2011. március 21. hétfő
Send this article Print this article

Nyilatkozat

Az elmúlt hónapokban az észak-afrikai és a közel-keleti országokat átfogó tüntetéssorozatnak lehettünk tanúi.



 
   Bár a megmozdulások társadalmi háttere igen összetett, megállapítható, hogy a tüntetők egy jobb élet vágyával, valamint az emberi szabadság és méltóság céleszménye által vezérelve vonultak az utcára.
   Csakúgy, mint a kelet- és közép-európai forradalmak esetében, a világi diktatúrák vezetői a legtöbb esetben erőszakkal, fegyveres erővel próbálták és próbálják elnyomni és megfélemlíteni a tüntetőket.
   1956, 1968 és 1989 eszmei és erkölcsi örököseiként nem lehetünk közömbösek az arab világban zajló változásokkal szemben. Az európai közös külpolitikának támogatnia kell mindazokat, akik életüket is kockáztatva tiltakoznak az elnyomás és a zsarnokság ellen. Az Európai Uniónak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Földközi-medencei szomszédai országaiban a társadalmi reformot, a politikai változásokat és az emberi jogok érvényesülését elősegítse.
   Erre annál is inkább szükség van, mivel fennáll a veszélye annak, hogy a demokrácia helyett a fundamentalista totalitarizmus hódít teret, ami nem csupán az érintett országok népeire hoz újabb elnyomást, hanem – közvetett módon – Európa biztonságát és jövőjét is hátrányosan befolyásolja.
  Szolidaritásunkat és erkölcsi támogatásunkat fejezzük ki mindazok iránt, akik kiállnak a demokrácia mellett, és életüket kockáztatják a szabadságért. Egyúttal reményünket fejezzük ki, hogy az „arab tavasz” számukra is elhozza a megújulás és egy biztonságosabb jövő lehetőségét.
   A volt szovjet birodalom országai – köztük Magyarország és Románia – megszenvedett múltjuk okán, az Európai Közösség cselekvő elkötelezettségével állnak ki a diktatúrával szembeszálló líbiai nép mellett.
 
   Brüsszel, 2011. március 21.
                                                                                                  Tőkés László
                                                                                    az Európai Parlament alelnöke
 
   A romániai Ceauşescu-diktatúra mementójaként, mellékelten közzétesszük a The Guardian 2011. február 27-i írásának eredeti angol szövegét, valamint annak kivonatos magyar fordítását.

Guardian.co.uk

The Observer

 

HOGYAN BUKNAK EL A DIKTÁTOROK

   Bukarest utcáitól Manila nyomornegyedeiig, a nép hatalma végül mindig győz. Miközben Líbia éppen hangjára talál, Peter Beaumont külügyi szerkesztő az önkényuralom bukásának dinamikáját vizsgálja.

 

2011. február 27.

 Manapság Románián kívül kevesen emlékeznek Tőkés Lászlóra. A ma 58 éves, királyhágómelléki református püspök 1989 márciusában Temesváron volt lelkipásztor, akit ki akartak lakoltatni temploma melletti lakásából. A bűne az volt, hogy a \"szisztematizálás\" politikája ellen prédikált, egy oly politika ellen, amely Nicolae Ceauşescu önkényuralmi rendelete szerint országának városait és falvait volt hivatott újrarendezni.
   A magyar nemzetiségű Tőkés már hosszú ideje illette kritikával a rezsimet, úgyhogy, amikor ellenszegült a kilakoltatásnak, nagy visszhangot váltott ki, és felhívta maga ellen a Ceauşescu-i titkosrendőrség, a hírhedt Securitate figyelmét. 1989 decemberére már nem csupán hívei álltak mellé, élőláncot alkotva lakása körül, hanem a román nemzetiségűek is, egy olyan tömeg, mely a környező utcákat betöltötte.
  Ami a következő napokban történt, a Tőkés egyéni történeténél közismertebb: a temesvári tömegtüntetések, amelyek gyors ütemben vezettek el a valamikor hatalmas erejű Ceauşescu-rezsim bukásához.
   Ha ez a történet egy emberről és a hazájáról ismerősnek tűnik, ez azért van, mert tényleg az. Ismerősnek tűnik nem csupán azért, mert az arab világ népfelkelések sorozatán megy át, amelyeket egyes elemzők az 1989-es kommunizmus-ellenes európai eseményekhez hasonlítanak, hanem azért is, amit a Tőkés története mond el nekünk az önkényuralmi rendszerek elleni felkelések dinamikájáról.
     ......................................
   Roger Petersen, az Ellenállás és felkelés – kelet-európai tanulságok című könyv szerzője egyike azon tudósoknak, akik arra a kérdésre keresnek választ, hogy az egyszerű emberek milyen módon lázadnak fel hatalmas és brutális rezsimek ellen. Szerinte a lázadás első szakasza a meghatározó: a népesség nagy részének lassú átváltása a rendszerrel szembeni \"semlegességből\" egy \"átfogó de szervezetlen és fegyvertelen ellenállásba.\" Az erre a szakaszra jellemző megnyilvánulások, Petersen szerint, \"a rendszerellenes graffitik, nacionalista dalok éneklése, rendszerellenes kiadványok osztogatása és/vagy elfogadása és spontán tüntetéseken való részvétel.\"
   Pontosan ez történt a Tőkés László lakását védő tüntetések esetében, 1989-ben, amikor a gyülekező tömeg előbb zsoltárokat énekelt, majd hamarosan egy betiltott nacionalista dalra váltott át, a \"Deşteaptă-te Române\" (Ébredj, román) kezdetű énekre. Két évvel azelőtt, a brassói tömegtüntetéseken is ugyanezt a dalt énekelték.
    ......................................
   (Petersen a továbbiakban a következőket írja:) \"Úgy gondolom, hogy Magyarországon és Csehszlovákiában már jó ideje érlelődött az érzés azokban, akik a következőképpen gondolkodtak: \'Hadd ne beszéljünk a politikáról, beszéljünk inkább a kenyérről. Ez az egyetlen dolog, ami valójában érdekes!\' Egy bizonyos ponton túl viszont már nem csupán a kenyérről, hanem az emberi méltóságról szól a történet. Arról, hogy \'Nincs autonóm életem.\' Aligha állapítható meg pontosan, hogy ez a szakasz mikor következik be.\"
   Ha létezik egy erőteljes hasonlóság az 1989-es forradalmak és aközött, ami az arab világban manapság történik, az abban áll, hogy az emberek fokozatosan eltávolodnak ettől a \"kenyeret, s nem politikát\" állásponttól.
   .......................................
   Tőkés László esete a felkelések egy másik lényeges tulajdonságát is példázza: a már amúgy is lázadásra érett és kellően elégedetlen társadalmon belül szükség van egy jól azonosítható \"kulcs-áldozatra\". Tunéziában ez a kulcsszereplő Mohammed Bouzizi, a Sidi Bouzid-i gyümölcsárus volt, aki – tiltakozásképpen – felgyújtotta magát. Egyiptomban az indító impulzust Khaled Said meggyilkolása adta meg, akit múlt év júniusában, Alexandriában kegyetlenül megvert a rendőrség, és akinek neve mozgósító erejű \"felhívássá\" vált az első rendszerellenes tüntetések alkalmával.
   .......................................
   Végeredményben azonban egy lázadás sikere azon múlik, hogy ne csupán a szakadárok egy kis csapata, hanem éppen elégséges ember lépje át a félelem küszöbét. Ha megszületik az a döntés, hogy a kockázat valóban megéri, a felkelés sikerre vezethet.
   \"1991-ben, Vilniusban egy olyan tömegben voltam, ahol 15 embert öltek meg,\" emlékezik vissza Petersen. \"Emlékszem, hogy az emberek válasza erre nem a visszavonulás, hanem az volt, hogy a parlament elé vonuljanak.\"
   Annak idején Albert Camus vetette fel azt a kérdést, hogy \"ki is a lázadó?\". Saját kérdésére ezt a választ adta: \"Lázadó az az ember, aki nemet mer mondani.\" Ez az a pont, ahol a félelem megszűnik, és egész nemzetek képesek nemet mondani. És a zsarnokok ekkor buknak el.



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010