»
Mellékelve alább a KREK érmindszenti pályázatának tárgyában 2014. március 10-én kibocsátott Közlemény.
2024. március 1. péntek
A Mecénás Alapítvány, avagy a korrupció hosszúra nyúló árnyéka a nagyváradi Léda-házon
Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke közleményt bocsátott ki ma a fenti címmel. Alább olvasható.Az utóbbi időben az RMDSZ érdekeltségi körébe tartozó szervezetek közkedvelt helyszínévé vált a tíz évvel ezelőtt Nagyvárad önkormányzatától megszerzett ún. Léda-ház – Ady Endre kultuszának nagyobb dicsőségére. Érdekes adalék a nevezetes ház, Stern Márton egykori villája újkori sorsához, hogy az idei román országos költségvetés nem kevesebb, mint 2,8 millió lejt, azaz mintegy 560 ezer eurót irányoz elő a felújítására, illetve bővítésére („Reabilitare, mansardare, dotare şi amenajări exterioare la ’Casa Leda’, str. Republicii nr. 57 – Fundația Leda Alapítvány”).
Mint ismeretes, éppen 22 esztendeje annak, hogy az első Orbán-kormány 320 millió forint, azaz 1,1 milliónyi euró támogatást ítélt meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázatára, amely egy kulturális és turisztikai centrum létrehozását irányozta elő Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten. Az időközben hatalomra jutott Medgyessy-kormány azonban a pénzt elmulasztotta átutalni a pályázónak, hanem az – máig tisztázatlan körülmények között – a bihari RMDSZ-nomenklatúra pártalapítványához került, amelyből amaz egy gyűlés- és báltermet húzott fel a nagyváradi városi strand mellett. A hírhedt Mecénás-alapítvány alapító tagjai közül mindmáig életben vagy éppenséggel magas politikai funkcióban vannak még Kiss Sándor, Lakatos Péter, Biró Rozália és Szabó Ödön. Nevezettek a fellengzősen „Ady Endre Kulturális Centrumnak” elkeresztelt hodályt végül is 2014-ben átjátszották az önkormányzatnak, cserébe a Léda-házért. Az ingatlantranzakció során végképp bebizonyosodott, hogy az ominózus centrumba beleölt 1,1 millió euró túlnyomó részének kézen-közön lába kelt, hiszen az érte kapott Léda-ház felbecsült értéke alig 280 ezer euróra rúg. A mai napig nem lehet tudni, hogy az eltűnt 7-800 ezer eurónyi összegnek mi lett a sorsa. A budapesti Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2011 januárjában készült vizsgálati jelentése mindenesetre sommásan megállapítja, hogy a nagyváradi projekt ügyében nem történt elszámolás.
Az idei román költségvetési támogatással zárul a kör a Léda-ház körül. Feltűnő párhuzam, hogy a magyar adófizetőknek 1,1 millió eurójába kerülő házra a romániai adófizetők pénzéből 560 ezer eurónyi összeget kíván elkölteni az RMDSZ, vagyis mintegy kétszeresét az épület 280 ezer euróra felbecsült értékének. Úgy tűnik, hogy a Fundația Leda Alapítvány egy hajóban evez dicstelen elődjével, a Mecénás Alapítvánnyal.
Ideje volna az elszámolásnak és a tisztulásnak!
Nagyvárad, 2024. március 1.
Tőkés László
a KREK volt püspöke
az EMNT elnöke
A történet közismert, a tények pedig vitathatatlanok.
2002-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által, a Széchenyi Terv keretében, az érmindszenti Ady-központ céljaira elnyert 320 millió forint összegű pályázati pénzt a Mudura Alexandru, Kiss Sándor, Lakatos Péter, Biró Rozália, Földes Béla és Szabó Ödön által létrehozott Mecénás Alapítvány, a posztkommunista Medgyessy Péter-kormánnyal összejátszva, eltulajdonította jog szerinti gazdájától. Ezt a pénzt felhasználva, Ady Endre nevét bitorolva, egy konferenciatermet és egy félbe maradt termálszállót épített Nagyváradon.
Az ismert részletektől ezennel eltekintve, 2012 júniusába érkezünk, amikor is a nagyváradi önkormányzat, a Mecénás Alapítvány tetemes összegű adóhátralékai miatt, a 310 ezer euróra becsült Körös-parti ingatlant egyik napról a másikra árverésre bocsátotta. Már ekkor szembeötlött az a lényeges árkülönbség, mely a 320 millió forintos, azaz mintegy 1,1 millió eurónyi pályázati összeg és a 310 ezer eurós kikiáltási ár között tátongott.
A botrányos esetet a „Mecénás” pózában tetszelgő RMDSZ-klikknek akkor még sikerült eltussolnia. De nem sokáig. Múlt héten, az Ady nevén futtatott váradi RMDSZ-központot egy pénzmosás alapos gyanújára okot adó ingatlancsere keretében a Mecénás Alapítvány a Léda Ház fejében az önkormányzat kezére játszotta át – vagyis 1,1 millió euróból „felépült” tulajdonát a 283.000 euróra értékelt neves, de leromlott állapotban található épületért dobta oda cserében.
Ezek után joggal vetődik fel a kérdés: hová tűnt a két ingatlan értékének különbözetét kitevő, mintegy 800 ezernyi euró – a magyarországi adófizetők pénzéből származó pályázati támogatási összeg?!
Gátlástalan cinizmusra vall Szabó Ödön parlamenti képviselő, Mecénás-igazgató azon nyilatkozata, mely szerint: „a Léda Háznak óriási szellemi értéke van, több, mint amit szögben, téglában, gerendákban mérni lehet. Mi az alapítói és a támogatói szándék szerint, Ady Endre kulturális örökségének az ápolásáért hoztuk meg a döntést, hogy elcseréljük a két ingatlant” (sic!). Magyarán szólva: a pályázati pénz több mint 2/3-ad részét nem másért, mint nagy költőnk szellemi örökségének az ápolása végett sikkasztották el.
A politikai erkölcseiben is elbukarestiesedett RMDSZ-vezér hazug állításainak cáfolataképpen hadd idézzük azokat az „Éles megállapításokat”, melyeket Gáll András Levente volt államtitkár megbízásából, 2011 januárjában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakemberei fogalmaztak meg. A 16 oldalas vizsgálati anyag 57. megállapításában ez áll: „Nem állapítható meg, hogy történt-e elszámolás. A fellelhető dokumentumok nem utalnak arra, hogy megtörtént volna az elszámolás, és készült volna beszámoló a beruházás megvalósulásáról – olyan, ami pénzügyi és jogi szempontból értékelhető volna” (kiemelések az „Éles megállapítások” szerkesztőitől).
A 42. megállapításból viszont az is kiderül, hogy:
„3. A beruházás során elkészült eredmény csak 49 évig illeti meg használati jog alapján a kedvezményezett Mecénás Alapítványt.
4. Tulajdonjoga nem keletkezik az Alapítványnak.
5. 49 év múlva a Nagyváradi önkormányzat tulajdona lesz a beruházás tárgya.
6. Kizárólag üzleti alapú befektetés valósul meg.
7. Beruházás végeredményeként a Román Nagyváradi Önkormányzat gazdagodik.
8. A Magyar Költségvetés pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja.
9. A Magyar Kormány nem a határon túli magyarságot szolgálja.”
(Kiemelések az „Éles megállapítások” szerkesztőitől.)
A megállapítások végtére nem is igényelnek kommentárt. Egészen egyértelmű, hogy az etnobiznisz Mecénás Alapítványba tömörült RMDSZ-es bihari képviselői „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással működtek közre abban, hogy a Széchenyi Terv keretében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete ne tudja végrehajtani az érmindszenti beruházást” – olvasható a 65. éles megállapításban (kiemelés az „Éles megállapítások” szerkesztőitől).
A mostani, újabb botrányt kavaró váradi ingatlancsere legfeljebb annyiban jelent újat a közpénzek hűtlen elherdálásában, hogy nem 49 év után, hanem máris a nagyváradi önkormányzat kezére játssza át a magyar köztulajdont.
Az évtizedes botránysorozatnak különleges időszerűséget kölcsönöz az éppen most zajló Simon Gábor-affér. Az MSZP volt alelnökével egy gyékényen áruló Szabó Vilmos volt vallásügyi államtitkár, valamint Kiss Elemér volt kancellária-miniszter „határon átnyúló nemzetpolitikája” már annak idején megtalálta opportunista partnereit Zuschlag János határon inneni elvtársaiban, nevezett Szabó Ödön és Tsai személyében, akik Ady Endre öröksége ürügyén a nemzeti közszolgálatot is jól jövedelmező vállalkozásként „privatizálták”. Ők azok, akik elárvult külhoni magyarságunk újrahonosítása mellett a korrupció meghonosításában is élen járnak…
Nagyvárad, 2014. március 10.
Tőkés László
előző királyhágómelléki püspök
hírek
2024. szeptember 20. péntek
Tanévnyitó a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen
2024. szeptember 16. hétfő
A szeretetről és a hitről egy szomorú temesvári évfordulón
2024. szeptember 11. szerda
Temesvári igehirdetés és megemlékezés vasárnap
2024. szeptember 2. hétfő
Könyv a Szent István-díj történetéről
2024. szeptember 2. hétfő
Tőkés László portréja Berlinben
2024. augusztus 13. kedd
Átadták a 2024-es Szent István-díjat
2024. július 31. szerda
Baráti találkozó
2024. július 28. vasárnap
Nemzetünk és Európa védelmében
2024. július 8. hétfő
Dobos Imre búcsúztatása
2024. július 8. hétfő
A Wittner Mária-emléktárlat a Szent László Napokon