2018. február 26. hétfő
Send this article Print this article

A bűnök bűnös elhallgatása tovább tart

A Magyar Országgyűlés 2000-ben határozott arról, hogy február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja legyen. Azóta a magyarság minden évben megemlékezik ezen a napon azokról, akik az ország határain belül vagy azokon túl váltak a totalitárius, népirtó rendszer áldozataivá.



Nagyváradon ebben az évben is a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található emléktáblánál tartottak ezen a napon rövid tisztelgő múltidézést. A megjelenteket Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács régióelnöke köszöntötte, emlékeztetve: Deák Árpád szobrász bronz domborműves alkotását Tőkés László református püspök, az 1989-es romániai antikommunista népfölkelés hőse Rózsás Jánossal együtt leplezte le 2004. február 25-én. Utóbbi a II. világháború után kilenc éven át ártatlanul raboskodott szovjet munkatáborokban, s bár 1962-ben rehabilitálták, kálváriájának memoárja ezután sem jelenhetett meg Magyarországon. Csak a rendszerváltást követően számolhatott be a Gulágról, 2012-es haláláig több rendben is.
Az emléktábla előtt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Szentírást idézve biztatott hálaadásra a szabadításért: „Tudtul adta az Úr az ő szabadítását; a népek előtt megjelentette az ő igazságát. Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását.” (Zsolt 98,2-3) A püspök elmondta: örök gyászunkat éljünk meg, valahányszor felidézzük a kommunizmus áldozatainak emlékét. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ezen ideológia nevében mintegy százmillió embert pusztítottak el szerte a világon, ráadásul a kommunizmus tovább él sok helyütt, és a múlt terhes örökségeként, valamint jelenkori igazságtalanságok képében a posztkommunista társadalmakban is tovább hat. A meggyilkoltakon túl hányan lehetnek azok a családok, családtagok, rokonok, üldözöttek, megfigyeltek, túlélők, akiket egy egész életre megnyomorítottak, megrövidítettek, kisemmiztek? Hányan sínylődhetnek még ma is, mert elmaradt az igazságtétel és a jogos kárpótlás, a végső leszámolás a kommunizmussal, annak következményeivel?
Tőkés László úgy vélte: az1989-es sorsfordító esztendővel véget ért az a korszak, amely több mint egymillió halálos áldozatot követelt csak Kelet-Közép-Európában, és bizonyosan másként festene a román vagy magyar társadalom ma, ha nem kellett volna elszenvednie a diktatúra időszakát, üldöztetéseit. „Még nem került sor erkölcsi igazságtételre, amely által meghálálhatnánk a kommunizmus áldozatainak példamutatását és az 1989-es szabadulás hatalmát” – mondotta, hiányolva a teljesen őszinte, feltáró, katartikus, mentegetőzés és maszatolás nélküli szembenézést a kommunista múlttal. Romániában például még most is döntögetni kell a hallgatás falát, folyik a birkózás múlt és jelen között. Kitartás kívánt a küzdelemhez a mai derékhadnak és főként az ifjúságnak, hogy mindnyájan bölcsen dönthessenek és választhassanak a jövőben.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke emlékeztetett: „A 20. században három tragédia sújtott bennünket: Trianon, a nácizmus és a kommunizmus. Az általuk hátrahagyott rendetlenség, zűrzavar, nyomorúság felszámolásában nemzedékek összefogására és az egész nemzet erejére szükség van.”
A kommunizmus áldozatainak emléktábláján, amelynél az EMNT és az EMNP jelenlévő vezetői elhelyezték koszorúikat, Jékely Zoltán verssora áll: „Kiket kiirtott az idő gazul”. A főhajtást követően a Szózat eléneklésével zárult a rájuk való emlékezés.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010