Az óbecseiek partiumi fellépéséről

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöki hivatalának meghívására járt Nagyváradon az Óbecsei Schola Cantorum énekkar, amelyet elkísért több muzsikus, valamint Sípos Tibor festőművész. Két alkalommal, két helyszínen találkozhattak velük a zene- és művészetkedvelők.

Október 19-én a váradi várban mutatták be a kórus legújabb, Voces saeculares című, világi énekeket tartalmazó CD-jét egy zenés társalgás keretében. Itt Tőkés László EMNT-elnök kényszerű távollétében Török Sándor, a szervezet Bihar megyei elnöke köszöntötte a vendégeket, átadva nekik a püspök szívélyes üdvözletét. A délvidéki csoportot Stefaniga Otília karnagy mutatta be, felidézve, hogy a Schola Cantorum 1996-ban kezdte meg működését az óbecsei (Dél-Bácska, ma Szerbia) Nagyboldogasszony-templomban, Rokay Zoltán plébános, egyetemi tanár ösztökélésére és támogatásával. A főként helybéli fiatalok énekükkel, egy-egy kórusbetéttel teszik ünnepélyesebbé a vasár- és ünnepnapi szentmiséket azóta is. Céljuk az egyházi zene népszerűsítése, a lelkek felemelése, magyar nemzeti kultúránk ápolása és megőrzése. Az egész Délvidéken és a Bánságban, szerte a Kárpát-medencében megfordultak már, mind egyházzenei szemléken, mind világi fesztiválokon. 2002-ben jelent meg az énekkar első hanghordozója, 2011 karácsonyán a második, Ave Gloria címmel. A Váradon is bemutatott tavalyi lemez harmadik önálló hanganyagként jött létre. Az Óbecsei Schola Cantorum a legdélebbi szórványvidékeken is gyakran szolgál, székvárosában pedig 1997 óta együttműködik az ortodox templomi kórussal, illetve alkalmi megemlékezéseken, humanitárius rendezvényeken rendszeresen fellép. Az énekkar számos elismerésben részesült az évek során. A ma már harmincfős vegyes kar tagjai és a velük tartó gyermekeik kórusműveket és megzenésített verseket adtak elő a váradi vár egyik szépen felújított termében, vonós kamaraegyüttesük közreműködésével.

A csengő gyermeki hangokkal és az előadott művek keletkezését ismertető rövid szövegekkel tarkított előadást követően Sípos Tibor gazdag életének és munkásságának ismertetése is megtörtént. „1946-ban parasztszülők gyermekeként jött a világra Óbecsén. Elsőgenerációs értelmiségi. Festő, jogász, feltaláló, költő, közösségszervező, állhatatos és véget nem érő, közösséget és közösségért teremtő életvitele, életformája révén környezete megbecsült tagja” – írták róla méltatói egyik kitüntetése alkalmával. Festőtehetsége egyetemista éveiben kezdett kibontakozni, és az első, 1969-ben Zágrábban tartott tárlata óta szinte a világ minden táján volt kiállítása Budapesttől Londonig, Ausztráliától az Egyesült Államokig. A művész elhozta Váradra az ötven évvel ezelőtti debüttárlatának plakátját is, valamint két önarcképet, egyet fiatal, egyet pedig idősebb korából. Alkotói stílusáról elmondta, hogy igyekszik minél kevesebb vonallal, minél lendületesebben és szabadabban festeni. Másokat is erre biztat, mert ha görcsöl a kezük, nem tudják gondolataikat kifejezni, nem tudnak felszabadulni. Végezetül Gondolat című versét is meghallgathatták a jelenlevők.

Másnap, október 20-án a nagyvárad-újvárosi református templomban mutatkoztak be a délvidékiek a délelőtti istentisztelet keretében. Sándor Lajos lelkipásztor Máté evangéliumát idézve hirdette Isten igéjét: „Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” A testi és lelki teherviselésbe belefáradó, belerokkanó keresztény ember számára Jézus Krisztus kínál gyógyírt és útmutatást, miközben arra tanít: mások terhét is el kell hordoznunk, nemcsak a magunkét, hiszen ezt tette ő maga is. Sípos Tibor, aki maga is ezen ige szellemében él és alkot, a templomban is mondott verset, hozzáfűzve: „Mivel festőművész vagyok, ezt a jézusi tanításhoz érzett vonzalmat és ennek betartásakor érzett szárnyaló könnyedséget szerettem volna színekben kifejezni. Az így ihletett színek bemutatását egy megfelelő zenei közegben képzeltem el. Innen jött az ötlet, mivel vallásos témáról van szó, hogy színeimet a számomra is jól ismert Óbecsei Schola Cantorum kórus hangaláfestésében mutassam be, egy újszerű mobilis megoldással, képeimet nem a falra aggatva.” Csupán a helyszűke akadályozta meg, hogy az állványokon bemutatott, többnyire lepkéket ábrázoló művei szárnyra keljenek, miközben az énekkar egyházzenei összeállítása professzionális szinten nyújtott műélvezetet. A felnőtt- és gyermekkart Bolyos Miklós, Karaba Anikó, Molnár Róbert, Sterbik Laura, Stefaniga Csaba és Szerda László hangszeresek kísérték, vezényelt Stefaniga Otília.

A határok fölötti nemzetegyesítés szellemében létrejött nagyváradi programban városnézésre és szeretetvendégségre is alkalom nyílott a délvidékiek számára.