2013. január 16. szerda
Send this article Print this article

Tőkés László nyilatkozata Mesterházy Attila kolozsvári látogatása kapcsán

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyilatkozatban foglalt állást azzal kapcsolatosan, hogy Markó Béla ex-RMDSZ-elnök meghívására Mesterházy Attila, az MSZP elnöke tart előadást ma, 2013. január 16-án, Kolozsváron. A nyilatkozat alább olvasható.

Mesterházy Attila MSZP-elnök és Victor Ponta román miniszterelnök régi barátok (Fotó: maszol.ro)


 N Y I L A T K O Z A T
 
   Amint hírül adták: a Kós Károly Alapítvány és a Táncsics Alapítvány szervezésében, ma délután,Markó Béla ex-RMDSZ-elnök meghívására, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke előadást tart A nemzetpolitika aktuális kérdéseiről Kolozsváron, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva-termében. Ezt megelőzően a két alapítvány elnökei – Markó Béla és Szabó Vilmos – együttműködési megállapodást írnak alá.
   Jelek szerint a Markó Béla költő-politikus vezette alapítvány csúcsot akar dönteni a bihari RMDSZ-szel szemben, amelynek néhány évvel ezelőtt, ez idáig egyedüliként sikerült Erdélybe, illetve NagyváradraGyurcsány Ferenc ex-miniszterelnököt meghívnia. Eme posztkommunista, őszödi hagyományteremtéshez kapcsolódva, a marosvásárhelyi politikusnak Bajnai Gordon, a másik MSZP-s ex-miniszterelnök váradi felléptetése nyomán, immáron Victor Ponta újdonsült román miniszterelnök barátját, Mesterházy Attila pártvezért is sikerül erdélyi „nemzetpolitikánk” oldalán felsorakoztatnia…
   Apropo: Ponta. A decemberi választások után a magyarországi testvérpárt elnöke melegen gratulált „a progresszív baloldali politikát” képviselő román miniszterelnöknek, valamint külön is a Kelemen Hunor vezette RMDSZ-nek, mely utóbbi – úgymond – „Orbán Viktor megosztó politikája… és durva beavatkozási kísérletei ellenére sikeresen szerepelt a választásokon”.
„Madarat tolláról, embert barátjáról”. Szíve joga Markó Bélának azt meghívnia, azzal barátkoznia és együttműködnie, akit és akivel akar – ámbátor demokráciában élünk. Még az ellen sem lehet elvi kifogásunk, hogy azzal a Szabó Vilmossal kössön paktumot, aki a bihari Szabó Ödönnel és a váradi Mecénás Alapítvány többi főkolomposával együtt egyik főszereplője volt az érmindszenti Ady-Központ céljaira elnyert, 320 millió forintos királyhágómelléki pályázati pénz eltérítésének és hűtlen kezelésének.
Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk a szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek – valóságos transzilván hungarikumnak – számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal vagy éppenséggel a nyerészkedő „Mecénással” kompromittálja. Az erdélyi reformátusok részéről külön is visszautasítom, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának nevét ilyetén konjunkturális kultúrpolitikai célokra használják fel.
   Mindezek után csak remélnünk lehet, hogy kolozsvári dolguk végeztével, Markó Béla Mesterházy Attila társaságában nem fog Sztánára és Bánffyunyadra is ellátogatni, hogy kegyeletüket ott róják le az 1919-ben, Kós Károly és elvbarátai által, a wilsoni önrendelkezési elvek alapján létrehozott Kalotaszegi Köztársaság emléke előtt…
 
Strasbourg, 2013. január 16.
 
                                                                                                  Tőkés László
                                                                                              európai képviselő
                                                                                               az EMNT elnöke


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010