2011. október 10. hétfő
Send this article Print this article

Nincs helye a kollektív bűnösség elvének

A csoportos megbélyegzésnek nincs helye, a rasszizmustól való félelem mesterséges gerjesztése pedig nagyon veszélyes politikai fegyver – hangsúlyozta Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke 2011. október 8-án azon a két nemzetközi budapesti cigánykonferencián, amelyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE), valamint a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság szervezett az európai romastratégia tárgyában.



   A Düsseldorfi Alapítvány támogatásával, a KRE által az európai romastratégiáról szervezett szimpóziumsorozat Nagyvárad és Debrecen után, október 8-án Budapestre is eljutott. A rendezvényen Tőkés László, az EP erdélyi alelnöke úgy mutatta be a konferencia résztvevőinek az erdélyi reformátusokat és magyarokat, mint akik egyaránt kisebbségben élnek Romániában. „Ez a kisebbségi empátia késztet bennünket arra, hogy a cigány kisebbség iránt teljes szolidaritást érezzünk” – mondta a politikus, majd büszkeséggel beszélt arról, hogy a magyar elnökség idején fogadta el az Európai Unió az államközösség romastratégiáját. „Arra is büszke vagyok, hogy kivehettem a részem ebből a munkából, valamint arra, hogy a nyugaton sokat gyalázott magyar kormány vezető szerepet töltött be egy ilyen nagy ügy európai diadalában, amelyet szinte teljes egyetértésben támogattak az EP-ben. Ennek az egységnek az a nagy tanulsága, hogy a pártpolitikai megosztottság és a különbözőségek fölé kell emelni ezt az ügyet, miközben nemzetköziesíteni is kell azt. A romastratégia gyakorlatba ültetésére csak európai, minden szinten megvalósuló – és főleg roma – összefogással lehet esélyünk” – fogalmazott Tőkés László, majd kitért arra is, hogy a csoportos megbélyegzésnek nincs helye sehol a világon. „Nincs helye, hogy megbélyegezzük a cigányságot, nincs helye, hogy megbélyegezzük a magyarságot amiatt, hogy miként bánik a cigánysággal, nincs helye általában a kollektív bűnösség elvének. A rasszizmustól való félelem mesterséges gerjesztése nagyon veszélyes politikai fegyver. Olyan, mint amikor az antiszemitizmussal élnek vissza, s a végén visszafelé sül el a fegyver, ezért ebből a szempontból is rendkívül fontosnak tartom az európai romastratégia elfogadását” – hangsúlyozta az erdélyi politikus.
   Tőkés László azt is kifejtette, a romáknak a szülőföldjükön való megélhetést kell biztosítani, hogy mindenki otthon tudjon maradni. „Én az európai liberálisokkal és szocialistákkal szemben nem a szabad mozgás jogát hangsúlyoznám, hanem a szülőföldhöz, a hazához való és az ottani, méltó módon való megélhetés jogát – a magyarok vonatkozásában is. De a cigányokat nem lehet üdvözíteni, ha ők nem akarják. Még Krisztus Urunk is hiába halt meg azokért, akik nem fogadják el a kegyet. Tehát össze kell fognunk, a cigányok nem tárgyai, hanem alanyai a cigánypolitikának vagy a szociálpolitikának, és ebben a szellemben idézem fel 1990 márciusát, amikor Marosvásárhelyen cigányok siettek a román nacionalista pogrom áldozatául esett magyarok megmentésére. Én azóta elkötelezettebbnek érzem magam, hogy a testvéreink segítségére siessünk” – jelentette ki Tőkés László.
   A Cigány Tudományos és Művészeti Társaság rendezvényén az EP-alelnök kifejtette, egyeseknek érdeke politikai tőkét kovácsolni a cigányellenességből, a zsidóellenességből, a vélt vagy valós rasszizmusból, s a rasszizmus iránti félelem gerjesztésével keltenek zavart nyugati körökben is. „Vannak ilyen szolgálatos kútmérgezők, főképpen a posztkommunista és az álliberális táborban” – fogalmazott az előadó, majd kifejtette: fel kell növekednie oda a cigány közösségnek, hogy saját sorsát a kezébe vegye. „Mi erre Erdélyben nagyon érzékenyek vagyunk, hiszen bennünket, magyarokat a román politika akar infantilizálni, és a román nacionalisták akarják megmondani, hogy miként jó nekünk.” A kontinens szégyenfoltjának nevezve a nagyváradi Cinka Panna cigánytelepet, a politikus kijelentette, hogy Európának világosan kell látnia: „mezítláb marad a magasztos Unió, hogy ha itt, a hátsó udvaraiban egy mélyszegénységben élő, nyomorúságos életszínvonalú társadalom található. „Az európai integráció nem a csatlakozási szerződés aláírásával valósul meg, hanem a tényleges integrációval, a tényleges felzárkóztatással” – hangoztatta az erdélyi politikus, majd úgy vélte, szerinte lehetetlen, hogy ne lehessen visszaszerezni minden isteni emberteremtmény méltóságát. „Lehetetlenség, hogy állati sorban tengődjenek embertársaink, nem szabad eltűrnünk azt, hogy egyéneket, vagy közösségeket diszkrimináljanak” – mondta Tőkés László.
   A cigányösszefogás szükségességét is hangoztatva, az EP alelnöke elmondta még, hogy a romák helyzete ma már nem reménytelen, s annyira európai üggyé vált, hogy emiatt az erdélyi magyarság akár irigykedhetne is. „Mert Európában elsőrendű téma lett a cigánykérdés, míg ha én Erdélyt szóba hozom, akkor általában fintorognak és vonják a vállukat. A magyarkérdés ma szégyellnivaló, vagy legalábbis megtűrt téma Európában. Ki kell használni ezt a kedvező, nemzetközi politikai helyzetet, ütni kell a vasat és ebben számíthattok a mi szövetségünkre is” – fordult közönségéhez Tőkés László, és közölte, hogy igény tart a magyarországi cigány értelmiség segítségére, az általa elnökölt nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen létrehozandó romológia szak működtetésében.
   Előadása végén az EP alelnöke azt is elmondta, hogy a határok feletti nemzetegyesítés keretében a határon túli magyar cigányokat be kell kapcsolni a magyar cigányság vérkeringésébe.
  Tőkés László mások mellett Balogh Zoltán vallásügyi államtitkár, Farkas Flórián romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztos, Habsburg Mihály főherceg, továbbá Duray Miklós, Jankovics Marcell, Aáry Tamás Lajos, Pálinkás József, Böjte Csaba és Simon János társaságában fejtette ki nézeteit a konferenciákon.
2011. október 9.
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010