2011. október 20. csütörtök
Send this article Print this article

Wilfried Martens és Tőkés László találkozója

2011. október 19-én Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke látogatást tett Wilfried Martensnél, az Európai Néppárt elnökénél. A találkozóra kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt kísérte el.



   Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a romániai politikai helyzetről és az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásáról tájékoztatta vendéglátóját. „A frissen bejegyzett néppárt az erdélyi magyarok hatékony képviseletét kívánja felvállalni, azért, hogy a romániai rendszerváltozás után közösen kitűzött céljaink megvalósuljanak. Vissza kell hoznunk azokat is, akik az eddigi sikertelenség és az általános korrupció miatt elfordultak a közélettől és passzívakká váltak” – mondotta az erdélyi képviselő, majd arra mutatott rá, hogy a politikai sokszínűség természetes jellemzője egy olyan közösségnek, amely demokráciát akar. Amennyiben kellő bölcsesség lesz a magyar vezetőkben, az Erdélyi Magyar Néppárt jelenléte nagyban megerősítheti a magyarok képviseletét, illetve az Európai Néppárt romániai bázisát. Mint elmondta, néhány napja Joseph Daullal, a Néppárt európai parlamenti frakciójának elnökével is találkoztak, akinek szintén beszámoltak a hazai történésekről, és biztosították afelől, hogy az újan bejegyzett párt vezetői, amiképpen ez idáig is, továbbra is az Európai Néppártot tekintik stratégiai partnerüknek. Tőkés László ugyanakkor gratulált a Néppártnak a legutóbbi, bonni kongresszusán elfogadott, a kisebbségek védelmére vonatkozó határozatához, hozzátéve, hogy: „a magunk rendjén mi is hozzá szeretnénk járulni a Néppárt új programja kisebbségpolitikai részének a kidolgozásához”.
   Wilfried Martens elnök üdvözölte ezt a javaslatot, majd a romániai magyarok általános helyzetéről, illetve a nagy vitákat gerjesztő „területi-adminisztratív reformról” érdeklődött. Válaszában Tőkés László rávilágított, hogy, amint a működő nyugati példák is bizonyítják, az erdélyi magyar közösség megmaradásának záloga csakis a területi és a kulturális autonómia lehet, de az immár másfél évtizedes RMDSZ-es kormányzati részvétel ellenére, ezen a téren alig mutatkozik előrehaladás. A regionális átszervezés jelenlegi tervezete a magyarok számára egyenesen a „feldarabolás” és az abszolút kisebbségbe szorítás veszélyét hordozza. Ezért is nagyon fontos a közösségi célok mentén megvalósítható plurális összefogás, amely természetesen egyetlen párt monopólium-helyzetével sem jelenthet egyet.
   Az Európai Néppárt elnöke, Belgium egykori miniszterelnökeként, a hazája német ajkú polgárait megillető autonómiát ajánlotta példaként vendégei figyelmébe, a jelenlegi rendszer ugyanis az ő kormánya idején jött létre. Mind az önkormányzáshoz való jog, mind pedig az etnikumok képviseletének biztosítása terén példaértékű a belga modell, melynek értelmében a flamand, a vallon és a német népcsoport számára lakosságarányosan biztosított, elkülönített helyek állnak rendelkezésre – példának okáért – az Európai Parlamentben. Az autonómiát egyrészt politikai egyezség, másrészt érvényes jogszabályok rögzítik a belgiumi rendszerben.
   Szilágyi Zsolt az elnök figyelmébe ajánlotta a múlt héten, Prágában megalakult Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformját, és reményét fejezte ki, hogy az Európai Néppárt, mint a múlttal való szembenézés iránt legérzékenyebb európai párt, továbbra is támogatni fogja a totalitárius rendszerek által elkövetett bűnök feltárását és tudományos kutatását.
   A találkozó végeztével Tőkés László az Európai Néppárt elnökét meghívta a soron következő tusnádfürdői Nyári Táborba és Szabadegyetemre, amelynek Orbán Viktor miniszterelnök is állandó előadója.
Brüsszel, 2011. október 19.
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010