Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet

„Békés, boldog új esztendőt!” „Bort, búzát, békességet!” – anélkül, hogy mélyebben belegondolnánk, nyelvi automatizmusként hangzó szavakkal, ezenképpen köszöntjük egymást az új év elején. Jókívánságaink központi üzenete: a békesség.

Rá kell döbbennünk, hogy az utóbbi években, a súlyosbodó háborús fenyegetettség árnyékában milyen rendkívüli aktualitást nyert a békeóhajunk, minő komoly tartalommal telítődött a máskor üres nyelvi fordulatként hangoztatott köszönési formánk. Úgy vagyunk vele, mint amikor erőt és egészséget kívánunk. Igazából a betegség és erőtelenség idején nyernek értelmet közhelyszámba menő kifejezéseink. Ezenképpen a háborúság közepette értékelődik fel a hőn áhított békesség.

Nemrég emlékeztünk meg az 1989-es temesvári népfelkelésről a romániai forradalmi események 36. évfordulója kapcsán. Az előbbiekhez hasonló gondolatok és érzések kavarogtak bennünk a régi rezsim bukásának és az új év felvirradásának zavaros időszakában, amikor a fegyverek visszhangzó zajában félelemmel vegyes bizakodással kívántunk békés új esztendőt nehéz időket megszenvedett ember- és polgártársainknak.

Tavaly múlt ki az élők sorából Ion Iliescu forradalmárnak kikiáltott ellenforradalmár, a romániai forradalmat véres államcsíny útjára térítő hatalmi csoportosulás feje. Nem utolsósorban neki tulajdoníthatóan, alighogy felocsúdtunk a vérzivataros karácsony politikai zűrzavarából, máris nyakunkon volt Marosvásárhely „fekete márciusa”, az erdélyi magyarság újabb exodusa – és újból csak a békességért imádkozhattunk. Erdélyi nemzeti közösségünknek annak előtte is és azóta is bőségesen van oka békességet óhajtania és érte fohászkodnia: társadalmi közbékéért, jogosságért és igazságosságért, melyek nélkül nincsen békesség.

Túllépve országhatárainkon, újévi jókívánságaink gondolatkörében délvidéki és kárpátaljai testvéreinkről is szólnunk kell. Vajdasági magyarságunknak jutott osztályrészül, hogy a délszláv konfliktus szenvedő alanya legyen, ami a második világégést követően elsőként szabadította rá a háború rémét Európára. És íme, a szinte évszázados szovjet birodalmi uralom egyenes folytatásaképpen, a mai időkben az ukrán elnyomás igáját kell elhordozniuk kárpátaljai magyar testvéreinknek, akik az ukrajnai háború kárvallottjaiként már-már a nemlét határán tántorognak.

Külhoni magyar nemzettársainknak bőségesen kijut a háborús viszonyokból, valamint a társadalmi békétlenségből. Harminchat év után is változatlan időszerűséggel hangzik feléjük újévi jókívánságunk: Békés, boldog új esztendőt!

De felvidéki testvéreinknek sem ígér sok jót a hírhedt Benes-dekrétumok morbid reneszánsza, ráadásképpen pedig a hosszúra nyúló romániai belpolitikai válság és a román nacionálsovinizmus előretörése minket, erdélyi magyarokat sem kecsegtet „békés, boldog új esztendővel”…

És akkor még nem szóltunk az Európai Uniónak nevezett intézményes „békeprojektről”. Minket, azaz országainkat is a tartós béke és jólét ígérete és reménysége vonzotta a Nobel-békedíjas Unió szárnyai alá…

Ehelyett azonban mit tapasztalunk nap mint nap a „progresszív” Nyugat jobb sorsra érdemes táborában? Fegyverkező, kardcsörtető háborús hisztériát, mely szégyenpadra ültetné békepárti magyar hazánkat, miközben az Unió tagországai – köztük mostoha román hazánk is – újabb és újabb fegyverkészletekkel és irdatlan pénzösszegekkel tömik a fiait halálra kárhoztató Ukrajnát, és hizlalják az ott tenyésző korrupciót. Igaz, hogy az orosz anyák elhullott fiai sem járnak jobban, de ugyanakkor a mi fiainknak sem ígér jobbat a néhol már bevezetett, másutt pedig már meglebegtetett általános hadkötelezettség.

Mindezek láttán minden bizonnyal elmondhatjuk, hogy a II. világháború óta nem volt időszerűbb újévi jókívánságunk, mint manapság. Békességes, boldog új esztendőt adjon az Isten! Ezt kívánjuk tehát egymásnak és minden embertestvérünknek.

De hadd tegyük hozzá ehhez református köszöntési formulánkba foglalt, mindennapi jókívánságunkat is, mely így szól: „Békesség Istentől!” Ez az istenes jókívánság valóságos transzilvánikum. Az évkezdet alkalmát meghaladva a krisztusi békesség általános érvényével terjed ki hatálya az egész esztendőre és hirdeti békevágyunkat minden időre.

Lakozzék békesség szívünkben és otthonainkban, országunkban és egész Erdélyben, Partiumban és Székelyföldön, ahol a megbékélés útjára vezérlő autonómia ügye érlelődik. Isten segítse egész kontinensünk népeit, hogy jó belátásra jutva elejét vegyék a további háborúskodásnak, és közös erővel megtalálják a békesség jövőt ígérő, igaz útját, és ne vegyék fel, hanem letegyék kezükből a halálosztó fegyvert.

Testvéreim! – mondom a közhasználatú megszólítást, mely a békességhez hasonló közhelyként hangzik felétek. Testvéreim! – ekképpen szólítalak benneteket, és ez a szokványos kifejezés ugyancsak megszokott szavaink mélyebb átgondolására késztessen minket. Sík Sándor katolikus papköltő versét idézem: „Egyetlen egy a szükséges: szeress! / És tégy, amint az Isten adta tenned. / Mindenkié vagy, mert mindenkihez / Küldött szeretni, aki a szerelmes / Keresztről a világot átölelte. / Egy szó tied csak, áldott életednek / Értelme, célja, foglalatja: Testvér! / Ezt, ezt az egyet, ezt mondd, ezt imádkozd / Életeddel és haláloddal. / A többit hagyd az Úristen kezére!”

Testvéreim! Ebben az egy, sokat mondó szóban benne van a szeretet teljessége. Márpedig ami megmarad, ami „soha el nem fogy” (1Kor 13,8), az: a szeretet. Maradjunk az új évben és mindenkor ebben a mindenre elégséges szeretetben. És: „ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal!” (1Jn 3,18). Szavaink, tetteink, életünk legfőbb értéke és mértéke legyen: a szeretet.

Az isteni és a testvéri szeretet békességre vezet. Így adjon nékünk az Úr Isten áldott, békés, boldog új esztendőt!

Nagyvárad, 2026. január 7.

Tőkés László
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

elnöke