2011. szeptember 22. csütörtök
Send this article Print this article

Az egyiptomi keresztények Európa segítségét kérik

2011. szeptember 21-én, Brüsszelben Tőkés László vallási ügyekért felelős EP-alelnök kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt társaságában az Egyiptomban élő keresztény közösség és emberi jogi szervezetek képviselőivel találkozott.



   A Henri Boulad jezsuita atya által vezetett küldöttségben részt vett Naguib Gobrail, az Egyiptomi Emberi Jogi Unió elnöke, Jean Maher, a szervezet franciaországi irodájának vezetője, valamint Maximos Botros, kopt egyetemi tanár.
   A vendégek az egyiptomi kopt keresztények elleni folyamatos fizikai és lelki erőszakról számoltak be. A januári forradalmi változások óta emiatt mintegy 150.000 keresztény menekült el az országból. Bár az "Arab tavasz" által hozott változások nagy reménnyel töltötték el az addig is elnyomott keresztényeket, ennek ellenére a helyzet rosszabb, mint annak előtte. Az egyre erősödő szélsőséges iszlámizmus továbbra is félelemben tartja a vallási kisebbségeket. A keresztényeket kiszorítják, kitiltják a közéletből, a politikai életből, az ellenük állami segédlettel folyó diszkrimináció mindennapos. Az iszlám hitre való áttérítés egyik kíméletlen eszköze a kopt keresztény lányok elrablása és házi őrizetben tartása, vagy éppenséggel a megerőszakolása és férjhez kényszerítése. Az egyre gyakoribbá váló jelenség ellen az állam nem akar, vagy nem tud hatékonyan fellépni.
   Henri Boulad szerint az Európai Uniónak az eddiginél határozottabban kellene fellépnie, annál is inkább, mivel nem csak politikailag, de anyagilag is támogatja az országban végbemenő demokratikus átalakulási folyamatot. A jezsuita atya azt javasolta, hogy a Parlamentben jöjjön létre egy munkabizottság, amely helyzetüket nyomon követi, és szükség esetén fellép védelmükben illetve érdekükben.
   Tőkés László tájékoztatta az egyiptomiakat arról, hogy már eddig is több ízben felszólalt a kopt keresztények és a vallási okokból üldözöttek érdekében, és többször is levélben kérték Cathrine Ashton asszonyt, a külügyi szolgálat vezetőjét, hogy az Unió határozottan lépjen fel az emberi jogok és a vallásszabadság védelmében. 2010 január 21-én pedig, Tőkés László és Sógor Csaba EP-képviselők javaslatára, az Európa Parlament állásfoglalást fogadott el a keresztény közösségeket ért támadások ügyében.
   Európa nem lehet közömbös a mediterrán és az arab világ országaiban zajló keresztény üldözések iránt, mondotta erdélyi képviselőnk, és arról biztosította tárgyalópartnereit, hogy irodája továbbra is figyelemmel fogja követni az Egyiptomban élő keresztények helyzetét, és a jövőben is ki fog állni mellettük.
Brüsszel, 2011. szeptember 21.
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010