»
2011. december 1. csütörtök
Felszólalás a diszkrimináló kisebbségpolitika ellen
Tegnap, az Európai Parlament plénumán szólalt fel Tőkés László EP-alelnök, kiemelt módon bírálva Boldoghy Olivér felvidéki színművész szlovákiai állampolgárságától való megfosztatását, valamint a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE)elrománosítását. A szlovákiai orvosválság, valamint a marosvásárhelyi orvosi egyetemen kialakult tarthatatlan helyzet memento gyanánt irányítják rá a figyelmünket arra az időről-időre felerősödő magyarellenességre, mely a határon túlra szakadt nemzeti közösségeinket sújtja.
A trianoni békediktátum (1920) tavalyi kerek évfordulóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Trianon gyógyításának nemzeti programját hirdette meg – gyógyulás helyett azonban továbbra is a kóros állapotok újabb szövődményeivel találjuk szemben magunkat a Kárpát-medencében.
Szlovákia és Románia egyként tagjai az Európai Uniónak – ennek ellenére a szintén az Unióhoz tartozó magyarsággal szemben tovább folytatják emberi és közösségi jogokat sértő, kisebbségellenes diszkrimináló politikájukat.
Tegnap, az Európai Parlament plénumán, több kollégájával egyetemben ez ellen szólalt fel Tőkés László erdélyi képviselőnk, kiemelt módon bírálva Boldoghy Olivér felvidéki színművész szlovákiai állampolgárságától való megfosztatását, valamint a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) elrománosítását.
Az EP alelnöke országa nemzeti ünnepének apropóján, a Gyulafehérvári határozatokra (1918) valamint a wilsoni önrendelkezési elvre is hivatkozott beszédében, melyek kezdettől fogva nem érvényesültek az erdélyi magyarság esetében. „Területért jogokat” – ekképpen foglalható össze a kisebbségi magyarok közösségi jogait és nemzeti autonómiáját követelő felszólalás központi üzenete.
Brüsszel, 2011. december 1.
F EL S Z Ó L A L ÁS
Kilencvenegy esztendővel ezelőtt, a wilsoni önrendelkezési elv semmibevételével, az érintett – magyar – lakosság megkérdezése nélkül csatolták el Magyarországtól Erdélyt és az ország több más területét.
Ennyi idő után nem célom régi történelmi, területi vitákat megnyitni – az akaratuk ellenére idegen országokba szakított magyarok emberi és közösségi jogai védelmében viszont fel kell emelnem a szavam.
Tűrhetetlen és tarthatatlan ugyanis, hogy Boldoghy Olivért – és várható módon további honfitársait – azért fosztják meg szlovák állampolgárságuktól és utasítják ki szülőföldjükről, a szlovákiai Felvidékről, mert magyar önazonosságukat nyíltan vállalják.
Tűrhetetlen és tarthatatlan az is, hogy a romániai Erdélyben, saját szülőhazánkban, a marosvásárhelyi volt magyar Egyetemünkön ma már még önálló magyar tagozatot sem alakíthatunk mi, magyarok.
Ha már területeinket elvették – legalább kisebbségi jogainkat és nemzeti autonómiánkat biztosítsák ezeken a területeken úgy, amiképpen ezt még a Gyulafehérvári Nyilatkozat (1918) is kimondja!
Románia nemzeti ünnepén távol áll tőlünk, hogy elvitassuk tőle Erdélyt, sőt jó ünneplést kívánunk román Testvéreinknek.
Brüsszel, 2011. november 30.
Tőkés László
EP-alelnök
EP-alelnök
hírek
2025. január 9. csütörtök
Új esztendei találkozó – jókívánságokkal
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére