2018. május 3. csütörtök
Send this article Print this article

Európai védelmet a romániai magyarságnak!

Az Európai Parlament szerdai, éjszakába nyúló brüsszeli miniplenárisán Tőkés László EP-képviselő a rendszerszintű romániai magyarellenesség tárgyában, illetve a veszélyeztetett romániai magyar orvosképzés védelmében szólalt fel.



Mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy miközben az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) Magyarországról készülő különjelentésében, más illetékes EP-bizottságok pedig ehhez kapcsolódó véleményeikben veszik össztűz alá az országot, egyebek mellett kisebbségellenességgel, nevezetesen antiszemitizmussal és romaellenességgel vádolva meg a magyar államot – ezzel szemben engedékeny és részrehajló módon szemet hunynak a Romániában elhatalmasodó magyarellenesség felett. Két uniós tagország esetéről lévén szó, képviselőnk tiltakozott az erdélyi magyarságot sújtó hátrányos megkülönböztetés, illetve a románokkal és a magyarokkal szemben alkalmazott kettős mérce ellen.
Erdélyi képviselőnk az államnacionalista magyarellenesség kirívó példájaként mutatta be a kétnyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE), valamint a román tannyelvű Petru Maior Egyetem összeolvasztására irányuló azon próbálkozást, melynek tulajdonképpeni célja az 1962-ig tisztán magyar tannyelvű egészségügyi felsőoktatási intézmény végleges megszüntetése, ezzel együtt pedig a magyar orvos- és gyógyszerészképzés elsorvasztása. Tőkés László vészterhes mementóként idézte fel a kolozsvári magyar Bolyai Tudományegyetem hatvan évvel ezelőtti felszámolását, amelyet 1959-ben a későbbi diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével olvasztottak bele a román Babeş-egyetembe.
Emlékezetre méltó, hogy 2011 novemberében, az EP frakcióközi kisebbségügyi munkacsoportjának (Minority Intergroup) strasbourgi ülésén – képviselőnk meghívottjaként – Brassai Attila, a MOGYE professzora nyújtott tájékoztatást arról, hogy a Leonard Azamfirei rektor vezette tanintézet miként szabotálta el a román felsőoktatási törvény ún. multikulturális oktatásra, nevezetesen a magyar főtanszékek létrehozására vonatkozó rendelkezéseit. Ennek összefüggésében, illetve a magyar nyelvű orvosképzés ellehetetlenítésére irányuló nacionalista törekvések folytatódására való tekintettel felszólalása zárásaképpen erdélyi képviselőnk az európai intézmények, jelesen az Európai Parlament védelmét kérte romániai magyar közösségünk, magyar intézményeink és az erdélyi magyar orvosképzés számára.

Tőkés László felszólalása a Dokumentumok rovatban olvasható.


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása
Tőkés László portré az EuroparlTV-n
Tőkés László I.

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010