Marosvásárhely „fekete márciusa”

Tőkés László beszéde Marosvásárhelyen, 2025. március 20-án, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban megtartott, A temesvári szolidaritástól a marosvásárhelyi fekete márciusig című évfordulós megemlékezésen.

Szívbéli köszönettel köszöntöm mai évfordulói megemlékezésünkön rendezvényünk előadóit, köztük is elsősorban az est házigazdáját, Kincses Előd „igazságharcost”, a Nemzeti Megmentési Front egykori Maros megyei alelnökét, akinek röviddel az 1989-es dicsőséges népfelkelés kirobbanása után a berendezkedő Iliescu-rezsim első menekültjeként kellett fél évtizedig tartó emigrációba vonulnia. Személyes köszönetem annak az elvhű és bátor embernek is szól, aki védőügyvédem volt a diktatórikus állami és klerikális hatóságokkal vívott egyenlőtlen harcaimban.

Gabriel Andreescu professzor, a Ceauşescu-rezsim élvonalbeli ellenzéki harcosaként szállt szembe a kommunista diktatúrával. „Gyűlöltem Ceauşescut” („L-am urât pe Ceauşescu”) című könyvének tanúsága szerint ő egy olyan kivételes személyiség, akinek megvolt a lelki ereje, hogy szakítson a kommunista önkényuralommal szembeni „vak engedelmesség kollektív modelljével”, majd ennek ódiumát vállalva, a kisebbségi magyarság védelmére keljen.

Florian Mihalcea elnök urat, a Temesvári Társaság vezetőjét is tisztelettel üdvözlöm körünkben, aki három és fél évtized után is rendíthetetlen zászlóvivője a kommunizmus áldatlan öröksége elleni harcnak, és kiemelkedő képviselője a Temesvári kiáltvány (1990) programjának és eszmeiségének.

Mi négyen – Szilágyi Zsolt volt parlamenti képviselővel együtt – alapítói vagyunk a December 15 – a Román–Magyar Szolidaritás Napja Egyesületnek, mely a Temesvári kiáltvány 4. pontja értelmében „a tolerancia és a kölcsönös tisztelet szellemében” munkálkodik a román–magyar kapcsolatok építésén, a román–magyar megbékélés érdekében, mely az 1989-es temesvári népfelkelést jellemezte.

35 év óta három rendkívüli esemény, három ügy, három úgynevezett bűnügyi dosszié foglalkoztatja a román közvéleményt – éspedig: (1) a forradalom dossziéja; (2) a bányászjárások dossziéja; valamint (3) a marosvásárhelyi fekete március, az akkori parasztjárás ügye.

Ennek a három esetnek az a közös eleme, hogy mindháromban mesterségesen elővezényelt szereplők, feltüzelt, felbujtatott, ellenséges agresszív csoportok (terroristák, parasztok, bányászok) provokálták ki és idézték elő a véres eseményeket. A terroristáknak, a Görgény-völgyi parasztoknak és a Bukarestbe bevonuló bányászoknak ugyanaz volt a szerepük mindhárom esetben, valamennyi helyszínen. Három és fél évtized távolából nagy bizonyossággal állapíthatjuk meg, hogy a gyilkos intervenció és a véres összecsapások egyazon forgatókönyv szerint zajlottak, az atrocitások és erőszakos cselekmények kitervelői és szervezői pedig ugyanazok voltak, éspedig a hírhedt Securitate – volt – keretlegényei, vagy – ha tetszik – a román kommunista „mélyállam” és „háttérhatalom”, vagy egy Bukarestben székelő titkos „kamarilla” anonim titkosszolgálai aktorai.

Erdélyben, nevezetesen Temesváron és Marosvásárhelyen a turbulens események közös eleme a bukófélben lévő nacionálkommunista rezsim titkosszolgálata által gerjesztett dühödt magyarellenesség volt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) néven helyreállítandó Securitate a hagyományos etnikai megosztó politika modelljének megfelelően újból és újból az ún. magyar kártyát vette elő és vetette be, eredményesen használva ki a román társadalomba belenevelt, mélyen gyökerező hungarofóbiát. Ami 1989 decemberében még nem sikerült Temesváron, a „magyarveszély” immár igen hatékonyan működött Marosvásárhelyen! Itt a forgatókönyv kiválóan működött: rövid időn belül, néhány hónap alatt sikerült szétzúzni azt az interetnikai és vallásközi szolidaritást, mely a temesvári népfelkelést jellemezte, és a kommunizmus- és Securitate-ellenes közös érzelmeket, melyek összefogásra késztettek románokat és magyarokat, egy karikacsapásra sikerült átirányozni egy új ellenség, éspedig: a magyar közellenség ellen. A román posztkommunista államhatalom gyűlöletkampánya megtette a hatását, és megteremtette azt a magyarellenes pszichózist, mely az erőszakos cselekmények kibontakozását lehetővé tette.

Harmincöt évvel a marosvásárhelyi pogromkísérlet után keserűen kell megállapítanunk, hogy noha emberiség ellenes bűncselekmények helyszíne volt városunk, melyek a demokratikus rendszerváltozást kisiklatták, az ügy kivizsgálása és az igazságtétel azóta is várat magára.

Tartozunk a forradalom hőseinek és az utókornak, magunknak és gyermekeinknek a történelmi igazság- és jóvátétel elvégzésével. Ennek megfelelően szorgalmazom a következőket:

· A forradalmi és a bányászjárás dossziéival együtt a marosvásárhelyi fekete márciusnak is nyissanak külön dossziét, tegyék bűnügyi kivizsgálás tárgyává a hírhedt „parasztjárást”, és vonják felelősségre ennek – még élő – felelőseit.

· Tegyék külön kivizsgálás tárgyává annak joggal feltételezett eshetőségét, hogy a három kirívó eseménysorozatnak ugyanaz a hatalmi vezetőcsoport volt a kitervelője és végrehajtója, manipulátora és médiabeli propagátora.

· Miként a Tismăneanu-jelentés a kommunizmus bűneinek a kivizsgálása esetében, azonképpen készüljön jelentés az Iliescu-rezsim által elkövetett bűncselekmények megállapítása tárgyában is.

· Rehabilitálják és kárpótolják a marosvásárhelyi fekete március áldozatait, az 1989 decemberi forradalmárokhoz és áldozatokhoz hasonlóan.

Fájdalommal emlékezünk arra, hogy 1989 temesvári szolidaritása néhány hónap alatt Marosvásárhely fekete márciusába torkollott. Tegyünk meg minden lehetőt ennek a helyzetnek a revíziója és orvoslása, valamint „Temesvár szellemének” a helyreállítása érdekében.

Tőkés László