2017. március 13. hétfő
Send this article Print this article

A döntés joga megilleti az erdélyi magyar közösséget

A Marosvásárhelyen megszervezett Székely Szabadság Napja után másnap, március 11-én Kolozsváron tartottak sajtótájékoztatót a megemlékezés és felvonulás szervezői, valamint külföldi meghívottaik.



 Ezen jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, László György, a Székely Nemzeti Tanács jegyzője, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség igazgatója, Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség alelnöke, a belga szövetségi kormánykoalíciót vezető Új Flamand Szövetség tagja, valamint Aitor Esteban, a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamentbeli frakciójának elnöke.
Elsőként Szilágyi Zsolt mondta el köszöntőjében: a Székely Szabadság Napján több ezer ember tett hitet az autonómia mellett, petíciójukban pedig ismételten felhívták az államvezetés figyelmét arra, hogy az autonómia az erdélyi magyar közösség demokratikus joga, mely biztosításával Románia stabilabb és boldogabb ország lehetne. A Néppárt elnöke örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Európai Szabad Szövetség (EFA) – amely pártcsaládnak tavaly óta az EMNP is teljes jogú tagja – megkapta a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját.
Wouter Patho hangsúlyozta: az önrendelkezéshez való jog harmonikusan illeszkedik az európai elvekhez, s épp ezért nem valamiféle veszélyt jelent, hanem a normalitás garanciája lehet. „Az EFA keretei között dolgozva láthatjuk: számos Európában élő nemzet küzd az önrendelkezéshez való jogért, és megtiszteltetés számunkra, hogy egyik stratégiai partnerünk – a Székely Nemzeti Tanács – kitüntette politikai közösségünket” – mondta az EFA politikusa.
Günther Dauwen elmondta: az EFA vezetőiként és tagjaiként meggyőződésük, hogy az autonómiára, mint a különböző nemzetek természetes igényére kell tekinteni, s épp ezért támogatták jelenlétükkel is az SZNT rendezvényét. „A centralizált államok be kell lássák: ha segítik az autonómiatörekvéseket, azzal saját állampolgáraikat segítik. Az önrendelkezésért küzdők felismerték: a korrupt, túlcentralizált állam nem működőképes. Romániában tízszer több templom van, mint kórház, a néhány kilométernyi autópálya pedig rekord összegekért épült. Az állampolgárok látják ezt, és ezért kérik az autonómiát” – fogalmazott Dauwen. Az EFA igazgatója hozzátette: remélik, idén nem kerül sor a tavalyihoz hasonló csendőri megfélemlítésekre, ha azonban megismétlődnének az egy évvel ezelőtti oktalan bírságolások, úgy megvédik a székelyföldi és erdélyi embereket.
Aitor Esteban kijelentette: Európa erőssége sokszínűségében rejlik, s mindazok, akik ezt nem ismerik fel, nem cselekedhetnek európai módon. „Azért is van szükség az autonómiára, hogy a különböző nemzetek megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat. Az önrendelkezés kivívása azonban csak a párbeszéd útján lehetséges. Románia kormányának fel kellene ismernie: az ország gazdagabb lesz, ha elismeri és biztosítja a magyar közösség autonómiához való jogát” – mondta a baszk politikus.
László György elmondta: miután tavaly a Székely Szabadság Napjának közel száz szervezőjét és résztvevőjét bírságolták meg mondvacsinált okokra hivatkozva, az EFA elsőként emelte fel szavát nemzetközi fórumokon is a meghurcoltak védelmében. „Már csak ezért is egyértelmű volt számunkra, hogy az európai autonómistákat tömörítő pártcsaládot tüntetjük ki a Gábor Áron-díjunkkal” – mondta az SZNT tisztségviselője. Hozzátette: idén sem került sor semmiféle szabályszegésre a marosvásárhelyi esemény során, a csendőrséggel pedig gördülékenyen ment az együttműködés. „Mára már a hatóságok számára is világossá válhatott: semmiféle megfélemlítési akció nem tántorít el minket célkitűzéseinktől. Köszönjük vendégeinknek és szövetségeseinknek, hogy mellettünk állnak, az önrendelkezés megvalósításához azonban minden politikai szervezetre szükség van. Az autonómiát csak együtt tudjuk kivívni” – szögezte le az SZNT képviselője.
„Minket nem kérdeztek meg annak idején, hogy mely ország állampolgárai kívánunk lenni, mégis elfogadtuk helyzetünket és Romániához lojális állampolgárokként tevékenykedünk” – kezdte hozzászólását Tőkés László. Az EMNT elnöke kijelentette: a döntés joga megilleti az erdélyi magyar közösséget, az autonómia pedig a döntés szabadságát jelenti a székelység számára. „Jól látható, a román államhatalom ignorálja önrendelkezéssel kapcsolatos igényeinket, s épp ezért – 27 évvel a rendszerváltás után – még mindig az akaratnyilvánítás szintjén vagyunk. Fontos, hogy az erdélyi magyar közösség és politikai képviselet eljusson az egyetértésig az autonómia kapcsán, s noha az elmúlt évtizedekben az RMDSZ valósággal elszabotálta az autonómia ügyét, mégis újból egymásra kell találnunk” – mondta az immár harmadik mandátumát töltő európai parlamenti képviselő.
A sajtótájékoztató végén Szilágyi Zsolt hozzátette: jövőre a modern Románia fennállásának 100 éves évfordulóját ünneplik, s ezért felvetődik a kérdés: ha az állam vezetői mind a mai napig nem veszik komolyan gyulafehérvári ígéreteiket, milyen legitimitása lesz ezeknek az ünnepségeknek? „A román kormány részvételével párbeszédre van szükség az autonómia kapcsán, a sorozatos megfélemlítési akcióknak pedig egyszer és mindenkorra véget kell vetniük” – jelentette ki az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodájának közleménye szerint.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010