2025. június 11. szerda
Elballagtak a PKE végzős hallgatói
Immár hagyományosan a felsőoktatási intézmény szomszédságában található nagyvárad-újvárosi református templomban tartották meg június 7-én délelőtt a Partiumi Keresztény Egyetem tanévzáró ünnepségét.
207 alapszakos és 54 mesterképzésben részt vett személy végzett 2025-ben a történelmi magyar egyházak által alapított, alapítványi háterrű, Magyarország kormánya által támogatott felsőoktatási intézményben.
A tanévzáró ünnepségen – amely igehirdetéssel kezdődött – társintézmények, közületek, politikai szervezetek, meghívott díszvendégek is részt vettek, többen szót is kaptak. Jelen volt az egyetem jogi hátterét biztosító Pro Universitate Partium Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök is, de ezúttal Tolnay István alelnök beszélt a felsőoktatási intézmény 35 éves múltjáról, az egyetem és a jogelődjének számító Sulyok István Református Főiskola történetéről. 
hírek
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Tőkés László EMNT-elnök beszéde az EMSZ nagyváradi ünnepköszöntőjén és óévbúcsúztatóján
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN












