2014. november 3. hétfő
Tőkés László Európára szavazott
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő ma délben Nagyváradon adta le voksát a romániai államfőválasztás első fordulójában.
Családjával együtt érkezett a bejelentett lakhelye szerinti 113-as szavazókörbe, amit az előző évektől eltérően most nem a Kórház utcai Vérellátó Központban, hanem a Fő utcai 23-as Napközi Óvodában rendeztek be. Az erdélyi EP-képviselő élénk sajtóérdeklődés mellett szavazott, a voksolás simán és rendben zajlott le, majd az óvoda udvarán röviden nyilatkozott az újságíróknak. Megismételte ezúttal is, hogy az ő opciója egyértelműen amellett az elnökjelölt mellett szólt, aki egyszerre képviseli a romániai magyar közösség általános és sajátos érdekeit, a nemzeti kisebbségek törekvéseit, ideértve az önrendelkezésüket, valamint a többségi nemzet számára is előnyös államreform, modernizáció, társadalmi-gazdasági felzárkózás eszméjét. A második fordulóban esedékes opcióját firtató kérdésre válaszolva Tőkés László kijelentette: mindenképpen egy európai végkifejlet érdekében és reményével fog szavazni két hét múlva is.

hírek
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán
2025. október 25. szombat
Olthatatlan szabadságvágy
2025. október 17. péntek
MÁÉRT: A magyarság ereje a történelemből és az összetartozásból fakad
2025. október 13. hétfő
Átadták az idei Szent István-díjat Esztergomban
2025. október 9. csütörtök
Tőkés László 2025. október 6-i beszéde
2025. október 7. kedd
Október 6.: Krisztusi áldozatvállalás
2025. október 2. csütörtök
Állásfoglalás a nemzetromboló pedofil „vérvád” ügyében
2025. szeptember 30. kedd
Méltó és igazságos












