Mint köztudott, a Ceaușescu-diktatúra végnapjaiban a kommunista karhatalom a Szilágycseh melletti kis eldugott faluba, a Szilágyszeg községhez tartozó Menyőbe deportálta Temesvár református lelkészét és családját. Tőkés Lászlóék 1989. december 17-én érkeztek a településre, ahol közel egy hétig álltak katonai-rendőri felügyelet alatt, egészen a diktátor házaspár elmeneküléséig, a rezsim – akkor még teljesnek és véglegesnek hitt-remélt – összeomlásáig. Hivatalosan a kollaboráns egyházkerületi vezetőség helyezte át a lázadó lelkipásztort Menyőbe, minekutána Temesváron népi összefogás, majd polgári ellenállás bontakozott ki a hívei, nemzet- és polgártársai szabadságáért síkra szálló Tőkés László körül.

Kui Attila Zsolt, a megemlékezést szervező Wesselényi Miklós Egyesület elnöke köszöntötte karácsony harmadnapján az egybegyűlteket a szilágycsehi Silvania teremben, köztük a meghívott Tőkés László EP-képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Molnár Kálmán nyugalmazott zilahi református esperest és Méhes Kati szatmárnémeti színművészt. Előbb a Poór Lili-díjas színművésznő verses-prózai összeállítása hangzott el a ’89-es eseményekről Szilágycsehi szabadító karácsony címmel, amelynek forrásául Molnár Kálmán „Szilágysági szabadító karácsony (Tövisháti emlékezések 1989–2014)” című, két kiadást is megért emlékkötete szolgált. Majd Baksai Károlynak, az Erdélyi Magyar Néppárt szilágycsehi elnökének üdvözlő szavai nyomán Molnár esperes köszöntője és a bő negyedszázada történtekről szóló élménybeszámolója hangzott el.

A Nagyváradról érkezett Tőkés László köszöntőbeszédében utalt rá, hogy egyházi hagyomány szerint a Szilágyságban karácsony harmadnapja is ünnepnap. Éppen ezért a püspök a Szerencsés óra, boldog éjszaka! című karácsonyi énekkel köszöntötte az erre az alkalomra összegyűlteket, azzal a népi énekkel, melyet annak idején a temesvári és a menyői gyermekeknek is megtanított. Ezután felidézte, hogy ott és akkor kezdődik minden változás, ahol és amikor legyőzzük a félelmet – erről szólt idei karácsonyi prédikációja is saját egyházközségében, Nagyvárad-Olasziban. A „ne féljetek!” igei intést megszívlelve akár az árral szembeni úszást is vállalni kell. Összevetve a 89’-es forradalmi lelkesedést a mostani közhangulattal, eléggé elszomorító a helyzet. Beigazolódik, hogy „gyáva népnek nincs hazája”. Le kell bontani a sok hazugság és a félelem falát, addig nem lesz változás – mondotta Tőkés László, hozzátéve: egyetlen út és cselekvés van, ami előre visz, éspedig ha kiteljesítjük az 1989-es események idején elindított folyamatokat. Vissza kell menni a gyökerekhez, a kezdetekhez, és ahol eltértünk, ott kell korrigálni a pályát. 

Európai képviselőnk felhívta a figyelmet: a kommunisták és utódaik nem akarnak változást, mert ők nem a népért, hanem csak a saját zsebükre dolgoznak. Nem engedhetünk ’89-ből ugyanúgy, ahogy nem engedünk ’56-ból. Magyarországon vérbe fojtották a forradalmat, Romániában viszont ellopták azt, s akik megtették, azóta is félrevezetik az embereket. Folytatni kell hát az igazságharcot, s változatlanul ragaszkodni kell az igazságtételhez.  A képmutató erők lenyomnak minket – utalt erdélyi képviselőnk az RMDSZ álságos kampányígéreteire és sikerpropagandájára. 1989-ben nem ért véget Temesvár – jelképes – ostroma, csak most módszeresebben és rafináltabban csinálják. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, mivel már nincs meg bennünk a 89’-es lendület. De nem szabad félnünk és meghátrálnunk, akár a túlerővel szemben is tovább kell vívnunk küzdelmünket – mondotta végül Tőkés László, emlékeztetve arra, hogy most, a bibliai pusztai vándorlás 27. évében azon kell lennünk, hogy a hátralévő út és idő lerövidüljön.

Molnár Kálmán egy Ady Endre-idézettel zárta a szilágycsehi megemlékezést, Tőkés László történelmi szerepét méltatva: „Hályogot tépett a magyar szemen”. A találkozó kötetlen beszélgetéssel, esztendőértékeléssel és újévköszöntéssel zárult.