Adventi első gyertyagyújtás Nagyvárad főterén

Lángra lobbantak vasárnap délután a nagyváradi Szent László téren felállított adventi koszorú első, a hitet jelképező gyertyáját. A Szent László Egyesület és partnerei által idén is megszervezett ünnepi eseményen Tőkés László lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke szolgált, közreműködtek: Molnár Levente operaénekes, Carmen Vasile szoprán, rendező, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem magánének szakos diákjai.

A következő három adventi vasárnapon a római katolikus, az evangélikus és az unitárius egyház egy-egy képviselője tart rövid áhítatot és gyújtja meg a koszorú soron következő gyertyáját. Alább Tőkés László december 3-án elhangzott szavai olvashatók:

„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 6És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.” (Lk. 2,1-7.)

Történelem és üdvtörténet

A Római Birodalomról szóló történetírás könyvtárnyi irodalmában aligha esik szó Jézus születéséről, Máriáról és Józsefről s a történelmileg jelentéktelen, kicsiny Bethlehemről. Legfeljebb a júdeai-izráeli hódolt területek szerepelnek valamely alfejezetben s a zsidók gyakori lázadozásai…

A mai igében is Augustus császár uralmáról és a szíriai provincia helytartójáról, Ciréniusról hallunk, amint a birodalom sorsát intézik, s az elnyomott nép adófizető polgárait veszik számba egy népszámlálás keretében.

Az istentagadó kommunizmus idején hasonló helyzetben érezhettük magunkat mi is, Nagy-Románia szűkölködő népe, különösképpen pedig mi, elnyomott kisebbségi magyarok. Augustus császárról Ceauşescu diktátor neve jutott eszünkbe, aki újkori Heródesként tört a kisded életére. Éppen a Párt kongresszusán dicsőítették nevét 1989 novemberében, miközben hívő népünk hidegben és sötétben várta Megváltó Krisztusa eljövetelét.

Azon a télen minden előzőnél mélyebb értelmet nyert az Advent, az isteni eljövetel négyes ünnepe: tudva vagy tudattalanul hő vágyakozással áhítottuk Szabadító Krisztusunk érkezését. Már-már kibírhatatlan helyzetünkben szent várakozás töltötte el szívünket: – a zsoltáros szavával szólva – ezt éreztük: „Várom az Urat, várja én lelkem az Urat, mint az őrök a reggelt.”

Testvéreim! Az emberi történelem síkján túl és azon felül létezik egy másik történet, egy másik sík – és ez az üdvtörténet síkja. Erről ugyan nem írnak a történelemkönyvek, de tudunk róla a Szentírásból, olvastunk róla a mai igéből: éspedig arról, hogy Augustus császár és a korabeli hatalmasok tudtán kívül Isten elküldte az Ő szent Fiát, beleszólt ezáltal az emberi történelembe, és a népszámlálás emberi kereteit felhasználva csodát művelt: a szent család és szűz Mária által megajándékozta sóvárgó népét és e bűnös világot üdvösséget hozó Szabadítójával! Isten akarata keresztezte a történelem útját: és 2023 évvel ezelőtt új időszámítás kezdődött e világ életében!

Fogadjuk be az élet Krisztusát!

Azt olvassuk, hogy: „nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál”, „Dávid házának és házanépének” nem volt hol lehajtania a fejét Betlehemben, Családja ősi fészkében.

„Nem lelé honát a hazában” – mondhatjuk a Himnusz szavával, visszagondolva az ateista régi rezsimre és megvetett kisebbségi sorsunkra.

„Szállást keres a szent Család, / De senki sincs, ki helyet ád / Nincsen, aki befogadja / Őt, ki égnek s földnek Ura” – énekeltük lopva 1989 adventjében és karácsonyán, majd 2004. december 3-án, éppen 19 évvel ezelőtt, a Magyar Televízióban a küszöbönálló népszavazás idején, melynek tétje az volt, hogy befogadja-e a Testvér a Testvért, a Magyar a Magyart.

Hajléktalan sors jutott Isten Fiának, csak a bethlehemi pásztorok és a távoli keletről érkező bölcsek nyújtottak Néki szállást a szívükben, de alighogy megszületett, máris menekülniük kellett Heródes elől Egyiptomba…

A magát istenítő ateista diktatúra éppen úgy kivetette Krisztust, mint a javaiban dúskáló elvallástalanodott Nyugat. És ez a folyamat mindmáig nem állt meg: Krisztus-talan vásári ünneplésben tobzódik a világ, világosságát elnyomja a reklámok fényének a ragyogása.

„Legalább Ti, jó emberek / Fogadjátok a kisdedet. / Házatokra szent áldás száll / Ha betér az égi király.”