A magyarországi Gulág Emlékbizottság támogatásával létrejött eseményen elsőként Tőkés László EP-képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke köszöntötte a szép számban egybegyűlteket, az emlékezés fontosságára hívva fel a figyelmet. Ebben a vonatkozásban, mint fogalmazott, első tézise az, hogy „amiről nem emlékezünk, az nem létezik”, második tétele pedig így hangzott: „ahogyan emlékezünk valamire, az úgy létezik”. Kiemelte, hogy nagyon jól ismerték ezeket a tételeket a kommunisták, akik egész egyszerűen el akarták törölni a múltat, vagy a tényeket eltorzítva alakították ki hivatalos történelemszemléletüket. Nem csoda hát, ha a kommunizmus bukása után az emberekben egyszerre tör fel a múlt megismerésének az igénye – jegyezte meg az európai képviselő.

 „Akié a múlt, azé a jelen” – folytatta a politikus, kiemelve, hogy a múlt felidézésének módja politikai kérdés is, hiszen „ahogyan elfoglalták Erdélyt, úgy el akarják foglalni a múltunkat is. Ezért a múltra emlékezés nekünk létkérdés.” Végezetül bejelentette, hogy a bukaresti katonai törvényszék megidézte tanúként az 1989-es forradalom eseményeinek feltárása ügyében. (Lásd erről szóló mai közleményünket.) Tőkés László reményét fejezte ki, hogy „nem fog ezúttal is hazugságba torkollni a kivizsgálás, és valóban kiderül, mi történt 1989 decemberében, 1990 márciusában és júniusában”, majd hozzátette: „Fontos lenne, ha nem a forradalom hatvanadik évfordulón derülne ki, hogy mi is történt valójában, hanem már most tudnánk, mi az igazság”.

A továbbiakban Benkő Levente kolozsvári újságíró, történész osztotta meg a hallgatósággal kutatási eredményeit Magyarok és németek elhurcolása 1944 őszén Romániában című előadásában. Emlékeztetett: nincs kollektív bűnösség, az elítélendő cselekményeket soha nem egy közösség, hanem egyének és intézmények követik el. Ezzel szemben Romániában már 1943-ban megfogalmazódott a magyar és a német nép kollektív bűnösségének a gondolata. Felidézte: Románia átállása után a magyar hatóságok kivonultak Észak-Erdélyből, és így a magyar lakosság teljesen védtelen maradt. Erős magyar- és németellenes hangulat alakult ki, és már augusztus 25-én megszületik az első csendőrségi parancs, amit további parancsok követnek, melyek alapján elkezdődött a németek és magyarok deportálása. Bár az utasítások a második bécsi döntés után Észak-Erdélybe költözött magyarokra és németekre vonatkoztak, a román királyi hatóságok a szovjetekkel együttműködve az őshonos erdélyi magyar és német férfiakra is kiterjesztették azok hatályát. Csak 1945 februárjától kezdték többé-kevésbé megúszni az elhurcolást a Romániában őshonos kisebbségiek.

Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, író elevenítette fel az ottaniak deportálásának tragikus történetét Akiknek még sír sem jutott címmel, a nagyváradi Duma István volt 56-os politikai fogoly börtönélményeiről beszélt. Végezetül Papp Annamária kolozsvári újságíró vázolta fel a kolozsvári deportálások történetét egyéni sorsok bemutatásával.

 

(Forrás: Erdon.ro)