»
2013. június 4. kedd
Tőkés László: "Az egybetartozás érzése lelki táplálék"
Tőkés László erdélyi EP-képviselő, az EMNT elnöke a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartott budafok-nagytétényi megemlékezésen mondott beszédet, amelynek alapgondolata a nemzeti összefogásra való buzdítás volt. A gyásznapból az összetartozás érzését erősítő ünnepnap lett, mely az országhatárok két oldalán élő magyarok összetartozását hirdeti – hangsúlyozta. A Rákóczi Szövetség nagyváradi szervezete és a Pro Partium Egyesület közös rendezésében egy közel ötvenfős kirándulócsoport látogatott el Budapestre, és vett részt a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartott budafok-nagytétényi megemlékezésen.
A Nagy József Barna irányításával szerveződő kirándulócsoportban egyetemisták, diákok, szülők vettek részt Bihar megye több településéről.
Vasárnap kora reggel indult útnak a csapat Budafok-Nagytétényre, a megemlékezés helyszínére. 2010 óta minden évben megszervezik a Nemzeti Összetartozás Napját az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékezve, és a határok által szétszabdalt haza magyarjainak összetartozását hirdetve.
A rendezvényen – többek között – részt vett Németh Zsolt külügyi államtitkár, Szabolcs Attila Budafok-Tétény polgármestere, valamint Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Az ünnepségen Nemcsák Károly Jászai-díjas művész Szép Ernő Imádság című versét adta elő. Szabolcs Attila polgármester köszöntötte a szép számban egybeseregletteket, köztük a határon túlról érkezett vendégeket. A megemlékezésen magyar állampolgársági eskütételre is sor került, mintegy 40 magyar tette le az esküt. „Mi anyaországiak meg sem értjük mit jelent, hogy sokan ismét felvehetik fiatalságuk, őseik állampolgárságát" – mondotta a polgármester.
A Himnusz következett, amely megteremtette az állampolgárságot igazoló okmányok kiosztása előtt a fennkölt és mélységes hangulatot. A jelenlévők közül néhányan könnyes szemmel és szívre tett kézzel énekelték végig a himnusz sorait. A magyar állampolgárság megszerzése lelki megnyugvást jelent a külhoniak számára, s ezt támasztja alá az egyik idős házaspár szavai, amit a honosítási ünnepség után mondtak a szervezőknek: „köszönjük, hogy befogadtak’’.
A megemlékezésen beszédet mondott Németh Zsolt külügyi államtitkár, aki az összetartozás fontosságáról és a határon túli magyarok helyzetének jobbításáról szólt. Mindent meg kell tenni az anyaországban – úgy az államigazgatásban, az önkormányzatokban, a gazdaságban, mint ahogy a szellemi életben – azért, hogy a határon túliak „magától értetődő kapcsolódási pontokat" találjanak – mondotta.
A Nádasdy Néptánccsoportot színvonalas erdélyi táncokkal és energikus fiatalságukkal kápráztatták el a közönséget.
Ezt követően Tőkés László erdélyi EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott beszédet, amelynek alapgondolata a nemzeti összefogásra való buzdítás volt. A gyásznapból az összetartozás érzését erősítő ünnepnap lett, mely az országhatárok két oldalán élő magyarok összetartozását hirdeti – hangsúlyozta. Hozzátette: az egybetartozás érzése olyan lelki táplálék, mely a mindennapi kenyérhez hasonlóan létszükséglet.
Tőkés László ugyanakkor kijelentette: „az erdélyi magyarok nem akarnak az erdélyi szászok, svábok és zsidók sorsára jutni, akiket kemény valutáért árusítottak ki." Magasba emelve egy székely lobogót azt mondta az egybegyűltek előtt: ezt a zászlót senki nem veheti ki a kezünkből, majd idézve Szabó Dezső szavait úgy fogalmazott: megmaradásunk, anyagi és lelki megújulásunk feltétele, hogy „minden magyar felelős minden magyarért”.
A következőkben Varga Miklós ismert rockénekes gyermekei Varga Vivien és Varga Szabolcs szavalatait hallgathattuk meg, végül koszorúzással és a székely himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.
A Bihar megyei kirándulócsoport számára ezzel nem ért véget a program, ugyanis ezt követően az Országházban tettek látogatást. Budapest legimpozánsabb épületének, a Magyar Országgyűlés székhelyének belsejét – a kupolacsarnokot, a díszlépcsőt, a Szent Koronát és a koronázási ékszekerek, stb. – Potápi Árpád Fideszes képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke jóvoltából ingyenesen tekinthették meg a kirándulók.
A következő helyszín a Budai várnegyed volt, mely területén számos középkori eredetű műemlék, valamint 17–18. századbeli lakóházak és középületek található. A Halászbástyáról gyönyörű panoráma nyílik a magyar fővárosra, amelyet örömmel örökítettek meg a kirándulók.
A tartalmas és kimerítő nap után gazdag élményekkel térhettek haza a Bihar megyei kirándulók.

Varga Márton, az EMNT önkéntes gyakornoka
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció