmje, a nemzetközi hírnévre szert tett Új Eldorádó nyomán miként született meg új alkotása, melynek szereplői menet közben saját barátaivá váltak. Eugen David, a film főszereplője, az Alburnus Maior Egyesület elnöke, aki egyébként szakképesített bányamérnök is egyben, nem akar mást, csak nyugodtan élni ott, ahol ősei is nemzedékről-nemzedékre éltek. A dokumentumfilm az ő szavai és gondolatai révén mutatja be, hogy a bányanyitás és a Gold Corporation elleni egyenlőtlen küzdelem most már jóval többről szól, mint a környezetvédelemről, hiszen emberi sorsok, egy egész vidék őshonos közösségének jelene és jövője forognak kockán. A rendező külön is köszönetet mondott munkatársának, a szintén jelen lévő Konecsny Emőkének azért a felbecsülhetetlen segítségért, mellyel a filmek készítéséhez hozzájárult.

A Svájcból közel egy évtizedre Verespatakra áttelepült Stephanie Roth, a Mentsük meg Verespatakot elnevezésű mozgalom egyik kezdeményezője őszinte vallomással kezdte beszédét. „Amikor az ember a szépet látja, nem akarja, hogy szétrombolják azt. Számomra ilyen egyszerű ez a kérdés” – mondotta, majd kérdésre válaszolva bemutatta a Gold Corporation tulajdonosi hátterét és azt, hogy a tőzsdei spekuláción túlmenően a kanadai céget ráadásul teljes inkompetencia jellemzi, hiszen semminemű bányamenedzseri tapasztalattal nem rendelkezik, és éppenséggel ez volna az első bánya, amelyet megnyitna...

Az akadályoztatása miatt távol lévő Bánki Erik fideszes képviselőt munkatársa, Varga Judit képviselte, aki Áder János asszisztenseként kezdettől fogva egyik kidolgozója volt a 2010-es parlamenti határozatnak. A munka a 2010-es nagybányai katasztrófa tízedik évfordulóján kezdődött és minden idők egyik legnagyobb többséggel elfogadott parlamenti határozata született meg a nyomában. Az, hogy az Európai Bizottság immár három éve nem hajlandó életbe ültetni a határozatot, nagyon aggasztó. Mindezidáig három EU-országban tiltották be a ciántechnológia bányászati alkalmazását, Csehországban, Németországban és Magyarországon. A verespataki beruházás azért is ijesztő, mert gigantikus méretei miatt még akkor is katasztrófa veszélye állna fönn, hogyha csupán szennyvízzel és nem ciános zaggyal töltenék fel a 180 méter magas gáttal elrekesztett, 800 hektár nagyságú ülepítő medencét. A kolontári katasztrófa után három évvel sem sikerült teljes mértékben helyrehozni a gátszakadás következményeit – mondotta Varga Judit –, márpedig a verespataki ülepítő mintegy 400-szor lenne nagyobb a kolontárinál.

A bukaresti műépítészeti egyetem tanára Ştefan Bâlici azokat a kulturális értékeket mutatta be, melyek a bányakitermelés beindítása esetén örökre megsemmisülnének. A római kori bányajáratok és párjukat ritkító régészeti leletek, a történelmi korokat és különböző kultúrákat egyesítő épületek, vagyis maga a pusztulásra ítélt település és környéke olyan egyetemes kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak, hogy mind egyedivé teszik ezt a helyet. Hogyha semmilyen más érv nem volna, hanem csupán ez, már akkor is eleve le kellett volna állítani a bányanyitás engedélyeztetési folyamatát – mondotta Bâlici. Az épített örökség védelmére alapított ARA egyesület (Arhitectura, Restaurare, Archeologie) alelnökeként ugyanakkor példaértékűnek nevezte a magyarországi Alföldy Géza professzor és a kolozsvári Ioan Piso történész együttműködését, amely arra irányul, hogy nemzetközi szervezetek és személyiségek támogatását nyerjék meg a bányanyitás ellenében, illetve a helyi közösség védelmében. Egyesülete azt szorgalmazza, hogy Verespatak kerüljön az UNESCO által védett helyek listájára. A gond azonban az, hogy erre nézve csak a kormányok tehetnek javaslatot márpedig ez idáig egyetlen román kulturális miniszter sem kezdeményezte ezt – mutatott rá a bukaresti építész. Verespatak ügye nem egy település, nem is egyik vagy másik etnikum vagy vallási közösség ügye, hanem mindannyiunk közös harca kell hogy legyen. Az unitárius parókia felújításában tapasztalt összefogás és szolidaritás is azt mutatja, hogy a civil önszerveződés eredményre vezet – zárta beszédét Ştefan Bâlici.

A hosszúra nyúlt kerekasztalt követő fogadáson a résztvevők kötetlen formában beszélhették meg a felvetődő kérdéseket, s akinek még erre is maradt ereje és ideje, végezetül Kocsis Tibor Új Eldorádó című hírneves filmjét is megtekinthette.