2020. július 20. hétfő
Send this article Print this article

Újabb halasztás a Iohannis elleni perben

Mint arról 2020. június 4-én beszámoltunk, aznap Bukarestben egyből halasztással kezdődött annak a pernek a fellebbviteli tárgyalása, amelyet Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Románia Csillaga állami érdemrendtől – szerinte törvénytelenül, politikai indíttatásból – történt megfosztása miatt indított Klaus Iohannis államfő ellen.



A történelmi Magyarország és a magyar nemzet tragikus szétszakítottságát kodifikáló trianoni békediktátum aláírásának centenáriumára időzített tárgyalásra a Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszéken került volna sor, de az alperesek nem megfelelő beidézése és távolléte miatt július 16-ára halasztották. Időközben a romániai járványhelyzet semmit sem javult, ezért a felperes kérte a legfelsőbb bíróságot, hogy a jogi képviselet akadályoztatása miatt, humanitárius megfontolással odázza el a tárgyalást, aminek az ítélőszék helyt is adott. Az új – érdemben első – tárgyalást 2020. november 5-ére tűzte ki.
A polgári peres eljárás immár ötödik évében jár, ugyanis 2016 áprilisában indult alapfokon a Bukaresti Ítélőtáblán, miután Tőkés László akkori európai parlamenti képviselő a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte az igazságszolgáltatástól. 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010