2009. december 27. vasárnap

Zarándoklat Menyőbe

Menyői zarándoklattal zárult vasárnap, 2009. december 27-én az 1989-es események 20. évfordulójára szervezett Forradalmi Emlékév.

Közismert, hogy Tőkés Lászlót Temesvárról ebbe a szilágysági kis faluba „helyezte át” egykori, az államhatalmat kiszolgáló püspöke, Papp László. És ide hurcolta őt és feleségét, Tőkés Edithet a Szekuritáté 1989. december 17-én, hogy a napokon át tartó kihallgatások után itt, a karhatalom által elzárt faluban érje őket az örömhír: megbukott a kommunista rezsim.

Ahogy Molnár Kálmán nyugalmazott esperes megfogalmazta: ekképp vált Menyő egy hatalmas „nem”-ből (ti. Tőkés László nem engedelmeskedett a püspöki jogtalan határozatnak, és nem volt hajlandó elfogadni a menyői állomáshelyet) hatalmas „igenné”.

A húsz évvel ezelőtti karácsonyra emlékezett Tőkés László püspök, EP-képviselő is igehirdetési szolgálatában a zsúfolásig megtelt templomban: két évtizede sorra tartották az istentiszteleteket, már a hagyományos időpontokat is figyelmen kívül hagyva, hiszen egyre csak áradt a kocsisor, sőt, egy idő után ki is kellett költözni a templomból, mert akkorára duzzadt a zarándokok sereglete. Az egykori temesvári lelkész, miután kegyelettel megemlékezett az akkori áldozatokról, illetve az azóta elhunytakról, vallomásos igehirdetésének egyik központi gondolatát így fogalmazta meg: „Abban az időben az Ige úgy hatott reánk, mint valamikor az őskeresztények, vagy a reformáció időszakában. Azt éreztük Temesváron is hétről-hétre, hogy az Ige élő és ható erő. Ilyenképpen hallgattuk Isten Igéjét húsz évvel ezelőtt.” Tőkés László az akkori lelkesedésre való visszaemlékezésében úgy látta: „joggal érezhettük azt, minthogyha Betlehembe zarándokolt volna el a pásztorok és a bölcsek serege. Azt érezhettük, amit Bálint Tibor nagy erdélyi írónk akkoriban úgy fogalmazott meg: »Menyőből az angyal«. Azt érzékeltük, hogy az Üdvtörténet betlehemi helyszíne itt, Szilágyságban szállott a földre, itt teremtődött újjá – mert éppen olyan közvetlen volt a mi karácsonyi élményünk, a szabadulás élménye, mint egykor, Betlehemben azok számára, akik Jézus előtt hódoltak.”

A Menyőbe való érkezés rettenetéről az erdélyi magyarok európai képviselője elmondta: bár vigasztalta őket a falubeliek szeretete, akkor még nem volt látható a szerencsés végkifejlet – márpedig tudták, hogy mire képes az a diktatúra, amely emberek százezreinek életét tette tönkre, Zsilavától a Duna Deltáig kényszermunkára fogta őket. Felhívta a figyelmet: görög-katolikus papok tucatjai, sőt, püspökök haltak meg a diktatúra lágereiben; emlékeztek még Szabédi öngyilkosságára, Sass Kálmán perére – tudatában voltak tehát annak, hogy mi várhat rájuk.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület leköszönt püspöke a megbukott rendszer ateizmusát emelte ki: a bevallottan ateista, sőt, Isten-ellenes rezsim szükségszerűen ért véget, hiszen „aki nem becsüli az Istent, az nem becsüli az ő képére teremtett embert, az emberi méltóságot sem”. Az ateista-kommunista rendszer ugyanakkor kifordítottan „Isten-félő” volt, féltek Isten Igéjétől, az Ige igazságától, az Istentől magától – ezért is tiltották a vallást, zárták be a templomokat, hajtották el a gyermekeket vallásóráról, tiltották a tanároknak, hogy Krisztusról beszéljenek. Ebben a helyzetben szólt Isten igéje, és az angyali őrizetet érezték át – mondta Tőkés László–, amikor a falut elzáró sorompón átjöhetett az első autó, benne a családtagokkal: a szabadulás kézzel fogható valósága, a megtapasztalt szabadság élménye élete legnagyobb élménye volt.

Tőkés László, miután hosszasan idézett Szilágyi István „Karácsony Menyőben” című írásából, többek között az 1989. december 26-i, menyői rögtönzött közgyűlés üzenetét eleveníttette fel: „Jöjjetek haza!” Mert nem csupán az egyéni érdem, vagy helytállás számít, hanem a közösségben rejlő erő biztosíthatja jövőnket. Az ember nem statisztikai adat, mutatott rá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke – ha így lenne, el kellene fogadnunk azt a logikát, amely szerint az a fontos, mekkora az elöregedés, hány munkaképes ember marad, hány bevándorlót kell beengedni, hogy a munkaerőpiacot el tudjuk látni; így pedig oda jutunk, hogy keresni kell a testvéreinket Temesváron, Zilahon, maholnap Budapesten. Hová vándoroltak testvéreink? – tette fel a kérdést Tőkés László. Miért adjuk át helyünket önként idegeneknek? Az „Augustusok”, a nagyhatalmak, a világ vezetőinek kezében így válunk statisztikai adattá. Ugyanakkor az idegen hatalom mindig megtalálja a „komprádorokat”, azokat a nemzettársainkat, akik – akárcsak Heródes – az elnyomók érdekeit kiszolgálva saját népüket nyomják el. Erre is akad bőségesen példa, figyelmeztetett a püspök.

A mi nemzeti identitásunk egyik lényeges eleme a hitbéli meggyőződés. Keresztény hitünkben élünk és ez lehet, divatos szóval, „az apportunk” az egyesülő Európában. A szilágysági mély vallásosság, a Csíksomlyón megtapasztalható eleven hit lehet az a többlet, az a rendkívüli kincs, amellyel hozzájárulunk Európa értékvilágához. Az elmúlt húsz év ugyan csak fele a negyvenéves pusztai vándorlásnak – de ne várjuk ki a másik húsz évet, tegyük rövidebbé a megjárandó utat: Heródes országlása elmúlt, „vissza kell térnünk régi vizeinkre, hazánkba, szülőföldünkre és újra kell kezdenünk. Isten megmentett, Isten kegyelmet adott nekünk, térjünk vissza, és »építsük meg a régi romokat«” – zárta beszédét Tőkés László.

Az igehirdetés után a zilahi belvárosi gyülekezet kórusa karácsonyi énekekkel szolgált, majd a köszöntések rendjén először Bogdán Zsolt esperes beszélt arról: Tőkés László ezelőtt húsz évvel megteremtette annak az esélyét, hogy éljünk lehetőségeinkkel. A mai felemás helyzet annak köszönhető, hogy egyrészt a „diverzánsok”, másrészt a „közömbösek” akadályozták a munkát, míg azok, akik hűek maradtak a szabadság szelleméhez, igyekeztek kihasználni az adódó lehetőségeket – az szilágysági esperes reményei szerint az utóbbiakból lesznek egyre többen.

Molnár Kálmán nyugalmazott esperes köszöntése egyben a Szilágysági Szabadító Karácsony. Tövisháti emlékezések 1989–1999 című kötete második, bővített kiadásának bemutatója is volt, hiszen amint arra Molnár Kálmán rámutatott: sokan és sokat felejtettek, márpedig emlékezés nélkül nincs jövőnk.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről Forró László előadótanácsos Menyő „átértékelődéséről” beszélt: az egykori, „térkép szélén” elhelyezkedő kis falu egy hosszú és következetes út révén immár Brüsszel egyenrangú társa. A tanácsos ugyanakkor rámutatott: az emlékezésnek csak akkor van értelme, ha cselekvéshez vezet, ilyen értelemben kell megtölteni tartalommal a 20. évforduló címéül választott szópárost: „Küzdelem és építést”. Az út ki van jelölve – tette hozzá Forró László.

Menyő-Nagyvárad, 2009. december 27.