Elismerést kapott a keletnémet menekülteket segítő – eddig ismeretlen – „névtelen hősök” mellett az akkor lelkészként tevékenykedő Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Filep Mária, a piknik főszervezője, Horváth István volt belügyminiszter, Konrád György író, Kovács László volt külügyminiszter, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Németh Miklós volt miniszterelnök, Pozsgay Imre volt államminiszter, Szöcs Géza költő és nem utolsó sorban Tőkés László, a romániai rendszerváltozás kovásza. Az elismerést többen nem tudták személyesen átvenni a rendezvényen, így az erdélyi magyarságot az európai parlamentben képviselő volt református püspök sem, Tőkés Lászlót Brüsszelbe szólította a kötelesség a díjátadást megelőzően.

Schmidt Mária, a házigazda intézmény főigazgatója méltatásában arról beszélt, hogy a magyarok 1989 nyarán tanúbizonyságot tettek bátorságukról, szolidaritásukról és a felebaráti szeretetükről, és ezzel példát mutattak az egész világnak. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az akkori segítségnyújtás csak a mai szemmel számít természetesnek, ám akkor még Magyarország megszállt állam volt, állampárttal, titkosrendőrséggel, és a segítők tevékenysége egyáltalán nem volt veszélytelen és kockázatmentes.

A főigazgató-történész köszönetet mondott a segítőknek, és arról is beszélt, ők nagyobb kockázatot vállaltak, mint a hajdani állampárt vezető politikusai. Azt mondta, az 1989-es piknik olyan mozgásoknak nyitott utat, amelyek eredményeként Közép- és Kelet-Európa államai visszaszerezték nemzeti függetlenségüket, és a két Németország egyesülésével végül Európa is egyesülni tudott. Úgy vélte, mindez nem történhetett volna meg Magyarország és a menekült keletnémeteket segítők nélkül.

Decemberben már hasonló elismerést – Petőfi-díjat – adományoztak a 25 évvel korábbi határ menti piknik főszervezőjének, Filep Máriának és Kozma Imre atyának. A XXI. Század Intézet és a MOL-csoport közös díját most is egy, a Terror Háza Múzeumban tartott ünnepség keretében adták át.

Ugyanezen díjat, amelyet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 2009-ben, a sopronpusztai piknik huszadik évfordulóján hozott létre, elsőként éppen Tőkés László kapta meg, Gabriel Andreescuval egyetemben. A Petőfi-díj akkori átadásán Schmidt Mária hősnek nevezte a romániai forradalom két szimbolikus alakját, olyan történelmi személyiségeknek, akik eredményesen harcoltak a közép-európai népek szabadságáért. Románia budapesti nagykövete hazája nevében mondott köszönetet Tőkésnek és Andreescunak, hogy a romániai forradalom idején példát mutattak tisztességből és emberségből.

A páneurópai piknik az osztrák–magyar határon, Sopron közelében 1989. augusztus 19-én tartott békedemonstráció volt, fontos előzménye az Európát kettéosztó vasfüggöny átvágásának, Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének.

Tőkés Lászlónak, a Ceaușescu-diktatúra által akkoriban üldözött, állandóan megfigyelt, szabad mozgásában korlátozott református lelkésznek a részvevőkhöz intézett üzenetét kalandos körülmények között csempészte ki Temesvárról Szabó Lukács, későbbi országgyűlési képviselő. „Kedves Testvéreim, Európában! Földrészünk itt élő lakói sóvárogva tekintenek a megindult világ nagy találkozói felé, melyeken nem vehetnek részt. Országunkban is akadna seregnyi ember, aki közétek állna, és határtalan lelkesedéssel csatlakozna az egyre izmosodó európai meneteléshez, és vetné kezét az elócskult határzárakra, de jó szándékunk ezernyi falba ütközik” – kezdte volt 1989. augusztus 17-én írott levelét Tőkés László. Románia akkori elzártságának leírása után így folytatta:  „Elidegenedettségünk azonban ennél mélyebb, hiszen bennünk és közöttünk is épp megfoghatatlanságában lebonthatatlannak tűnő, szerteágazó falrendszer terpeszkedik. Mi még csak itt tartunk, és ennek is csak a legelején: elkezdtük bontani belső falainkat. A hallgatás, a félelem, az önkorlátozás falait. A tartósan magába zárt lélek és gondolat palánkgyűrűit. Az elnyomorodott tudat ideológiai tartóoszlopait. A kölcsönös bizalmatlanság drótsövényeit. A magunkba zárkózás egymástól elriasztó határcsapdáit. A rabul esett emberi szellem hatalmas fantomlágerét.” Az európai szabadság feltámadt szelét érzékelve üzente a vasfüggöny bontására készülőknek, hogy „ujjongva örvendünk az új utaknak, eszméknek, feltámadt szabadságnak és lehetőségnek, és ha valami, akkor az minket is kimondhatatlanul lelkesít, hogy a lebontott falakból fel kellene építeni a közös Európa-házat. (…) S ha összefogásotok által is előbbre jut a haladottabb romániai politikában is otthonos eszme, a határok »spiritualizálásának« a terve, akkor sem kell féltenünk többé sem falvaink népét, sem Európa kis népeit és nemzetiségeit, mert minden más berlini mintájú fal Jerikóként fog összedőlni egy csapásra. És akkor végre mi is ott leszünk az Európai Össztalálkozón (Nagytalálkozón)... Én (nem is gondolhatva kiutazásra) Európa legnagyobb nemzetiségének egyik tagjaként s mint lelkipásztor egy kicsit annak képviseletében is üzenek. Most, mikor erdélyi magyar nemzetiségem ezres tömegekben, reményvesztetten özönlik Magyarország és a Nyugat felé – ezernyi románnal együtt –, a kényszerűségből vagy meggyőződésből itthon maradókkal együtt mindeneknél inkább azt kívánom, hogy egyszer s mindenkorra leomoljanak azok a falak, melyek elválasztanak bennünket a román nemzettől, Európától, magyarországi testvéreinktől és legjobb önmagunktól, hogy megszűnjön az az egyetemes megosztottság, mely megmérgezi Európa jelenét, romániai magyar népemet pedig végveszéllyel fenyegeti. Itthon maradunk, de Veletek tartunk” – üzente a páneurópai piknik részvevőinek küldött 1989-es levelében Tőkés László.